Miért szereti az ATV annyira a perverziókat?

2
Németh Sándor (balról) eligazítja a megszeppent Rónai Egont.

Az Index.hu “Kerényi: Nemi szervet soha nem fogdostam!” címmel tudósított az ATV-ben elhangzott interjúról. Az ATV magát ellenzéki televíziónak nevezi, egy egyház vezető lelkésze a tényleges tulajdonosa, és hetek óta a szexuális zaklatásokkal és erőszakkal kapcsolatos esetek “zászlóshajójaként” a naturális és élvezkedő tapicskolástól hangos.

Minden jóérzésű embert megnyugvással tölt el, hogy a nők lázadása, amely már nemcsak nők, hanem mindenféle kiszolgáltatott helyzetben levők kihasználása elleni lázadás, most először győzelemmel kecsegtet. Ennek csak árt az, hogy a csábítás, az illetlenség és a nemi erőszak keveredik elképesztő bűncselekményekkel, ezek között nem tesznek különbséget. De még ennél is jobban árt a téma illetlen tálalása.

Különbséget lehet tenni az áldozatok iránti aggodalom és a szexuális perverzitásokon és mások mocskos cselekedetein való élvezkedés között. Az is sokat árt az áldozatoknak, és az egész ügynek, ha sorban jelennek meg nevüket elhallgató, névtelen, ellenőrizetlenül a nyilvánosság elé tárt “vallomások” arról, hogy egyszer valaki látott valakit illetlenül ölelni valakit, aki annak nem örült, de az illető ebben sem biztos. De ez nem minden.

Annál ugyanis nincs undorítóbb, ha a televíziós csatorna láthatóan a mocskos részletekben élvezkedik perverz módon. Lesújtó, döbbenetes, felfoghatatlan, amit Kerényi Miklós Gábor rendező tett évtizedeken át minden következmény nélkül. De erről épp elég annyit tudni, ami nyilvánosságra került. Egészséges ember undorodik, védekezik a részletektől. Részben a dolog aljas és mocskos volta, részben a rá nem tartozó indiszkréció miatt.

Látens szexuális perverzióban szenvedő emberek tapicskolnak csak olyan kéjjel a szexuális fertőben, a mások bűneiben, az emberi mocsokban, mint ahogyan azt az ATV teszi. Hogyan lehetséges ez? Ez még a bulvárnál is rosszabb, pszichológusok ezt perverziónak neveznék. Márpedig Rónai Egon nem perverz. Rónai minden hiányossága ellenére elhisszük, magától nem kéjelegne ebben a mocsokban. Van ennyi ízlése.

Mindez annál furcsább, hogy az ATV egy bejegyzett keresztény egyház, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének tényleges tulajdonában áll. Ha Kerényinek nincs annyi esze, hogy ezek után eltűnjön és a magánéletébe zárkózzék, akkor a csatorna tulajdonosának kellene olyan légkört teremtenie, rosszabb esetben beavatkoznia, hogy senki szemérmét fel ne fedjék, és a külvilágra, a szélesebb közvéleményre nem tartozó mocskos részleteket ne mutassák be.

Ez nemcsak ízlés kérdése. Az ATV-nek az üggyel foglalkozó anyagaiból árad a durva, beteg leskelődés, hogy a szexuális perverziókon és mások bűnein élvezkednek. Németh Sándor és televíziója azokra a középkori papokra emlékeztet, akik elfojtott vágyaik kiélése miatt vallattak szűz és nem szűz “boszorkányokat” az álmaikról, és turkáltak a bűnös emberek nemi életének legmocskosabb bugyraiban. Ezek leplezett szexuális aberrációra utaltak.

Aki ismeri a Hetek című propagandakiadványt, nem lepődik meg azon, hogy az ATV nevű gyülekezetes propagandacsatorna is a szexuális aberrációk legszaftosabb részeit taglalja, amelyektől egészséges lelkű és tisztességes ember elfordul. A Hetek ugyanis a Németh-házaspár kiismerhetetlen indítékú szándéka nyomán mindig is ezt csinálta, élvezkedett a szexuális perverzitások tálalásában, mások legszennyesebb bűnein csámcsogva.

Németh Sándor és felesége, akivel kettesben vezetik a Hit Gyülekezete nevű gazdasági vállalkozást, elemében lehet. Eljött az ő idejük. Végre minden gátlás nélkül teregethetik ki mások szennyesét, mártózhatnak meg mások szexuális bűneinek az illendőség határán túlmutató tálalásában. Ez az ATV magatartásán első pillanattól kezdve látszott, a Németh-házaspár ezzel kapcsolatos magatartását ismerők nem lepődhettek meg ezen.

A Kerényi-interjú viszont elért egy olyan szintet, amely felveti a közízlés rombolásának és a nemi erőszakban visszataszító módon kéjelgő csatorna perverziójának a médiahatóság által is értékelendő felelősségét. Az ATV magatartása az ellenkezője annak, amiért az áldozatok a nyilvánosság elé álltak, vállalva a megszégyenülés s a megaláztatás kockázatát is, hogy az emberi méltóságukat sértő zaklatások és erőszak ellen felemeljék a hangjukat, s mások megaláztatása ellen is fellépjenek.

Ebben a mélyen emberi drámában, melyben az emberi jogok egy újabb területre terjednek ki, csak az ízlés, a mértéktartás, az együttérzés és a megrendültség hangján lehet szólni. Ezért döbbenetes, hogy egyházi emberek által tulajdonolt televízióban viszont a szexuális perverziókban, azok részleteiben élvezkedő műsorokat mutatnak be. Nem beszélve arról, hogy valódi megbánás és “megtérés” esetén az elkövetők emberi méltósága is értékelendő.

De enélkül is, ha az elkövetőnek nincs annyi érzéke, erkölcsi tartása, hogy saját áldozatai és a maga emberi méltóságát is megvédje, nem beszélve a nézők emberi méltóságáról, a televízió vezetőinek (egyebek mellett a lelkész fiának, aki hírigazgató, aki az apjától függ) kellene meghúzni az emberi tisztesség, az emberi méltóság és a jó ízlés határait. Németh Sándornak nincs joga a szexuális perverzitással kapcsolatos viszonyulását közkinccsé tenni.

Mindez lerántja a mocsokba azokat az embereket is, akik bátran kiálltak a jogaik mellett, és felemelték szavukat a hatalmukkal visszaélő szexuális ragadozókkal szemben. Az ATV lejáratja az ügyüket, szennyessé teszi a drámájukat, a hősiességüket, ahogy illetlenül és elfogadhatatlanul viselkedő embereket is összemos fizikai nemi erőszakot, bűncselekményt végrehajtó személyekkel. A vérszagú vadászat is messze áll a megalázottak szándékaitól.

Az ügy legszomorúbb része, hogy az emberi jogvédelem kisiklik, és ennek az ürügyén az ATV maga is szexuális erőszakot követ el mindazokkal a nézőkkel szemben, akik ebben az egész mocsokban nem élvezkedni, tapicskolni és turkálni akarnak, akik nem kíváncsiak a nemi szervek szerepére két perverz elfenekelés között. Ezt rájuk önteni szexuális erőszak, a szemérem elleni ugyanolyan támadás, mint ami ellen az áldozatok tiltakoznak.

Az ATV magatartása éppen arra mutat rá, milyen mélységű problémáról van szó, milyen elfojtott, transzferált nemi vágyak és perverziók lakoznak az emberekben. Van, aki ezt úgy fejezi ki, hogy a tőle függő beosztottat az irodájába rendeli, s van, aki ebből verbális pornó készítésével, mások perverzióján és bűnein való kéjelgéssel, kárörömmel elégíti ki magát.







2 HOZZÁSZÓLÁSOK