Török Gábor szerint az Orbán-korszak „nem volt diktatúra vagy autokrácia”, 2026-ban pedig „nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás”. A kettő kijelentés egymásból következik és egymást feltételezi: ha az Orbán-rendszer nem diktatúra, akkor az április 12-i választás nem forradalom. Ha Orbán önkényuralmi rendszere nem autokrácia, akkor nincs szükség rendszerváltásra. Ez Orbán talpnyalójának üzenete, aki szerint áprilisban mindössze kormányváltás történt az 1990-ben létrejött demokratikus politikai rendszer keretein belül. Török elhallgatja, hogy ezek a keretek már sehol nincsenek, azokat Orbán eltörölte. Töröknek kimaradt a moziból a demokratikus jogállami Alkotmány eltörlése, a hatalmi ágak szétválasztásának, a fékek és ellensúlyok rendszerének megszüntetése.
Magyar Péter valóban kormányváltásra redukálja a választási forradalmat. Rendszerváltás nincs, csak szavakban, de Török Gábor most megideológizálja, hogy senki ne is várjon többet. Török Orbán embereként nyújt segédkezet Magyar Péternek. Ez vajon mit mond?
Török egyetlen gondolatmenetben mossa össze a diktatúrát a demokráciával, a választás megtartását a demokratikus választással, a kormány leváltását egy rendszer felszámolásával, végül Orbán kormányának választási bukását a jogállam helyreállításával. Ez nem ártalmatlan terminológiai vita. Török okfejtése egyszerre menti fel Orbánt a demokrácia felszámolásának felelőssége alól, és igazolja Magyar Pétert, aki kormányváltáskor esedékes személycserékkel próbálja eladni a rendszerváltást, egészen pontosan a rendszerváltás elszabotálását. Magyar a fennmaradt Orbán-rendszerben zajló saját kormányzását nevezi rendszerváltásnak, nem véletlenül, hanem tudatosan, agymosásként ismételve. Török Gábor ezúttal sem elemez, hanem manipulál és hamisít.
Török szerint egy rendszer addig demokrácia, amíg „a demokratikus úton megvalósuló változás lehetősége reálisan fennáll”. Bizonyítékként azt hozza fel, hogy 2026-ban Orbán elveszítette a választást. Eszerint utólag az bizonyítja az Orbán-rendszer demokratikus jellegét, hogy tizenhat év, négy elcsalt kétharmados választási győzelem, az állam és a Fidesz összeolvasztása, a közvagyon jelentős részének "kiszervezése" és a nyilvánosság megszállása után sikerült választáson legyőzni. Tegyük hozzá, hogy az még cseppet sem biztos, hogy Orbán nem egy négyéves szünetet iktatott be, amely idő alatt legitimálódik a rendszere. Magyar Péter fideszes kormányzása elfedi az alkotmányos rend megdöntését. Az egyáltalán nem kizárt forgatókönyv, hogy ezt engedte.
De Török okfejtése logikailag is súlyos tévedés. Egy autokratikus rendszer attól még nem válik demokráciává, hogy a hatalom valamilyen rendkívüli politikai helyzetben elveszíthet egy választást. Választásokat számos önkényuralmi és hibrid rendszerben tartanak. A kérdés nem az, hogy van-e szavazólap, ellenzéki jelölt és formális lehetőség a győzelemre, hanem az, hogy a politikai verseny szabad, tisztességes és egyenlő feltételek között zajlik-e, vagy a kormányt korlátozza-e törvény, emellett független-e az igazságszolgáltatás, a média, az ügyészség és a választási közigazgatás. Az állampárt használhatja-e sajátjaként az állam pénzét, intézményeit és propagandagépezetét, van-e intézményes kontrollja a korlátlan hatalomnak. Ha nincs, akkor az diktatúra.
Magyarországon az Orbán-rendszer ezeknek a feltételeknek kivétel nélkül megfelelt. Az EBESZ 2022-es választási jelentése szerint nem volt egyenlő politikai verseny, összemosódott a kormány és a Fidesz kampánya, torzította a választói tájékozódást az erőből létrehozott kormánypárti médiatúlsúly, nem működött megfelelő jogorvoslat. A Freedom House Magyarországot megszilárdult hibrid rendszernek minősítette, amely még szépítette is a helyzetet, mert látszólag demokratikus intézményeket, melyeket Orbán pártkatonái vezettek, kvázi demokratikus és független intézménynek tételeztek. A V-Dem szerint Magyarország 2018-tól választási autokrácia volt, s az Orbán-kormány a modern autokratizálódás „tankönyvi példáját” szolgáltatta, illiberális fasiszta modell volt.
Az Európai Parlament ugyanezt a meghatározást használta: választásokat tartó, de a demokratikus normákat és követelményeket semmibe vevő hibrid választási autokrácia. Mi mindig tagadtuk ezt a "hibrid" jelleget, mert Orbán ténylegesen korlátlan hatalmát semmi nem korlátozta intézményesen. Orbán rendszere tisztán autokrácia volt (kevésbé finomkodva: önkényuralom, diktatúra), amit kizárólag Orbán taktikai érzéke és "jó belátása" korlátozott. Orbán nemcsak az európai, hanem az amerika szélsőjobboldal számára is mintául szolgált, amit nem is titkolt. Az illiberális fasiszta rendszerek világuralmát akarta létrehozni. Magyarország az orosz állam befolyása (uralma) alá került, a nyugati szövetségi rendszer ellenségeként és árulója lett, erről egyedül Orbán döntött.
Török ezzel a teljes szakmai konszenzussal szemben állítja, hogy az Orbán-rendszer (amit Magyar Péter kormányzása óta Fidesz-rendszernek is nevezhetünk, mert lefedi mindkét fideszes kormányzás struktúráját), még autokrácia sem volt. Török kiüresíti a demokrácia fogalmát. Egyetlen feltételre redukálja: a kormány egyszer elméletileg leváltható legyen. Ezzel bármilyen választási autokráciát demokráciának lehetne nevezni egészen addig, amíg az ellenzéket be nem tiltják, vezetőit le nem tartóztatják, és fizikailag el nem viszik a szavazóurnákat. Mert a Török-féle definíció szerint akár nyerhetne is az ellenzék, csak nem tud, mert nem elég jó. Ez az állítás a tények rendkívül súlyos eltorzítása és meghamisítása. Török pedig a definiálás igényével lép fel.
Ez a ferdítés demokráciának minősít mindent, ami nem totális diktatúra. Mintha Orbán rendszere csak akkor lehetett volna egy önkényuralom, ha úgy működik, mint a Rákosi-rendszer: egypártrendszerrel, ÁVH-val, internálótáborokkal és már előre kitöltött szavazólapokkal. A 21. századi autokráciák azonban nem feltétlenül tiltják be a választást. Inkább elfoglalják a játékteret, átírják a szabályokat, kisajátítják az államot, gazdaságilag megfojtják az ellenfeleket, megszállják a nyilvánosságot, olyan fölényt építenek ki, amely mellett a választás megmarad, de nem tisztességes a politikai verseny, s amíg ők maguk nem akarnak kimenekülni a hatalomból (vagy egy népfelkeléssel felérő választási forradalom nem lesz), valójában elcsalják a választásokat is.
Orbán éppen ezt tette. Saját pártjára szabta az Alaptörvényt és a választási rendszert. Pártkatonákkal töltötte fel az intézményeket, rendeleti kormányzást tett állandóvá, elfoglalta a közmédiát, kormányzati propagandává alakította a közpénzből finanszírozott tájékoztatást, kiszervezte az állami vagyont saját politikai és gazdasági hátországának. Felszámolta az ügyészség függetlenségét, és lehetetlenné tette, hogy a korrupciós rendszer szereplőit a törvény előtt felelősségre vonják. A Freedom House szerint az Orbán-kormány alkotmányos és törvényi átalakításokkal vonta ellenőrzése alá a független intézményeket, az Európai Parlament pedig rendszerszerű és szándékos támadásról beszélt a demokrácia, a jogállam és az alapjogok ellen. Ezek tények.
Orbán diktatúrája abban a tekintetben is modellé vált, hogy a tömegek által megutált hatalomból hogyan kell kiszállni. Orbán ezt a mintát adta a szerbeknek, de az amerikai sajtó szerint Trumpnak is, aki a fenyegetéseivel és a természetével szemben elfogadta a brutális választási vereséget, mert ezzel tudja legitimálni és demokratikus alternatívaként versenyben tartani saját illiberális és fasiszta diktatúráját. Ehhez kellenek olyan, önmagukat poitológusnak és elemzőnek beállító csalók, mint Török Gábor, aki ezt még elméletként is eladja, s megpróbálja bevezetni a közéletbe és a köztudatba: elfogadtatni tudományos politológiai definícióként. A nyilvánvaló törekvés azt jelenti, hogy Török Gábor maga is az Orbán-rendszer és az Orbán-maffia szerves része. Magyar is az volt.
Török gondolatmenetének másik csalása a kormányváltás, a rezsimváltás és a rendszerváltás összemosása. Kormányváltás akkor történik, amikor demokratikus alkotmányos rendszerben egy másik politikai erő alakít kormányt. Rendszerváltás akkor, amikor megváltozik az államhatalom működésének szerkezete és alapelve: az önkényuralmi intézmények helyére jogállami intézmények kerülnek, helyreáll a hatalmi ágak elválasztása, a fékek és ellensúlyok rendszere, az állam világnézeti semlegessége, a tisztességes politikai verseny, a törvény előtti egyenlőség, a parlament szuverenitása, a civil és szakmai élet önállósága, a hatalom kontrollja és a sajtószabadság. Mindez alkotmányos garanciákkal rögzítve, nem Orbán Viktor és/vagy Magyar Péter kedvességéből és kegyéből.
Attól, hogy Magyar Péter ül Orbán Viktor székében, ugyanazzal a korlátlan hatalommal, még nem állt helyre a köztársaság. Attól, hogy a tiszás kormány saját embereket nevez ki a fideszes pártkatonák helyére, az intézmények még nem lesznek függetlenek. S attól, hogy más rendelkezik ugyanazzal a központosított hatalommal, még nem szűnik meg a központosított hatalom. Ha marad az Alaptörvény (s amíg marad az Alaptörvény, vagy annak egy felpántlikázott, lényegileg azonos mutációja), a választási rendszer, az ügyészség szerkezete, az állami vagyon alapítványokba szervezése, a médiarendszer és az ellenőrizetlen végrehajtó hatalom, akkor nem rendszerváltás történt, hanem az Orbán-rendszer legitimációja, amely átmenetileg új kézbe került. Jelenleg itt tartunk.
Ezért különösen leleplező, hogy Török egyszerre beszél „rezsimváltásról” és tagadja a rendszerváltást. Ha a rezsimen az Orbán köré szervezett személyi uralmat érti, akkor legfeljebb annak vezetője változott meg, a struktúra megmaradt. Ha viszont ezen a politikai rendszer szerkezetét is érti, akkor rendszerváltásnak is történnie kellett volna, de az nem történt. Török pedig immár annak szükségességét is tagadja. A „rezsimváltás rendszerváltás nélkül” ebben a formában nem tudományos pontosság, hanem olyan kókler nyelvi trükk, amely lehetővé teszi, hogy Magyart rendszerváltóként ünnepeljék anélkül, hogy bármit meg kellene változtatnia az Orbántól örökölt rendszeren.
Török Gábor ezzel az elméletével már nemcsak Orbán, hanem Magyar Péter ideológiai-politikai fegyverhordozója is. Ezzel ő maga köti össze nemcsak a kétrendszert (ami ugyanaz), hanem a két fideszes politikust is, mint ugyanannak a folyamatnak összetartozó részeit. Török Gábor híd Orbán Viktor és Magyar Péter között.
Török végül azokat is egyetlen legyintéssel intézi el, akik Magyar kormányzásában már most önkényes vonásokat látnak. Szerinte „akiknek ez nem tetszik”, azok beszélnek önkényről és a demokrácia végéről. Ezzel ugyanazt a trükköt alkalmazza, amelyet Orbán védelmében is használ: a rendszer bírálóit sértett párthíveknek állítja be (óellenzékiek), akik csak azért kiáltanak diktatúrát, mert nem kedvelik Magyart. De nem arról van szó, hogy ki kit szeret. A demokrácia nem ízlés kérdése, hanem intézmények, a korlátok és kikényszeríthető jogok rendszere. Ha a miniszterelnök ellenőrzés nélkül gyakorolja a hatalmat, ha a saját embereivel tölti fel az elvileg független intézményeket, ha nem számolja fel elődje önkényuralmi szerkezetét, hanem birtokba veszi azt, akkor az önkény bírálata nem pártpolitikai sértődöttség, és nem személyes ellenszenv, hanem a demokratikus kötelesség megnyilvánulása.
Török Gábor nemcsak téved, s nem csupán csúsztat, hanem egy politikai szisztéma és annak képviselői (a barna és a kék Fidesz) tudatos manipulátora, aki szándékosan hazudik egy politikai rendszer és képviselői érdekében. Azt a szerepet tölti be, mint egy maffia ügyvédei. Török igyekezete egyértelmű és átlátszó. Orbánról azt mondja: nem volt diktátor, legfeljebb rosszul kormányzó demokrata. Ízlelgessük: Török Gábor Orbánt demokratának nevezi. Magyarról pedig azt, hogy nem kell rendszert váltania, hiszen eddig is demokrácia volt. Elég, hogy te nyerted meg a választást. Vagy nevezd a választási győzelmet rendszerváltásnak, ha arra van szüksége egyeseknek. De ne változtass, hanem legitimálj, a 21. századi illiberális autokráciát nevezd demokráciának.
Mivel Magyar hívei fél éve azzal szembesülnek, hogy az Orbán-rendszer tényleges vezetőivel szemben sem valódi felelősségre vonás nincs, sem valódi rendszerváltás nem lesz, ezzel pedig nem merik szembesíteni a hamis messiásukat, mert nem vállalják sem a szembenézést saját tévedéseikkel, sem a Magyarral szembeni konfrontációt, Török Gábor fideszes álelemző a segítségükre siet. Megnyugtatja őket, hogy nem is kell, nincs szükség erre. Ezt csupán azért gondolták, mert rossz definíciókat használtak. Így lesz az Orbán-rendszer felszámolásának követeléséből túlzó szóhasználat, a rendszerváltás elmaradásából természetes állapot. Ha ezt örömmel átveszi a volt liberális demokrata értelmiség és sajtó, akkor befellegzett. Magyarországon marad a sötétség.
Ebben az esetben győzött az ellenforradalom, amelynek vezetője Magyar Péter, aki levezeti és elsimiítja a rendszerváltó reményt, és beépíti az általa vezetett Orbán-rendszerbe. Ennek az aljas játéknak a dolgos robotosa Török Gábor, aki az aprómunkát elvégzi. Ez nem elemzői semlegesség, hanem a fennálló hatalom ideológiai kiszolgálása. Török egy mondattal felmenti Orbánt azért, amit Magyar nem hajlandó felszámolni. A diktatúrát demokráciának, a személycserét rezsimváltásnak, a rendszerváltás elszabotálását pedig józan politikai mértéktartásnak nevezi. Ennél pontosabban maga Magyar Péter sem fogalmazhatná meg saját felmentését. Ahogyan Török felépíti a logikáját Orbánt és Magyar együtt felmentve, tökéletesen egymás mellé illeszti a kettőt: összetartoznak.
Magyar Péter, Orbán Viktor és Török Gábor (beleértve Mészárost, Tiborczot, Szijjártót, Rogánt, stb.) egy csapat. Mi pedig nézünk, mint a hülyék az abszolút filmszínházban, és nézzük, hogyan járnak túl az eszünkön, és szivatnak meg bennünket ezek a fideszes gazemberek. Török szövege fordulópont. Most dől el a rendszerváltás és a demokrácia feladása újabb húsz évre Magyarországon.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.