2024, október12, szombat
KezdőlapBreaking NewsLázár János hazudik, még egyetlen vakcina sem mentett meg senkit, de húszezren...

Lázár János hazudik, még egyetlen vakcina sem mentett meg senkit, de húszezren meghaltak Orbán miatt

-

Lázár János nagyon szeretne újra visszakerülni Orbán kegyeibe, ezért gátlástalanul hazudik, amikor azt állítja, hogy „a keleti vakcinák eddig 600 ezer magyar embernek mentették meg az életét, illetve óvták meg őket a súlyos betegségtől, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig 20 ezer magyar vesztette életét”. Egyelőre még nem is telt el annyi idő, hogy a beadott keleti vakcinák védettséget jelentenének, mert még a kipróbált nyugati vakcinák második beoltása után is szükség van legalább két hétre a védettségre, a „keleti vakcinákból” pedig még nem adták be 600 ezer magyarnak a második oltást is. A hatásuk pedig kérdéses.

Az is aljas hazugság, hogy Lázár az Európai Unió nyakába akarja varrni annak a húszezer magyarnak a halálát, akik azért haltak meg, mert Orbán Viktor túl későn reagált a második hullámra, a döntéseit későn hozta meg, és azok sem voltak elégségesek. Emellett teltházas futballmeccseket rendezett akkor, amikor már mindenhol régen lezárták nemcsak a stadionokat, de az egész országokat is. Az nem a nyugati vakcinák hiánya, hogy a magyar egészségügyben halnak meg lakosságarányosan a világon a legtöbben, hanem a lepusztított magyar egészségügy helyzetét mutatja, ahol önkénteseket toboroznak.

Orbán még a járvány idején is tízszer annyi pénzt adott focira és sportra, mint az egészségügyre, és még a klérus is kétszer annyi pénzt kapott, mint az életmentő egészségügy egy világjárvány idején. Aljasság a magyar halottakat az Európai Unióra fogni, mert az Unió immár 1,5 millió vakcinát küldött, ami messze meghaladja a „keleti” vakcinák számát, miután az oroszok és kínaiak sem szállították le a mennyiséget, amit szerződésben vállaltak, de az a diktatúrák szerelmeseinek nem számít.

Ezekről a vakcinákról pedig egyelőre senki nem tud semmit, a kínai gyártó most vizsgálja, hogy nem kell-e még egy harmadik oltást is adni saját vakcinájukból, mert a két oltásuk nem termel elég antitestet. Ez a kínai vakcina még senkit nem mentett meg, de még okozhatja sok magyar ember halálát, aki azt hiszi, hogy védettséget élvez. A magyarok többsége pedig ebből is csak az első adagot kapta meg, mert nincs elég arra, hogy a másodikat is beadják.

Ebből is látszik, hogy keleti vakcinák egyetlen magyar ember életét sem mentették meg, Orbán Viktor viszont felelős az elhunyt húszezer ember jelentős részének haláláért, mert ő felel a magyar egészségügy borzalmas állapotáért, s azért, hogy rászabadította a vírust az országra, és nem hozott megfelelő intézkedéseket. Lázár János hazudik, aljas módon rágalmaz, és az orbáni propagandát nyomja, hogy pozíciót szerezzen újra magának, és növelhesse megint a gazdagságát, mert mint tudjuk, „minden ember annyit ér, amennyi pénze van”.

Mi ezt úgy módosítanánk, hogy minden ember annyit ér, amennyire tisztességes, és ennek alapján kijelenthetjük, hogy a karrierista és korrupt Lázár (Lézer) János egy gazember, egy beképzelt hólyag, aki egy lyukas garast nem ér. Annyit sem ér, mint kínai vakcinában az ellenanyag, amely a vizsgálatok szerint semmi antitestet nem termelt.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések