2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországLelepleződhet végre az "összefogás" hazugsága

Lelepleződhet végre az "összefogás" hazugsága

-

Az MSZP nyitottabb lett, miután esik a népszerűsége, és ajánlatot tett az együttműködésre a többi ellenzéki pártnak. Ez is egy diktátum, mi a magunk részéről le sem ülnénk tárgyalni olyan alapon, hogy az MSZP mit hajlandó átadni. A többi ellenzéki párt sem áll fényesen, a többségnek ezért még az is egy lehetőség, ha az MSZP hátán bejuthat álmai birodalmába, az évi százmilliós nagyságrendű állami párttámogatás (Orbán csúszópénze) közelébe.

Mi rendkívüli mértékben szurkolunk, hogy jöjjön létre ez az „összefogás”, amivel hülyíti az ellenzék saját magát, mintha azon múlna bármi. Ezzel négy éve is ugyanakkorát buktak, mint amekkorát sejteni lehetett, mert a Fidesz választási rendszere kétharmados állandó Fidesz-győzelemre van beállítva. Mivel a mostani négy évvel szemben Orbán a következő négy évben nem konszolidálni akar, hanem a diktatúra köteleit szorosabbra húzni, esetleg távozni az Unióból, ezúttal a sima kétharmadnál sokkal nagyobb arányban fognak győzni.

Az ellenzéki „összefogásra” kizárólag azért lenne szükség, hogy lelepleződjék a hazugság. Ne lehessen négyévenként a hazaáruló álellenzéki kollaboránsoknak újra elhazudni, hogy Orbán diktatúráját demokratikus választáson le lehet győzni, semmi más nem kell hozzá, csak az, hogy fogjon össze az ellenzék. Ez mind tömény hazugság. Orbán a négyévenkénti választásokat azért tartja meg, hogy a demokratikus felhatalmazás hamis látszatát keltse, és legitimálja a törvénytelen rendszerét. Ehhez asszisztál pénzért az ellenzék.

Orbán új rendszert hozott létre, amelyhez nem volt alkotmányos felhatalmazása, és a NER az alkotmányos rend megdöntésével jött létre. Törvénytelen. Államellenes bűncselekményt követett el Orbán, amely fölött az ellenzék szemet hunyt az egzisztencia és a pénz miatt, s nem mert kiállni az Alkotmány mellett. Visszament a parlamentbe az Alkotmány önkényes eltörlése után, és az állami pártfinanszírozásért úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Azóta már kormányváltásról beszélnek csak, a fülkeforradalom, a NENYI és a NER az nem számít semmit, mintha meg sem történt volna.

Ezért kénytelenek tudomásul venni Orbán játékszabályait, diktátumát, ezért nincs semmi a kezükben. Átengedtek mindent Orbán bűnszervezetének, ezért már semmi más funkciójuk nincs, mint legitimálni a pénzért a törvénytelen rendszert, és demokratikus látszatot adni a diktatúrának. Erre kapják a pénzüket, ebből van az egzisztencia, a látszattevékenység, a megélhetési politikusok állása. Bármilyen eredményt érnek el, jogaik nincsenek, nem is tud az ellenzék győzni soha, mert átengedték Orbánnak nem csak a jogállamot, az Alkotmányt, hanem a magyar identitást, a magyar nemzeti jelképeket is, nekik semmijük nincs.

Még azért sem érdemes szavazni rájuk, mert egy esetleges győzelemmel meg tudnák Orbán rendszerét dönteni, vagy a rendszert fékezni, kontrollálni lennének képesek azzal, ha bejutnak a parlamentbe, mert jogaik és lehetőségeik nincsenek. Csak dumálhatnak az Orbán által meghúzott kereteken belül, amire neki van szüksége, hogy demokratikusnak látszódjon a diktatúra rendszere. Fontoskodnak, megjátsszák, de valójában semmi nincs a kezükben. Mindent eladtak, mindent feladtak, hazudnak és megtévesztik az ellenzékieket.

Az „összefogás” nagy hazugsága az, hogy összeadódnak a külön-külön szavazatok, és az együtt több lesz, mint Orbáné. Egyrészt nem adódnak össze, másrészt, ha országosan több is lenne a szavazatuk (nem lesz több soha), attól is vesztenek az átrajzolt körzetek miatt. A média, amit az emberek 90 százaléka néz, az ő kezükben van, korlátlan pénzt fektethetnek be a kampányba. Minden, ami az emberek érzelmeit megmozgatja, a nemzeti identitás, a nemzeti zászló, a történelmi folytonosság, minden csak az ő kezükben van, mert ellopták és meghamisították azokat. Az ellenzék semmit nem tartott fontosnak ebből, semmit nem védett meg, ami rá volt bízva, és nincs semmije. Páriák.

Csak a pénzéhség van, a megélhetési politizálás, a látszat fenntartása, a hazugság, és még tegyük hozzá: a tehetségtelenség és a butaság. Ezt kínálja ez az ellenzék, ezt kellene nekik összetenniük, és ezzel akarnak választást nyerni. De minek is nyernének? Orbán rendszere megmaradna, az emberei ott maradnának, meg lennének bénulva, Orbán ennyi bűnözés után legitim és tiszta ellenzékként állna velük szemben, és ő nem ilyen ellenzék lenne, mint ezek. Ő ezeket megenné reggelire. De nem lesz ő már soha többé ellenzékben, mert ő a haza, s a többit már tudjuk.

Az ellenzéknek egyetlen esélye lenne, ha visszatérne az ősbűnhöz: az alkotmányos rend megdöntéséhez, a demokratikus jogállam visszaállítását követelve, és bojkottálná Orbán rendszerét, a választásokat is. Erre kellene összefogniuk, és megvonni a legtimiációt ettől a bűnszervezettől. Orbán a hatalomból csak a börtönbe távozhatna. Ebben az ellenállásban lenne igazság, lenne erő, lenne jövő ígérete, de nincs benne a pénz, nincs benne a jó állás, a kocsi, a parlamenti kedvezmények, Orbán évi százmilliós Júdás-pénze. S az fontosabb.

Természetesen, az is hiú remény, hogy ha most is megbukik az „összefogás” hazugsága, akkor azt elismerik, és ha tehetik, nem játsszák el négy év múlva újra. Lesz magyarázat, akkor majd az lesz a szöveg, hogy nem szavaztak elegen, de most majd fognak, és megint harcba indulnak Orbán pénzéért. Ezzel korrumpálják azokat is, akik rájuk szavaznak, mert ők is elveszítik az erkölcsi alapjukat arra, hogy a rendszer ellenfelei legyenek. Ugyanolyan korruptak lesznek lélekben, mint az áruló ellenzéki pártok.

De azért szurkolunk mégis, hogy a hazaárulók „összefogása” jöjjön létre, mert ha végre meglesz, akkor legalább négy év múlva kell valamit hazudni. Nem elég azt mondani, amit most. Ne legyen nekik ilyen könnyű a pénzkereset. Ezért lenne jó, ha összefognának. Ne higgye senki azt, hogy ha ebből bármi lesz, akkor az a nemes önmegtartóztatás, nemes áldozatkészség és a hazaszeretet gyümölcse lesz, hanem az érdekek játéka. Ha az MSZP enged, az annak következménye, hogy rosszul áll. Aki beszáll az „összefogásba”, az nem lát más esélyt a bejutásra vagy a bevételei maximalizálására. Ennek eredője lesz, hogy mi valósul meg a „Nagy Ellenzéki Összefogás” nevű hazugságból.

Orbán ugyanis a lábakapcájának sem tartja őket, úgy megalázta őket, hogy egymás ellen legyen érdekük indulni, mert Orbántól nem tudnak elvenni semmit, az be van betonozva. Csak egymástól tudnak elvenni parlamenti helyeket és pénzt, és azért kell harcolniuk, hogy a nekik meghagyott egyharmadból még ne sokat veszítsenek, mert akkor azt az ő pénzük bánja. Orbán kutyába nem veszi őket, ezekben nincs semmi méltóság, hogy ebből az aljas és megalázó helyzetből kilépjenek, hanem ott marakodnak a koncon, ahogy Orbán kitalálta nekik.

S ha van még valaki, akiket náluk is jobban megaláznak, akkor azok a szavazók, akik ezt nem veszik észre, akiknek ez nem tűnik fel, akik ennek a sok hazaárulónak elhiszik ezt a sok hazugságot. Képesek ebben a piszkos játékban résztvenni, hogy ezeknek most megint legyen pénzük újabb négy évre, s cserébe képesek bebetonozni egy diktatúrát. Ez pedig egyre kevésbé játék, mert Orbán a következő négy évben nem konszolidál, hanem a sajtó és a jogállamiság maradékát is felszámolja, lezárhatja az országot, kivezetheti az Unióból.

Odajutottunk, hogy mindenki, aki ezen a rendszeren belul politizál, a rendszer keretein belül harcol Orbánnal, a legjobb szándékkal is, az kollaborál. Kollaborációra van ítélve, mert a tevékenységével segít Orbánnak a hamis látszat fenntartásában, ártani pedig rendszeren belül nem tud neki. Ezért csak a kívülállás, a kivonulás, a bojkottálás, a teljes ignoráció, a megvetés az egyetlen igazi ellenállási forma. Nem szabad a rendszeren belül semmiféle politikai tevékenységet folytatni, csak a rendszer ellen. Mindenki szem a láncban.

S ha más lehetőség nincs, akkor a kifosztott, kirabolt, jogfosztott, szegény embereken kell segíteni, hátat fordítva ezeknek a bűnözőknek, mert ez is ellenállás velük szemben, akik a gyengét, az öreget, a rászorulót, a beteget halálra ítélik. Ha valakinek nincs lehetősége erre sem, és elhagyni sem tudja az országot, az csak akkor őrizheti meg a tisztességét, ha ignorálja ezt a sötét bandát, a rendszerét és a kitartott kollaboránsait is. Ne szavazzon az ellenzéki pártokra sem, mert aki szavaz, az mindenki Orbánra szavaz. Őt erősíti meg.

Aki pedig erről az óriáscsecsemőről valaha azt hitte, hogy akár demokráciában is érdemes lenne rá szavazni, és nem látta meg benne első pillanattól kezdve a totálisan alkalmatlan ember prototípusát, az vizsgálja felül saját motivációit, tisztánlátását és emberismeretét.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések