A november 3-i amerikai félidős választás név szerint nem Donald Trumpról szól, politikailag azonban szinte kizárólag róla. A választók mind a 435 képviselőházi mandátumról és 35 szenátusi helyről döntenek, de valójában azt határozzák meg, marad-e bármilyen kongresszusi korlát Trump előtt mandátuma utolsó két évében. A jelenlegi felmérések alapján a republikánusok elveszíthetik a képviselőházat, és már a korábban biztonságosnak tekintett szenátusi többségük sincs kívül a veszélyzónán.
A republikánusok képviselőházi többsége minimális. A demokratáknak néhány körzetet kell elhódítaniuk ahhoz, hogy átvegyék az irányítást, miközben az országos pártpreferencia-mérésekben mintegy nyolc százalékponttal vezetnek. A Cook Political Report az elmúlt hetekben sorra módosította a körzetek besorolását a demokraták javára. A különböző modellek jelenleg nagyjából kilenc és tizenkilenc közötti demokrata mandátumnyereséget, 220 fölötti új többséget valószínűsítenek. A képviselőház elvesztése ma már nem rendkívüli forgatókönyv, hanem a legvalószínűbb fejlemény.
A republikánusokat elsősorban Trump népszerűtlensége, a megélhetési költségek és az iráni háború húzza lefelé. Egy friss AP–NORC-felmérésben csak a választók körülbelül harmada vélekedett kedvezően az elnökről, és nagy többség akar lényeges változást Washingtonban. A demokraták szavazói lelkesebbek: 75 százalékuk rendkívül fontosnak mondja a részvételt, szemben a republikánusok körülbelül 60 százalékával. A választók nem feltétlenül szeretik a Demokrata Pártot, de egyre többen akarják korlátozni Trumpot.
A republikánusok reménye abban áll, hogy a kongresszusi választás nem egyetlen országos szavazás. A körzethatárok átrajzolásával próbálták fékezni Trumpról szóló szavazás eredményét. A 435 helyből alig negyven-ötvenért folyik valódi küzdelem. A Republikánus Pártnak komoly pénzügyi előnye van, és a Trump-szavazókat a közvélemény-kutatások 2016-ban, 2020-ban és részben 2024-ben is alábecsülték. A párt ezért a bizonytalan körzeteket pénzzel, bevándorlásellenes üzenetekkel, kulturális háborúval és a demokratákat „szocialistának” bélyegző kampánnyal próbálja megtartani.
A demokraták ezzel szemben a választást Trump gazdasági és külpolitikai teljesítményéről szóló népszavazássá alakítják. A benzin- és dízelár, az infláció, az egészségbiztosítás drágulása és az iráni háború egyaránt kézzelfoghatóbb téma az elnök ideológiai csatáinál. A párt különösen a külvárosi, fiatal, latinó és független választók körében erősödött, miközben több olyan körzetben is versenyképes lett, amelyet Trump korábban megnyert.
A szenátus sokkal nehezebb terep. A demokratáknak legalább négy, jelenleg republikánus kézben levő mandátumot kell megszerezniük úgy, hogy minden saját veszélyeztetett helyüket megtartják. A küzdelem hét államra szűkült: Alaszkára, Iowára, Kansasre, Maine-re, Michiganre, Ohióra és Texasra. New Hampshire jelenleg inkább a demokraták felé hajlik. Az igazi meglepetés Kansas és Texas: olyan államok, amelyek normális republikánus évben nem számítanak csatatér államnak. A Cook Political Report mindkettőt bizonytalannak látja, ami mutatja a politikai helyzet változását. Nyerhetők a demokraták számára.
A republikánus stratégák már kénytelenek válogatni. Egyes államokból pénzt vonnak ki, hogy Kansasben, Texasban és Iowában védjék a korábban biztosnak gondolt jelöltjeiket. Ez veszélyes játék: egy kampányfinanszírozási visszavonulás könnyen az összeomlás érzetét kelti, de a pénz szétterítése is vereséghez vezethet mindenütt. A demokraták abban bíznak, hogy a Trump-ellenes hullám egyszerre több, egymástól nagyon különböző államban emeli fel a jelöltjeiket.
Mégsem lehet kész eredménynek tekinteni a felméréseket. A félidős választáson rendszerint alacsonyabb a fiatalok, a feketék és a latinók részvétele, mint az elnökválasztásokon. A republikánus szavazók földrajzi eloszlása kedvezőbb, a körzethatárok védik a pártot, és néhány százalékpontos mérési hiba elegendő lehet a kép megfordításához. A demokraták előtt ezért furcsa kettősség áll: országosan akár nagy győzelmet is arathatnak, de ha a szavazataik rossz helyen koncentrálódnak, a kongresszusi eredmény jóval szűkebb lesz.
A legvalószínűbb eredmény jelenleg egy demokrata képviselőház és egy rendkívül szoros, bizonytalan szenátus. Ez önmagában is megtörné Trump törvényhozási szabadságát. A képviselőház vizsgálatokat indíthatna, idézéseket bocsáthatna ki, megállíthatná az elnök költségvetési terveit, és politikai reflektorfénybe állíthatná a kormány visszaéléseit. Trump azonban rendeletekkel, a végrehajtó hatalom kiterjesztésével és a hozzá lojális legfelsőbb bírósági többséggel továbbra is jelentős mozgástérrel rendelkezne.
Ezért novemberben nem Trump eltávolításáról döntenek. Arról döntenek, hogy az Egyesült Államokban marad-e legalább egy olyan választott intézmény, amely nemet mondhat neki. A képviselőház sorsa ma a demokraták felé hajlik, a szenátusé nyitott. Három hét alatt azonban egy háborús fordulat, gazdasági sokk, botrány vagy alacsony részvétel még mindent átrendezhet. A választás legnagyobb kérdése nem az, hogy hány amerikai elégedetlen Trumppal, hanem az, hányan mennek el emiatt szavazni.
A végeredményt pedig nem Trump országos elfogadottsága vagy elutasítottsága dönti el, hanem a republikánusok által átrajzolt körzethatárok, hogy az egyes választói körzetekben ki nyer. Függetlenül attól, hogy országosan milyen Trump megítélése.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.