2024, április18, csütörtök
KezdőlapMagyarországMagyarországról nem lehet elvándorolni

Magyarországról nem lehet elvándorolni

-

Az Orbán-rezsim annak érdekében, hogy ne derüljön ki, hányan hagyják el az országot, Orbán Viktor miatt hányan vándrolnak el Magyarországról, nem teszi lehetővé,, hogy a távozók „kiiratkozzanak” az országból. Annak érdekében, hogy a nyilvántartásból senki ne hiányozzon, lehetetlenné teszik a teljes elvándorlást, a magyar lakosságból való kitörlést.

Régen, ha valaki kivándorolt Magyarországról, akkor az elment. Elhagyta a hazját, és új hazát választott magának. Ennek részeként leadatták vele a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját, nem maradt semmije, csak a magyar útlevele. Ugyanúgy, mint azoknak a kettős magyar állampolgároknak, akik életükben talán nem is jártak Magyarországon.

Ezekből Semjén már gyártott/hazudott egymillió embert, akit a létszámhoz számolnak, és megadnak nekik a szavazatukért olyan kedvezményeket, amelyek csak a Magyarországon elő és adót fizető embereknek járna. A távozók azonban nem tudnak távozni, nem tudnak „kiiratkozni” Orbániából, mert nem veszik vissza a személyi igazolványukat, nem lehet a lakcímkártyát sem visszaadni, hanem adnak helyette egy másikat, amire az van írva, hogy külföldön élő magyar, mintha el sem ment volna onnan örökre, csak ideiglenesen külföldön tartózkodna, mintha csak osztálykiránduláson lenne.

Ezért nem lehet tudni, hányan távoztak pontosan, becslések vannak, mert összemosódik a lakcím nélküli, az ideiglenesen külföldön tartózkodó és a kivándorolt kategória. Ennek célja az, hogy aki el akar menni, az se tudja megtenni, nem lehet tőlük soha megszabadulni, és kilépni, mert nem teszik lehetővé, ugyanúgy nyilvántartják és magyarországi magyarnak tekintik, mint bárki mást, csak külföldön tartózkodik. Lekaparni sem lehet őket.

Mindennek jogi következményei is vannak, mert így ugyanolyan felelősséggel tartozik a magyar törvények szerint is a kivándorolt mindenért, mintha Magyarországon élne, holott azt az országot örökre elhagyta, nem él ott, nem az a hazája, hanem új hazája van, és Magyarországnak, az Orbán bandának semmi köze hozzá. Az állampolgárság visszaadása lehet az egyetlen szabadulás, de az sem olyan egyszerű, mert azt a Bajuszos „Szar” János bírálja el, neki kell jóváhagynia. Ha tömeges igény kelentkezne, azt sem tennék lehetővé.

Mit tehet az, aki nem akar semmiféle közösséget vállani ezzel a bűnszervezettel, már ki is vándorolt, örökre el is költözött, és mégsem engedik elvándorolni, mert nem engedik el, nem lehet tőlük megszabadulni. Kizárt, hogy ez törvényes legyen.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések