/

Márki-Zay mindenkit besároz az amerikai alapítvány jogsértően felhasznált támogatásával

20 perc olvasási idő

A nagy keresztény Márki-Zay Péter lassan beteljesíti a “bolond” emberről írt valamennyi intelmet, ami a Példabeszédek könyvében olvasható. Az amerikai Action for Democracy (AFD), amely nem követett el semmi törvénytelenséget, szintén tanulmányozhatja ugyanitt azokat az igéket, amelyek arról szólnak, aki “bolondot” fogad fel: “Aki bolond által izen valamit, lábait vagdalja el magának, és bosszúságot szenved” (Példabeszédek 26,6) vagy azt, hogy “Mint a lövöldöző, aki mindent megsebez, olyan az, aki bolondot fogad fel, és a ki csavargókat fogad fel” (Példabeszédek 26,10).

Márki-Zay bajba keverte az amerikai alapítványt azzal, hogy a civilmozgalmának juttatott törvényes adományokat törvénytelenül a választási kampányra használta fel. Márki-Zay “mozgalma”, a Mindenki Magyarországa Mozgalom kezelte Márki-Zay kampánypénzeit, és a választási kampányban konkrétan és tipikusan olyan tevékenységet folytatott, amit törvényesen csak pártok tehetnek meg. Ennek részeként a civilmozgalomnak törvényesen adományozott pénzt a választási kampányban törvénytelenül használta fel. Ez védhetetlen tény.

Márki-Zay ezzel bajba sodorta az adományozókat is, akik kínjukban nem mernek elhatárolódni tőle, és megpróbálják másokkal együtt politikai támadásként bemutatni az ügyben indult nyomozást és vizsgálatokat, miközben azok – Márki-Zay baromsága miatt – nem az. Márki-Zay valóban megsértette a “mozgalmával” a párttörvényt is, a kampányfinanszírozási törvényt is, vélhetően amerikai törvényeket is sértett, mert az Action for Democracy nem kampányfinanszírozásra jött létre és idegen országokban választási kampányokat vélhetően nem támogathat, a pénzt nem is arra adták.

Az egyértelmű, hogy a kétmilliárd forint körüli összeg nem független a választástól, hiszen ebben az időszakban érkezett. De azt fel lehetett volna használni törvényesen is, ha nem kampányszámlát fizetnek belőle. Minden demokratikus alapítványnak joga van a civilszervezeteket és a demokratikus mozgalmakat támogatni. Magyar adományozók is létrehozhatnak Amerikában bejegyzett és az ottani törvények alatt működő alapítványt, ami a magyarországi civiltársadalmat, demokratikus mozgalmakat támogatja, amilyen Márki-Zay mozgalma is lenne, ha nem családi vállalkozás lenne.

De Márki-Zay dilettáns és amatőr módon nem választotta külön a kampánytámogatásokat és a civilmozgalom támogatását, ahogy a mozgalma tevékenységét sem választotta el a kampánytól, és a mozgalma az ő választási kampányát (sőt az egész ellenzéki összefogás kampányát, aminek ő volt a miniszterelnökjelöltje) úgy támogatta, mint egy párt. De a mozgalma nem alakult párttá, ezért ezt a tevékenységet törvénytelenül folytatta. Az MMM-et úgy állította maga mögé, mintha az egy párt lenne, és az amerikai támogatásokat is így használta fel a kampányra. Azért, mert egy barom.

Mindez soha ki sem merül, ha a kacsaseggszájú Márki-Zay ki nem beszéli, miszerint a választási kampány utolsó számláit az amerikai alapítvány támogatásából fizette ki (ezzel magyarázva, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom több milliárdos adományaival Márki-Zay átlátható és érthető módon a mai napig nem számolt el, amivel nyilvánvalóan rejteget valamit, a véleményünk szerint lopást). A bibliai “bolond” módjára beszélt összevissza, eközben elismerve, hogy a választási kampányra fordította az “amerikai pénzt”, ami nem amerikaiak és nem az amerikai állam pénze volt.

Mindez nem elég, Márki-Zay ostoba hiperaktivitásával és nárcizmusával (politikai előnyt remélve belőle) rárepült a tanárok és a diákok tiltakozó mozgalmára, egymillió forintot felajánlva azoknak, a tanároknak, akiket kirúgtak. A kirúgott tanároknak volt annyi eszük, hogy ezt az irritáló ízléstelenséget elutasították, viszont jóindulatúan kérték, hogy azt inkább adják a Kölcsey Gimnázium alapítványának és a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjának. Márki-Zay nem mondta meg nekik, hogy az “adományában” is van az amerikai alapítványtól kapott pénzből. Csak utólag ismerte el.

Miután az Orbán-rezsim aljas propagandája Márki-Zay ostobasága miatt egy magánalapítvány – eredetileg civilszervezetnek adott – törvényes támogatását úgy állítja be, mintha maga “Amerika” avatkozott volna be a magyarországi választásokba, immár “hazaárulással” is vádolva az egész ellenzéket, Márki-Zay a tanárok és a diákok teljesen független és indifferens tiltakozását is sikeresen “sározta be” az “amerikai pénzzel”, felkínálva a magas labdát, hogy a tanárok jogos és morálisan kikezdhetetlen tüntetéseit is Amerikából és amerikai pénzből finanszírozott akciónak állítsák be.

Elmondhatatlan az a pusztítás, amit ez az ostoba vadbarom ember folytat, attól kezdve, hogy megpuccsolta az ellenzéki előválasztást. Mi az első perctől kezdve elkezdtünk teljes erővel “ordítani”, hogy vigyázat, mert ez az ember nem normális, közveszélyes, amatőr és idióta hülye, aki elszabadult hajóágyúként nemcsak katasztrofális vereségbe viszi a demokrata választókat, de szétveri az egész ellenzéket, és ez így lett. De senki nem hallgatott ránk, minket gyaláztak, és nem rúgták ki azonnal ezt a féleszűt.

Az amerikai alapítványt gründoló magyar és külföldi személyiségek is hasra estek attól az ostobaságtól (és nyilvánvaló hazugságtól), hogy Orbánt egy jobboldali, “keresztény”, hétszilvafás nemes, hétgyerekes volt fideszes jelölttel lehet és kell legyőzni, mert ő majd elhódítja a jobboldali és fideszes szavazókat. Előre megmondtuk, hogy egyetlen jobboldali és fideszes szavazót nem hódít el ez a korlátolt, hülye ember, viszont rengeteg baloldalit és liberálist elriaszt az ostoba és eszetlen kampányával, amelyben buzizik, négerezik, zsidózik, sorosozik, migránsozik, ügynöközik, stb..

Az amerikai Action for Democracy alapítvány nyilvánvalóan komoly magyar ellenzéki érzelmű emberek sugallatára és közreműködésével jött létre, amely nagy hibát követett el, hogy megkerülte az ellenzéki összefogást és Márki-Zay-nak adta a pénzt, mert azt hitték, hogy egy megbízható, konzervatív komoly ember, és nem egy hatökör. Márki-Zaynak viszont nem volt annyi esze, hogyan kell törvényesen felhasználni egy ilyen pénzt, elválasztani a mozgalmát és a civil társadalom támogatására küldött kétmilliárd forintot egy pártok által folytatott választási kampánytól.

Mindez nem elég, hanem utána még el is pofázta, hogy mit csinált. Ezek után pedig nem fogta be azt az ostoba fecsegő hülye száját, hanem minden nyilatkozatával egyre nagyobb bajba keverte nemcsak önmagát, hanem az egész ellenzéket és az amerikai alapítványt is. Ezzel elérte, hogy az a fasiszta bűnszervezet, amely a szomszédos országokban, az egész Balkánon, de Nyugat-Európában is minden lehetséges eszközzel beavatkozik törvénytelenül más országok választásaiba, egy civil mozgalomnak adott törvényes támogatást amerikai beavatkozásnak tüntethet fel.

Ha valaki azt hiszi, hogy Márki-Zay állatsága ezzel kimerült, téved: legújabban megerősítette ez a vadbarom, hogy valóban volt, vagy még inkább lehetett, amerikai pénz a tanároknak küldött támogatásban. De ezt ő maga sem tudja, mert nincsenek elkülönítve az adományok és a kifizetések. Itt pedig ez az állat előad egy elképesztő szöveget arról, hogy az ő fos mozgalmának számlája olyan, mint egy feneketlen zsák, amibe számolatlanul ömlik be a pénz egy helyre, nem választják el, hogy mi honnan és mire érkezett, és miből mit lehet támogatni, ezért keverednek a pénzek.

Így történhetett meg, hogy a nagy egészből esetleg olyan pénz is juthatott a tanárokhoz, ami az amerikai alapítványtól érkezett. De a föld nem hordott ekkora barmot a hátán. Ha nem lehet tudni, hogy melyik bankó honnan érkezett, és volt az amerikai pénzen kívül akkora összeg még a számlán, ami a tanároknak ment összeget fedezi, akkor miért ismerte el ez az ökör, hogy amerikai pénz is lehetett benne, belekeverve a tanárok és a diákok mozgalmát is az ő piszkos ügyeibe? Van esze? Ezzel bemocskolva és a sárba lehúzva most már az oktatásügy miatt zajló tiltakozásokat is.

Ezek után mondja valaki, hogy nem igaz a Biblia. Szó szerint az zajlik, amikor valaki bolonddal “üzen” és bolondot fogad fel. Saját lábait vagdossa, bosszúságot szenved, olyan, mint a lövöldöző, aki mindent megsebez. Érdekes módon a Biblia együtt említi, és egymással azonosítja a “bolondot” és a “csavargót”. Úgy tűnik, ebben sem téved. De a legborzalmasabb az egészben az, hogy értelmes emberek, tapasztalt politikusok, intelligens üzletemberek ezt nem ismerték fel az első perctől kezdve, miközben ordított róla, hogy ámokfutó, egy esztelen futóbolond, akinek nincsenek kontúrjai.

A politikai kár felmérhetetlen, és még nem tudható, hogy a Márki-Zay által elkövetett törvénytelenségek büntetőjogi felelőssége kikre terjed ki, kiket rántott magával ez a szerencsétlen hülye. Az ATV mindenesetre ügyesen használja Márki-Zay-t az ellenzék pusztítására csak azzal, hogy beszéltetik. Minden megszólalása egy kincs az Orbán-rezsimben és egy atomcsapással ér fel az ellenzék pártjainak, támogatóinak és párton kívüli civilmozgalmainak. Márki-Zay olyan, mint egy atombomba, amit az Orbánék dobtak le a demokrácia és a szabadság híveire.

Orbánék pedig turbózzák az ügyet, ehhez értenek legjobban. A titkosszolgálat is “vizsgálódik”, hogy hazaárulás, és lassan kémügy legyen belőle. Mit mondjunk arra az emberre, aki ezt előidézte? Az a hazugság nem segít, hogy politikai üldözés áldozata ez a féleszű ökör. A Márki-Zay-ra használt keresetlen jelzőinkért nem kérünk bocsánatot, mert ha nem így beszélünk róla, akkor nem tesszük világossá, miről és kiről van szó, és a személyiségét is meghamisítanánk, a valóságot eltorzítanánk. Ilyet viszont mi nem teszünk.

*

Márki-Zay mozgalma nyilatkozatot adott ki annak kapcsán, hogy a titkosszolgálat vizsgálódik a magyarországi bankoknál az Action for Democracy által bonyolított tranzakciókról. A Márki-Zay Magyarországa Mozgalom nyilatkozata pontosan olyan, milyen az alapítója. Íme:

  • Kifogásolták, hogy a sajtóból értesültek a titkosszolgálat vizsgálatáról. Adatgyűjtés és nyomozati szakban egyetlen hatóság sem köteles erről tájékoztatást adni, főleg nem a titkosszolgálat. Az adatgyűjtésről szóló hír ráadásul a bankok megkereséséről szólt.
  • Megdöbbenésüknek adtak hangot, hogy a hatalom már titkosszolgálati eszközöket vet be ellenük. A nemzetbiztonsági törvény alapján a titkosszolgálat törvényesen vizsgálódhat akkor, ha valaki azt teszi, amit Márki-Zay, hogy külföldről származó pénzeket kever a választási kampányba.
  • Azt állították, hogy a kormány ezzel kíván üzenni mindazoknak, akik a demokratikus jogállam megteremtése érdekében kívánnak tevékenykedni. A vizsgálat oka és tárgya nem ez, hanem Márki-Zay mozgalmának törvényellenes tevékenysége a választási kampányban, amivel sérti a párttörvényt, és külföldi adományok pénzmosás gyanújával történő felhasználása a választási kampányban, ami Márki-Zay saját elmondásai szerint abszolút megvalósult. Ha a nyomozásnak van “üzenete” az ellenzéknek, akkor az az, hogy határolódjon ettől a bajkeverőtől, legközelebb pedig gondolja meg, hogy egy ilyen dilettáns ámokfutóra ne bízza magát.
  • A mozgalom szerint az ellenük indított koncepciós eljárás politikai megrendelésre érkezett Rogán Antal minisztériumából. Márki-Zay talán nem értesült róla, hogy a titkosszolgálat Rogán minisztériuma alá tartozik, ezért nem is indulhatott máshonnan az utasítás, mint Rogán minisztériumából, mert az ügymenet.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Magyarországon az edzőt tiltják el, ha rasszista támadás miatt tiltakozik

Következő cikk

Márki-Zay gyalázatos módon belerúgott a hősies szabadságharcot vívó ukránokba