Viktorio Orbanondo, az általa rendezett szappanopera főhőse, a tolvaj parasztból lett kormányzó, aki megkoronázza a Ráhelinando lányát, de a végén agyoncsapják a felbőszült parasztok, amikor éppen számolja a lopott pénzt.

A 444.hu megtudta, hogy Orbán minden kedden reggel bemegy egy ferencvárosi magánházba, ahol eltölt egy órát. Ezért itt próbálta megkérdezni arról, amiről máshol nem lehet. Orbán a szokott módon meg is érkezett, majd készpénzt számolva bement a házba. Miért számolt pénzt a belépés előtt, ha nem azért, mert benn valamilyen szolgáltatásért vagy áruért fizet? De mit csinál az ország korlát nélküli ura, diktátora, hivatalosan: miniszterelnöke, minden héten azonos napon és azonos időpontban egy ferencvárosi, külvárosi, bérház kinézetű lepattant épületben?

Miniszterelnöknek is lehetnek magánprogramjai, de ha egy ország vezetője egy hét minden napján ugyanabban az időben megjelenik valahol, ahhoz köze van az ország népének. Orvoshoz járnak így az emberek, vagy kuruzslókhoz, esetleg jósnőkhöz, régen prostituáltakhoz jártak így az urak, de kábítószert talán nem így szoktak, testőrök kíséretében beszerezni. Orbán minden héten igénybe vesz ebben a házban egy magánszolgáltatást, amiért fizet. De vajon mi lehet az?

Mi az, amit csak egy készpénzzel tud fizetni a tartozásaiból alig kikecmergett miniszterelnök? Méghozzá egy köteg készpénzzel? Számlát kap érte? Látta már ezt a készpénzes szolgáltatást a NAV? S ki az a nagy ember, akihez hetente elzarándokol a mindenható magyar miniszterelnök egy ferencvárosi dzsuvás házba? Miért nem ő megy a nagy emberhez? Miért kell titkolni a személyét és/vagy a szolgáltatását? Mit építettek be oda, hogy helybe kell menni?

Miniszterelnök egészségi állapota, esetleges kezelése is közügy. Az is, hogy ezt ki végzi, s miért nem a hivatalos egészségügyi rendszerben történik ez. Járhat dietetikushoz, ami rá is férne, de miért egy lepattant külső kerületi házban? Mit tudnak itt, amit nem tudnak a hivatalos egészségügyi hálózatban? Milyen kuruzslóhoz jár Orbán? Mi a baja? Milyen kezelést kap Ferencvárosban? Milyen függősége van, ami minden héten kedden reggel azonos időpontban egy lepukkant ferencvárosi bérházba viszi? Beadnak neki valamit? Kezelik valamivel? Jövendőt mondanak neki? Jósokhoz jár?

Ezekre a kérdésekre választ kellene adnia, mert közérdekű kérdések. De Orbán még arra sem adott választ, hogy ha a kormány „vette át” a jegybank el nem látott feladatait, akkor miért nem váltja le a jegybankelnököt, akit ő tett a helyére? A sajtófőnöke azt válaszolta, hogy Orbán magánprogramjairól nem tud tájékoztatást adni. De minden kedden délelőtt milyen magánprogramja lehet egy miniszterelnöknek, amikor munkaidő van? Ezek költői kérdések, mert Orbán azt csinálhat, amit akar, őt senki nem kérheti számon semmiről, a nyilvánosságot sem köteles tájékoztatni semmiről.

Orbán nemcsak azzal sérti a sajtószabadságot, hogy megszállta a közmédiát, elfoglalta az összes vidéki lapot, eltulajdonította a legnagyobb médiafelületeket, ellehetetlenítette a Klubrádiót, kivégezte a Népszabadságot, kiéhezteti a KESMA-tól független sajtót, emellett központi propagandagyárat működtet, amely agymosást folytat és dezinformál, most pedig az orosz ügynöktörvény bevezetésével akarja elvágni a sajtószabadságot támogató külföldi forrásoktól is a félig szabad magyar sajtót, hanem azzal is hogy nem válaszol a nem fideszes sajtó („a” sajtó) kérdéseire.

Érdeklődéssel várjuk, kinyomozza-e valaki, hogy mit keres Orbán minden kedden egy lepattant ferencvárosi házban?