2024, október8, kedd
KezdőlapKultúraMarkó Beáta: NER-puccs

Markó Beáta: NER-puccs

-

Nem mindenki fél a koronavírus világjárványtól. Van, akinek épp kampó, épp kapóra jött, és a 30 év módszeres aknamunkájával, a választók, az alattvalók folyamatos félrevezetésével, az állandó hazudozással, trükközéssel, pávatánccal, végre befejezheti nagy művét.

Ügyes politizálásának köszönhetően, Magyarországot – mint egy kicsinyke szigetet, körülölelve a víruslepte európai országokkal –, elkerüli a járvány. Míg Olaszországban, Spanyolországban tízezrével betegednek meg és már több ezer ember halt bele a koronavírus fertőzésbe, addig Magyarországon csupán 300 fertőzött van, de a magyar kórházi dolgozók „heroikus küzdelmet vívnak”, ahogy az elhangzott a mai, szokásos péntek reggeli prédikációjában.

Ez is csak az ő zsenialitását bizonyítja, hiszen az elmúlt 10 évben szisztematikusan tönkrevert, kiüresített és ledózerolt magyar egészségügynél egy országot sem ért felkészültebben a COVID-19 pandémia, mint Magyarországot. A helyzet kezelésére is megtalálta a legalkalmasabb személyt, aki korábban egy Fejér megyei plébánián dolgozott és aki tiszta lelkiismerettel kiáll elmagyarázni, hogy maszkot sem kell viselni (úgysincs maszk, de ezt nem mondja), viszont kézimunkázzunk otthon, a karanténban. Kétségünk sincs afelől, hogy még sok jó tanácsa lesz a közeljövőben. Jómagunk cikkünk befejezése után, azonnal elszaladunk néhány motring fonalat venni. Ha időben megyünk, talán még nem vásárolták fel.

Köztudott, hogy nem kapni fertőtlenítőszert, de ahol véletlenül még van maszk, ott az élelmes patikusok tízszeres áron árulják. Lélegeztetőgép sincs és nem jut védőfelszerelés a heroikusan küzdő ápolóknak, orvosoknak sem. Tehát az egészségügy területén minden a legnagyobb rendben, ideje áttérni a legfontosabbra, hatalmunk korlátlanná fejlesztésére – persze csakis jogszerűen, mert ahogy a vicc is mondja: Magyarország jogállam.

Azt eddig is tudtuk, hogy a „T. Ház ellenzék nélkül is működik” (©felcsúti nemzetvezető, 1998-as kinyilatkozása), de mégis csak kényelmesebb és ideálisabb, ha egyáltalán nincs parlament. Ezt fogja biztosítani – hivatkozással a járványügyi helyzetre – a felhatalmazási törvény, amellyel korlátlan hatalommal, korlátlan ideig ruházza fel saját magát, és amihez csupán „133 bátor ember” asszisztálására van szükség a jövő keddi szavazásnál, akik szerencsére rendelkezésre állnak. Természetesen a bölcs és furfangos vezér beleírta a törvénybe, hogy az bármikor visszavonható, ha elmúlt a vészhelyzet. Viszont nem fogják kitalálni, ki mondja meg, mikor múlt el a veszély? Bizony ő! Hát nincs ez csodálatosan kitalálva?

Annyira zseniális, nemhogy az istenadta nép, de a nem kormánypárti értelmiség zöme sem lát át ezen a hatalmas lyukú szitán! Van, akit ez a náci felhatalmazási törvényre (Ermächtigungsgesetz; teljes nevén Törvény a nép és a birodalom ínségének megszüntetésére, Gesetz zur Behebung der Not von Volk und Reich) a német birodalmi alkotmányt módosító 1933.03.24-i törvényre (Wikipédia) emlékeztet. (Ez volt az a törvény, amellyel Hitler biztosította magának a rendeleti törvénykezést, de még ő is eredetileg határozott időre kérte a Reichstagtól!) Nos, aki erre a törvényre asszociál, az semmi más, mint egy károgó varjú, akivel nem kell törődni.

Jut eszünkbe a hatályos magyar Alkotmány, Alaptörvény C. cikk, (2)Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”

Mindenki jogosult és köteles fellépni. Hajrá, magyarok!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések