2025, november14, péntek
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar sem tartja be saját "etikai kódexét", de Dobrev már udvarol neki

Magyar sem tartja be saját „etikai kódexét”, de Dobrev már udvarol neki

-

Magyar a Fidesz mesterséges intelligenciával manipulált kampányvideói után reagált pánikszerűen az etikai kódex ötletével. Magyart „eltalálták”, s vége a sérthetetlenség mítoszának, így beijedt. Az etikai kódexe szinte pontról pontra arról szól, amit ő maga nem tart be. A magyar politikai élet szégyene, hogy a gátlástalanság immár kódexbe van foglalva. A demokratikus ellenzék külön szégyene, hogy Dobrev ezt üdvözli.

Magyar Péter azonnal etikai kódex után kiáltott, miután a Fidesz vele szemben kezdte el használni saját gátlástalan módszereit, megelőzve a mesterséges intelligencia bevetésével. Mint megírtuk, az AI-videókkal a Fidesz a hóhért akasztotta, aki eddig az arcátlanságával tűnt ki, s tette elfogadhatatlanná – egyebek mellett – önmaga támogatását.

Magyar 12 pontos etikai kódexet készített, amit aláíratna minden párttal. Magyar diktálni akar mindenkinek, hogy ki, mikor, milyen etikai normákat kövessen és tartson be. Az ok az (még egyszer hangsúlyozzuk), hogy ezúttal őt találták el, megelőzték, lépéselőnybe került és fogott rajta a Fidesz kampánya. Egyedül önmaga miatt alkotott „etikai kódexet”.

Az etikai kódex nevetséges egy olyan országban, amelyben egyértelmű választási csalás zajlik 2014 óta, ahol törvényekbe foglalták azokat a módszereket, amelyek biztosítják a Fidesz mindenkori kétharmados győzelmét (tegyük hozzá, ezeket a győzelmeket Magyar önmutogató táncai kísérték a győzelmet ünneplő fideszes bulikon, mert neki az pénz volt).

Amíg olyan törvények vannak, és olyan médiaviszonyok, mint Magyarországon, nevetséges etikai kódexról beszélni, amelynek címe az lehetne, hogy „Senki ne bántsa Magyar Pétert, de Magyar Péter bánthat mindenkit”. Magyar ezzel saját gyengeségét árulta el, hogy híres cinikus ellenállóképessége összeomlott, s nem igaz többé, hogy nem fog rajta a „golyó”.

De ennél még mulatságosabb (egyben felháborítóbb), hogy Magyar az általa bemutatott etikai kódex számos pontjának sem felel meg. Nem csupán arról van szó, hogy a Tisza Párt önmagában egy hazugság és csalás, mert ez a „párt” egy ember üzleti vállalkozását jelenti, amely nem felel meg a pártokra vonatkozó minimális szabályoknak sem. Tagjai sincsenek.

Magyar már saját kódexe első pontjának sem felel meg, miszerint „nem tévesztjük meg a választókat, és nem terjesztünk félrevezető, manipulált vagy hamis információkat”. Magyar a fideszes nemzeti konzultáció mintájára rendezett „konzultációi” ugyanúgy megtévesztőek, mint Orbán hazug „konzultációi”. A jelöltek eltitkolása is megtévesztés. Miről beszél?

A második pont szerint „Nem folytatunk valótlanságokon alapuló lejárató kampányokat a politikai ellenfeleinkről”, amelynek láttán el sem hisszük, hogy ez az ember ezt le merte írni. Nem tisztünk Rogánt és másokat megvédeni, bőven elég az, ha az ellenzék pártjairól és politikusairól beszélünk, akik neki szintén politikai ellenfelei. Az „óellenzék” micsoda?

Magyar azt is írja, hogy „nem szervezünk jogellenes buszoztatást, és nem vásárolunk szavazatokat”, miközben ő is buszoztat (ja, az övé nem jogellenes), megalapozatlan ígérgetései egyrészt megtévesztik a választókat szintén, másrészt a megvásárlásukra irányuló hamis propaganda. Mit nem ígért még meg ez az ember? Teljesen alaptalanul.

A 7. pont elemzése már megfelelő szakemberekre tartozik. Magyar mondja, hogy „nem dehumanizáljuk politikai ellenfeleinket, nem sértjük emberi méltóságukat, és nem alkalmazunk megalázó vagy becsmérlő kifejezéseket. Senkit nem hasonlítunk állatokhoz. Hiszünk abban, hogy a demokratikus verseny alapja a kölcsönös emberi tisztelet”.

A kölcsönös emberi tisztelet? Mondjon valaki egyetlen esetet, amikor Magyar Péter bárki részére megadta volna a minimális emberi tiszteletet. Az súlyos pszichopaták jellemzője, amikor nem képesek saját cselekedeteiket felismerni. Az Orbán-báb micsoda? S vajon a gyurcsányozás mi volt? A „kék Fidesz” micsoda? A bemutatott nadrágszíj mit jelent?

Itt jegyezzük meg, hogy Dobrev Klára annak ellenére teszi kockára pártja megmaradt elfogadottságát, hogy a Magyarral szemben induló ellenzéki pártok támogatása sokak számára Magyar és Orbán megfékezésének egyetlen reményét jelenti. Dobrev hazudik a Magyar által közzétett etikai kódex kapcsán, amikor elfogadhatónak nevezi azt.

Ha Dobrev elkezd Magyarnak udvarolni, úgy jár, mint Donáth Anna és a Momentum. Nem fogja Magyar értékelni, viszont elfordul tőle mindenki, aki Magyart annak látja, ami. Miért képzeli Dobrev azt, hogy Magyar valaha szóba áll és leül tárgyalni vele (attól függetlenül is, hogy Gyurcsány Ferenc volt felesége). Magyar csak utasít és parancsokat osztogat.

Dobrev nem egyenes, amikor nem nevezi meg ennek az etikai kódexnek az álságos, hamis voltát. Nem mutat rá a motívumokra. Nem szembesíti Magyart a saját „kódexével”, és egy szót sem ejt arról, hogy a választások tisztasága nemcsak ezen múlik, hanem a törvények által bebetonozott csaláson és a torz médiaviszonyokon, a közmédia propagandáján is.

Dobrev komolyan azt képzeli, hogy Magyar majd emberszámba veszi és tárgyal vele? Nem lát át rajta és az „etikai kódexén”? Nem nevezi meg, hogy mi ez? Akkor Dobrev tökéletesen alkalmatlan a feladatra, hogy képviselje az épeszű magyar demokratákat. Nem véletlen az, hogy a DK itt tart, és életveszélyes, hogy egy ilyen párt az egyetlen alternatíva.

Azt sem tette szóvá, hogy attól már minden demokrata gyomra forog, amikor Magyar azt írja, hogy „kiállunk minden honfitársunk véleménynyilvánítási szabadságáért. Garantáljuk, hogy senkit nem fenyegetünk, zsarolunk, és tiszteletben tartjuk az eltérő politikai nézetű választópolgárok véleményét is”. Erről híres Magyar és a „Tisza Szigetek”.

Kevés arcátlanabb hazugságot olvashattunk, pedig a magyar közélet nem szűkölködik ebben. Magyar és a „Tisza”, a fanatikusan gyűlölködő híveivel, a véleménynyilvánítás szabadságának védelmezője? Ő garantálja, hogy senkit nem zsarol és fenyeget, amikor mindenkit felszólít, hogy ne is induljon a választáson, különben hazaáruló?

Magyar még neki nem tetsző kérdéseket is megtorol, elutasít, nemhogy az „eltérő politikai nézetű választópolgárok véleményét”. Ez a Fidesz hívekre lehet igaz, esetleg, de azok nem tőle eltérő politikai nézetű választók. Zsarol és fenyeget mindenkit, aki egyáltalán merészel elindulni a választáson rajta kívül az ellenzékből. Veszélyeztetik az ő pénzét.

Az etikai kódex a végére átcsap a szórakoztatás műfajába, mert azt már nem tekinthetjük másnak, mint kacagásra ingerlő viccelődésnek, amikor az ismeretlen eredetű százmilliókból kampányoló Magyar azt mondja: „kampányforrásainkkal átláthatóan és elszámoltatható módon gazdálkodunk”. Még saját maga ügyeivel sem számolt el, minden átláthatatlan.

Az „etikai kódex” mulattató jellege a végére teljesen egyértelművé válik, amikor Magyar kijelenti, hogy „törekszünk a békés, kulturált és tényeken alapuló közéleti párbeszédre, amely tiszteletben tartja az emberek méltóságát és a demokratikus vita szabályait”. Ő az, aki békés, kulturált párbeszédet folytat, mások emberi méltóságát tiszteletben tartja.

Az utolsó pont felteszi az egész képmutató förmedvényre a koronát: „Ugyan gondolhatunk teljesen mást a világról és hazánkról, de minden különbözőségünk ellenére elsősorban magyarok vagyunk.” Ó igen, amikor Magyart saját stílusával elkapják, telibe találják, nem is alaptalanul, egyből emlékeztet, hogy „magyarok vagyunk”. Mindenki tegye le a fegyvert.

Ha mi demokratikus ellenzéki párt lennénk, ezt a hipokrata, nevetséges és gyomorforgató irományt nem írnánk alá, mert nem tisztességes szándék, hanem ellenfelei lefegyverzése vezeti. Ez kizárólag Magyart védelmezi, miközben megalkotója majdnem minden pontját súlyosan megsérti.

Magyar ún. „etikai kódexe” manipuláció és megtévesztés, ami még felháborítóbb attól, hogy egyébként fontos és igaz elveket tapos sárba.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések