2024, október15, kedd
KezdőlapMagyarországMeghalt az órákig váratott beteg

Meghalt az órákig váratott beteg

-

Sürgős szívműtétre lett volna szüksége az 58 éves asszonynak, akit a Honvédkórház ügyeletére vitt be a családja – számol be az esetről az RTL Klub.

A nőhöz mentőt hívtak, mert otthon rosszul lett. A Honvédkórház sürgősségi osztályára szállították, ott azonban hatalmas volt a tömeg, ezért órákig várakoztak a betegek.

Hiába jajgatott az asszony a fájdalomtól, az ügyeletes orvos türelemre intette a családot. A nő állapota azonban egyre romlott, és mikor öt óra elteltével bejutott a vizsgálatra, a sürgős szívműtéthez – amire szüksége lett volna – már nem tudtak hozzákezdeni.

A családtagok szerint a sürgősségi osztály ügyeletese hibázott, amiért nem vizsgálta meg azonnal a beteget. Az RTL riportere elérte az orvost, aki ugyan nem akart nyilatkozni, de azt mondta, szerinte a beteg olyan súlyos állapotban volt, hogy nem volt sok esélye a túlélésre. Azt is hozzátette: aznap délelőtt 120 beteget láttak el a sürgősségi osztályon.

Mivel a család szerint mulasztás történt, feljelentést tettek a rendőrségen. A Honvédkórház azt közölte, hogy a betegjogokra tekintettel nem adhatnak információt az esetről, de az ügyeletes orvos ellen nem folyik belső vizsgálat.

Az elhunyt asszony lányai által készített képen látszik, milyen körülmények között várakoztak a betegek.

Sokunknak lehetnek kellemetlen élményei pökhendi, nemtörődöm, netán rosszindulatú egészségügyi dolgozókkal. Ugyanakkor az érem másik oldala, hogy a tömeges elvándorlás miatt az itthon maradókra zúdulhat a frusztrált nép haragja. Még ha józan paraszti ésszel belátható volna is: fizikailag lehetetlenség normálisan ellátni az egy főre (orvosra, ápolóra, stb.) jutó, egyre növekvő beteglétszámot.

Balog lelkész, akinek folyton derűs mosoly ül az ábrázatán, nemrég arról nyilatkozott, hogy a média ferdít, ti. direkt rossz híreket közöl az amúgy szuper egészségügyi ellátásról. Elfelejtette, hogy a saját maguk által megrendelt kormányjelentés szerint is „az összes haláleset 26 százaléka, több mint 32 ezer haláleset lett volna elkerülhető 2014-ben, ha megfelelő lett volna az egészségügyi ellátórendszer és hatékonyabb lett volna a népegészségügy”.

Nos, igen üdvös volna, ha a haza polgárai mernének hinni a saját tapasztalataiknak, és nem működtetnék tovább a nyakukon ülő – és oda mindig visszaemelt – hidegvérű gyilkos maffiát.

Órákig vártak, meghalt a beteg

Órákat töltött a Honvéd Kórház ügyeletén egy 58 éves asszony, de mire szakorvoshoz került, már nem tudtak rajta segíteni, az orvosok hozzá sem tudtak kezdeni az életmentő műtéthez.

 







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések