KezdőlapHírmagyarázatMagyar Péter még a pápának is hazudott

Magyar Péter még a pápának is hazudott

-

A Telex tudósítása szerint Magyar Péter a XIV: Leó pápával való találkozás után azt mondta: „Meglepődött, amikor mondtam, hogy én teljesen a politikán kívülről jöttem, és úgy sikerült egy ekkora közösséget felépítenünk.” Nem meglepő, hogy Őszentsége meglepődött ezen az állításon, mert magyar szerint a pápa rendkívül tájékozott. Ha még a Duna vízállását is tudta, meglepődhetett azon a kijelentésen, hogy Magyar Péter „teljesen a politikán kívülről” jött.

Meglepetést csak az okozhatott, hogy Magyar Péter még a pápának is hazudott. Ha a Vatikán a találkozó előtt semmi mást, csak a magyar nyelvű Wikipedia oldal fordítását megmutatta a pápának, abban azt olvashatta, hogy Magyar Péter a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit férje (azt nem kell tudnia, de felesége nem hivatalos tanácsadója, közösségi médiás megjelenéseinek menedzsere) volt.

Magyar Péter először tagadta, majd elismerte, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas tagja volt, de a tagság nem hagyott benne mély nyomot. A Fidelitas egy politikai párt ifjúsági szervezete volt. Magyar Péter saját jogán a 2006-os őszi eseményekben tevőlegesen részt vett, Gulyás Gergellyel minden péntekre tüntetést szervezett, a rendőrségi elutasítások vezettek Orbán Viktor híres kordonbontásához.

2007-ben Magyar „a 2006 őszi rendőri erőszak sebesülést elszenvedett áldozatainak megsegítésére alapított Ne féljetek! Alapítvány titkára és kuratóriumi tagja volt”, ami egyértelműen politikai jellegű akció és megnyilvánulás volt. 2010-től a Külügyminisztérium munkatársaként folytatta pályafutását. A Külügyminisztérium nem éppen politikán kívüli szervezet.

2011-ben a magyar uniós elnökség során szakdiplomataként csatlakozott Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletéhez. Az ő feladata többek közt a magyar kormányzati érdekek érvényesítése volt az uniós jogalkotás során, főleg a közlekedés- és az energiapolitika, valamint a társasági és versenyjog területén. A magyar kormányt képviselte Magyarország uniós képviseletén.

Magyar 2015-től a Miniszterelnökség csoportvezető diplomatájaként a magyar kormány és az Európai Parlament közötti kapcsolattartásért felelt, egyebek mellett jogi, pénz- és tőkepiaci, költségvetési, kereskedelmi és fejlesztéspolitikai ügyekben. Ezt sem neveznénk tipikusan a politikán kívüli tevékenységnek. 2019. június 8-tól 2022 februárjáig a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt.

Elvileg ez lehetett volna politikán kívüli megbízás, de a NER-ben ez politikai kinevezésnek számított. Saját elmondása szerint Magyar ebben a pozíciójában kötött Rogán Antal propagandaminiszter és emberei utasítására túlárazott szerződéseket, amivel személyesen részt vett az általa most üldözendő fideszes szervezett bűnözői hálózat tevékenységében, a Fidesz államosított lopásában.

Magyar ezen kívül számos bizalmi állást kapott politikai kinevezettként, egyebek mellett 2023 áprilisában bekerült a Volánbusz Lázár János miniszter által felfrissített igazgatóságába. Magyar Péter az igazságügyi miniszter felesége oldalán részt vett Orbán Viktor minden politikai gyűlésén, ahol kiharcolta, hogy az első sorokban ülhessen, látványosan ünnepelte Orbán és pártja valamennyi elcsalt választási győzelmét.

XIV. Leónak volt min meglepődnie, amikor meghallotta Magyar Péter szájából, hogy ő a „politikán kívülről” érkezett. Politikán kívül azok voltak, akiket az általa támogatott párt üldözött, az állásától megfosztott, miközben ő az állampárt jól fizető állásaiban a diktatúra érdekeit védte, egyebek mellett az Európai Unióban.

Magyar a vatikáni látogatás során többször említette, hogy piarista diák volt. Így volt piarista diákként hazudott bele a katolikus egyházfő szemébe, aki elég tájékozott ahhoz, hogy egy ilyen nyilvánvaló hazugságot észrevegyen. Magyar ezzel bemutatkozott, s találgathatják, hogy olyan notórius hazudozó, mint Trump, aki észre sem veszi, hogy hazudik, vagy elhitte saját hazugságait, esetleg hívei hazug legendáit.

S arról még nem is beszéltünk, hogy a Tisza-szigetek „közösségét” nem ő hozta létre, hanem azok önszerveződő közösségként jöttek létre, amelyekre ő rátelepült, de arra már nem méltatta őket, hogy a pártjába is bevegye a közösségeket. Ezért, amiképpen a Tisza-szigeteknek formális és jogi értelemben semmi közük nincs a papíron létező Tisza Párthoz, így formális jogi értelemben neki sincs köze a „szigetekhez”.

Mindez gyönyörű keretbe helyezi a találkozót, amelyen Magyar ígéretet tett a NER egyik legvisszataszítóbb intézményének megtartására, a Hungary Helps program folytatására, amely az üldözött keresztények megsegítése címén költött el irdatlan mennyiségű pénzt közel-keleti korrupt országokban.

Eközben Magyarországon üldözték a valódi keresztényeket, például Iványi Gábor egyházát, amelynek teljes jogi és anyagi rehabilitációját Magyar Péter is elszabotálja. Ha segíteni akar az üldözött keresztényeknek, a Hungary Helps mehet a Dankó utcába. Ha már Rómában felkereste magyar a Szent Péter tér oldalában található, rászorulóknak fenntartott orvosi rendelőt, benézhetne az Oltalom rendelőjébe is.

Magyar Péter látogatása folytatása a NER álkeresztény kapcsolattartásának, szellemiségében nem különbözött a lefátyolozott Novák Katalin és Orbán vizitjeitől. Különösen szép mozzanata az eseményeknek Magyar beszámolója, amelyben azt írta: „Elmeséltem a pápának az utóbbi években Magyarországon lezajlott eseményeket, és elmondtam neki, hogy miképpen lehet sikeres az a politika, ami őszinteségen, valódi emberi kapcsolatokon és munkán alapul”.

Nagyon tanulságos lehetett Őszentségének hallgatni arról a politikáról, amely Magyar Péter úgynevezett őszinteségére alapul. Akár azonnal be is hívhatta volna egy gyóntatószékbe, és a hazugságáért elmondathatott volna vele egymillió Miatyánkot. Nem biztos, hogy segített volna a helyzeten. Várjuk az alaptörvény után a világnézetileg semleges új Alkotmány megalkotását.

Ps.: A magyarországi közállapotokra és sajtóviszonyokra jellemző, hogy ekkora bődületes hazugságot nem tesznek szóvá. A Telex csak kiemelni merte az idézetet, hátha észreveszi az olvasó magától, a 444.hu olyan visszafogott hangon közvetített, mint Kovalik Károly a május 1-i felvonulásokról. A HVG címlapjának ingerküszöbét csötörtök délután nem érte el a pápával való találkozás, semmi nem található róla.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések