2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírMárki-Zay levette az álarcát, az ő igazi ellensége nem Orbán, hanem Gyurcsány

Márki-Zay levette az álarcát, az ő igazi ellensége nem Orbán, hanem Gyurcsány

-

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, egy háromszáz fős „mozgalom” alapítója, tulajdonosa és vezetője, bejelentette: „mozgalma” nem támogatja tovább a Demokratikus Koalíció jelöltjeit, és nyílt háborút indított személyesen Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ellen, felsorolva Orbán és a Fidesz összes karaktergyilkos hazugságát ellene. Nem sokáig bírta Márki-Zay, hogy kiadja magából, ami a szívében van. Az ő igazi ellensége nem Orbán, hanem Gyurcsány, nem a keresztényfasizmust utálja, hanem a baloldalt és a liberálisokat.

Márki-Zay arányérzékére és önteltségére jellemző, hogy nincs tisztában a nagyságrendekkel és az erőviszonyokkal. Márki-Zay-nak még egy pártja sincs. A „Márki-Zay Magyarországa Mozgalom” támogatottsága nem mérhető, annyira alacsony. Márki-Zay kamu szervezetének polgári körei semmiféle befolyással nem rendelkeznek. Maga a szerveződés egyetlen ember akarnokságára épül, egyetlen célja, hogy Márki-Zay karrierista céljait szolgálja. Ennek a szervezetnek a támogatása a nullával egyenlő. Márki-Zay bejelentése azt jelenti, hogy az egér nem támogatja az oroszlánt.

Lassan letisztul a kép, és világos lesz, hogy Márki-Zay Péter katasztrofális kommunikációján és ellentmondást nem tűrő, nárcisztikus és diktatórikus személyiségén kívül mi vezetett az ellenzék katasztrofális választási vereségéhez, miközben Márki-Zay színre lépéséig soha nem voltak az ellenzéknek ilyen jó esélyei, s amíg a „Kapitány” át nem vette a hajót, rendszerváltó hangulat szele feszítette a vitorlákat. Ennek oka pedig az, hogy az ellenzék miniszterelnökjelöltje inkább volt orbánista és fideszes, mint ellenzéki, legfőbb ellensége pedig Gyurcsány volt és nem Orbán.

Márki-Zay már a miniszterelnökjelölti pozíciót is vaskos gyurcsányozással, az orbáni propaganda kritikátlan átvételével és a NER gyűlöletpropagandájával nyerte meg, mert az ellenzék balliberális támogatói elhitték (elhitették velük), hogy Márki-Zay gyurcsányozása csupán a fideszes karaktergyilkos propaganda hatásának tudomásul vétele, nem pedig Márki-Zay fideszes korszakából maradt személyes gyűlölete a baloldalal és a liberális demokraták ellen. Márpedig ez első pillanattól kezdve így volt, és ezt Márki-Zay már nem is tudja tovább rejtegetni. Most nyílt háborút hirdetett.

Márki-Zay feneketlen Gyurcsány-gyűlöletének két indítéka van: az egyik politikai, a másik személyes. A politikai indíték az, hogy Márki-Zay nem egy olyan katolikus hívő, és magát kereszténynek nevező politikus, akinek magánügye a vallása, hanem teljes mértékben azonosul a a politikai katolicizmussal, a keresztény-nemzeti ideológiával, ennélfogva zsigeri módon utálja, gyűlöli a baloldalt és a liberálisokat. Ez bukott ki a kampánya során számos alkalommal, annak ellenére, hogy hatalomvágya érdekében igyekezett átvenni a balliberális retorikát, mert szüksége volt a szavazóikra.

Márki-Zay a baloldalt egyszerűen csak kommunistázza, annak is tekinti. Orbánt is leginkább azzal próbálja lejáratni, hogy kommunista. Mert szerinte csak a kommunisták lopnak, ugyebár. Csak a kommunisták koncentrálják a hatalmat a kezükbe, csak kommunisták építhetnek diktatúrát, fasiszták nem. Ezért a balliberálisok (vagy baloldaliak és liberálisok) kígyót melengettek a keblükön, mert senki nem gyűlöli úgy a baloldalt és a liberálisokat, mint saját volt miniszterelnökjelöltjük. Márki-Zay egy ugyanolyan keresztényfasiszta, mint Orbán, aki eltüntetné a baloldalt.

Gyurcsány pedig a mai politikai palettán szinte egyedül képes megfogalmazni és képviselni a baloldali és liberális értékeket, ezért személyében megtestesíti mindazt, amit Márki-Zay szívéből gyűlöl. Már csak családi okokból is, miután a kommunisták cudarul bántak a családjával, neki pedig minden baloldali (és balliberális) kommunista. Ezt kellene megérteniük azoknak, akik még mindig azt képzelik, hogy ez az ember ellenzéke Orbánnak, nem csupán a riválisa. Nem véletlenül zsidózott, melegezett, migránsozott, niggerezett, hazaárulózott, bármilyen ravaszul csinálta.

Márki-Zay gyurcsányellenes gyűlöletének másik indítéka személyes természetű, és azonos azzal, ami Orbánt mozgatja. Az egyetlen ember, aki korlátlan önimádatának és hatalomvágyának útjában áll, Gyurcsány Ferenc és pártja. Az MSZP, szegény, annyira hülye, hogy fel sem fogja, kicsoda Márki-Zay, de saját maga identitásával sincs tisztában. Se ideológiája, se értékei, se politikai céljai, se iránya, semmije nincs, egy nemtelen, színtelen, szagtalan, hatástalan és láthatatlan képződmény. A többi zöldecske pártocska (a most éppen barnuló Momentummal együtt) nem versenytárs.

Komoly, fajsúlyos személyiség az ellenzéki oldalon, akinek vannak ideológiai alapjai, elvei, gyökerei, akinek van egy erős pártja is, egyedül Gyurcsány Ferenc, s ha ő nem lenne Márki-Zay útjában, akkor az orbáni természetével Márki-Zay uralhatná az ellenzéki oldalt. Miközben Orbán klónja, és mindössze Orbán helyére vágyik. Ehhez azonban szüksége van a baloldali és liberális szavazókra, egyebek mellett a DK szavazóira és szimpatizánsaira is, de Gyurcsány (és felesége) nélkül. Neki egyetlen esélye az egyeduralomhoz Gyurcsány és Orbán eltüntetése, és a retorikájában erre játszik.

Az Orbán-rendszerbe belefáradt magyarok egy része el is hiszi azt a hazugságot, hogy Magyarország ennek a két embernek a foglya, és azt gondolja, hogy ha eltűnik Orbán és Gyurcsány, akkor megoldódik minden baj. Ezért sokan képtelenek felismerni azt a veszélyt, hogy Márki-Zay személyében egy Orbánnál is sötétebb és nagyobb karrierista gazember áll ugrásra készen, hogy ezzel együtt felszámoljon jobboldalt és baloldalt, mert „se nem jobb, se nem bal, csak Márki-Zay”. Csak rendes magyar emberek vannak, ugyebár, nem kell se jobboldal, se baloldal. Csak felfelé.

Miközben Orbán egy fasiszta, Gyurcsány pedig egy demokrata, a kettő nem ugyanaz. Gyurcsány katasztrofális kormányzatára hivatkozni ma már nevetséges, mert az a csőd, amibe Orbán vitte minden tekintetben az országot, az messze túlszárnyalja azt, amit a Gyurcsány-korszak jelentett, és az összeomlás is sokkal nagyobb lesz. Miközben Orbán zavartalanul azt csinál, amit akar, míg Gyurcsány egy olyan párt és koalíció élén volt, amely ellene dolgozott, nem beszélve a barátságos ellenzékéről, a Fideszről. De Gyurcsány semmi veszélyt nem jelent, míg Orbán és Márki-Zay igen.

Szeretnénk hamgsúlyozni, hogy mi árulónak tartjuk Gyurcsány Ferencet, mert kollaborál a rezsimmel, legitimálja a rendszert az álparlamentben, hitelesíti a demokrácia hamis látszatát. De Márki-Zay képmutató, hogy miután megbuktatta az ellenzéket, ő mutogat rájuk, hogy bementek a parlamentbe, mert ő is oda készült. Ám azt is szeretnénk leszögezni, hogy Gyurcsányt az ellenzék erős emberének tartjuk, akinek vannak elvei, politikai víziói, akinek van fogalma arról, mi az Orbán-rendszer alternatívája. A legnagyobb baja éppen a hamleti természete, a határozatlansága.

Ez nyilvánult meg 2006-ban is, amikor nem vágta börtönbe Orbánt az alkotmányos rend elleni támadás miatt, és most is, amikor a gyurcsányozás miatt háttérbe vonul, és nem vállalja inkább önmagát. Azt pedig az ég, Isten, a sors (megfelelő aláhúzandó) kegyelmének tartjuk, hogy amikor megjelenik egy ilyen második Orbán, egy gátlástalan, jellemtelen, törtető manipulátor fasiszta, akkor még van a DK, amelynek legalább világos és tiszta demokratikus, európai elvei vannak, amely azonos önmagával.

Csak ennek köszönhető, hogy nem csupán a keresztényfasizmus ideológiája létezik Magyarországon két keresztényfasiszta autokrata, Orbán vagy Márki-Zay nevével fémjelezve. A DK az egyetlen párt, amely szilárdan és tudatosan áll a felvilágosodás és a liberalizmus oldalán (a Momentum most éppen elesett, és egy másik volt fideszes kezébe került, ami egy tragédia. A volt fideszesekből még soha nem lett szalonna, nem is lesz, megfigyelhető ez nemcsak a politikusok, hanem a politológusok, az újságírók és más közéleti emberek között. Volt fideszestől menekülj!)

Gyurcsány Ferenc legfőbb érdeme, hogy az egyetlen ideológiailag tiszta alternatívaként, homlokegyenest szemben áll az orbáni keresztényfasizmussal. Lehetne más is, de nincs. Ezért nagyon fontos, hogy legalább ez az egyetlen párt legyen, ami megőrzi a nyugatias liberális demokrácia, az európai jogállamiság, a felvilágosodásra épülő liberalizmus és szabadság eszméit. Mert ha ez sincs, akkor a teljes sötétség borul Magyarországra. A jobboldali, keresztényfasiszta Márki-Zay Péternek pedig ez ugyanolyan ellensége, mint Orbánnak. Ezt kellene megérteni sok embernek.

Márki-Zay nemcsak elveszítette azt a választást, amelynek kampányát kisajátította, hanem katasztrofális vereségbe vitte az ellenzéket. Ezek után a felelősséget arra a Gyurcsányra keni, akit mint „Kapitány” arra utasított, hogy ne kampányoljon, vonuljon vissza, ne csináljon semmit. Most pedig azt állítja, hogy „nem akarta leváltani Orbánt”. Márki-Zay még egy orbánista seggnyaló fideszes volt, amikor Gyurcsány már évtizedek óta Orbán egyik legelkötelezettebb ellenfele volt. Gyurcsány le akarta váltani Orbánt, hogy nem Márki-Zay-ra, az biztos, mert esze van, de eltűrte volna.

Márki-Zay a legméltatlanabb sárdobálást folytatja, amikor a napi jelöltállítási konfliktusba belekeveri a 2006-os eseményeket, méghozzá a fideszes propaganda oldaláról, mert ő akkor is fideszes volt. Az utcai puccskísérlet leverésében gyakorlatlan és számos hibát, túlkapást elkövető rendőrségi fellépést Gyurcsány nyakába varrni gazemberség, miközben az alkotmányos rendet megvédték. Márki-Zay megfeledkezik Obán felelősségéről, hogy az egészet ő idézte elő és ő irányította.

Márki-Zay az ellenzék legerősebb pártjának elnöke ellen uszít, méghozzá a diktatúra propagandáját átvéve, azzal azonosulva. Ez nemcsak igazságtalan és méltatlan, hanem mérhetetlenül mocskos és aljas, ami megmutatja ennek a pojácának az igazi arcát. Elegáns választ adott a DK Márki-Zay mocskolódására. Ő jelenleg Hódmezővásárhely polgármestere, akinek egyetlen esélye az lett volna, hogy polgármester maradjon, ha a DK támogatja. A DK nélkül csak Orbán, Lázár és a Fidesz támogatásával maradhat polgármester. Márki-Zay pedig kész akár erre is, mint mondta.

Csak remélni merjük, hogy miután megvonta saját nem létező támogatását a DK-tól, azzal okosan elintézte, hogy a DK se támogassa őt, és eltűnjön végre a süllyesztőben. Reméljük, most végre kinyírja magát, mert a balliberálisok támogatása nélkül ő egy senki. Ha pedig úgy akar „hiteles” alternatívát nyújtani, méghozzá az ellenzékkel, és nem Orbánnal szemben, hogy az orbánista hazug rágalmakat szajkózza, akkor a gittegyletén és a két kezén megszámolható „mérsékelt” jobboldali támogatón kívül szimpatizánsa nem marad. Úgy legyen!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések