2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországMit titkolhat Trump az adóbevallásában?

Mit titkolhat Trump az adóbevallásában?

-

Hiába kéri a demokrata többségű képviselőház Trump adóbevallását, a pénzügyminisztérium úgy döntött, hogy nem adja át a dokumentumokat a kongresszusnak. Az iratokat hat évre visszamenőleg kérték, ami még kegyelmi időszaknak is nevezhető, mert a 2016-os elnökválasztási kampányban a dollármilliárdos Trump elismerte, hogy korábban 15 éven át nem fizetett adót, mert olyan veszteségei voltak, amelyek ilyen hosszú időre mentesítették az adófizetés alól. De a mostani kérés nem is érinti ezeket az éveket, kizárólag az elmúlt hat évre vonatkozó adatokat kellett volna bemutatni.

Nixon óta íratlan szabály, bár törvény nem írja elő, hogy az amerikai elnökjelöltek nyilvánosságra hozzák az adóbevallásukat. Ezzel igazolják, hogy az ország első embere nem csaló, hanem rendesen fizeti az adót, ami egy polgári demokráciában az állampolgári megbízhatóság alapkövetelménye. Trump azonban folyamatosan hazudott, mint azt a korábbi ügyvédje elmondta, mert egy nem létező adóvizsgálatra hivatkozott, hogy ezért nem tudja az adóbevallásait bemutatni. Ilyen vizsgálat nem volt, ha lett volna, már véget ért volna, és végül Trump adminisztrációja megtagadta a dokumentumok átadását.

Akinek rendben vannak az adóbevallásai, és nincs takargatnivalója, az bátran bemutatja az adóbevallását. De Michael Cohen, Trump említett volt ügyvédje, aki most kezdte meg hároméves börtönbüntetését olyan ügyek miatt, amelyeket Trump érdekében és az ő utasítására hajtott végre, a kongresszusi meghallgatásán elmondta, hogy Trump mindig hamis adatokat adott meg az adóhivatalnak és folyamatosan csalt az adóval. Szinte már semminek tűnik az eddigiek mellett, hogy az Egyesült Államok elnöke minden bizonnyal még adócsaló bűnöző is. Trump hozta létre Atlantic City kaszinóvárosát, amelyet csődbe vitt. Azt viszont mindenki tudja, hogy a kaszinókban készpénzzel fizetnek, úgy számolnak el vele, ahogy akarnak. De ennél sokkal súlyosabb bűncselekmények, pénzmosások, orosz pénzek után is kutatnak.

A hiányzó adóbevallásokat szeretnék egybevetni a Deutsche Bank-tól bekért iratokkal. Ezek egészen biztosan nem egyeznek. Emellett Floridában Miamitól északra egész felhőkarcolókat vettek meg oroszok Trumptól a tengerparton, állítólag készpénzért. Ilyen összegek csak az orosz maffiában mozognak, amely szervesen összefonódik az orosz titkosszolgálattal és Putyinnal. A kaszinóbiznisz és a szépségkirálynő választásnak leplezett elitprostitúció, amelynek Trump volt a feje, maga a legsötétebb alvilág. Ha máshonnan nem, az amerikai filmekből ezt mindenki tudhatja. Eljön még az idő, amikor minden kiderül, és nagy filmeket csinálnak majd arról, hogyan került egy sötét maffiózó orosz segítséggel a Fehér Házba. Ennek kiderítése most még azért nehéz, mert Trump a kormányzattal akadályozza a nyomozásokat.

A demokraták megpróbálják az iratokat más úton megszerezni, közvetlenül az IRS-től vagy bíróság útján. Egy biztos, hogy ez önmagában is az „igazságszolgáltatás akadályoztatásának” minősül. Trump még az alkotmányos vádemelést is megkockáztatja, csak ne kerüljenek nyilvánosságra a céges és személyes adóügyei. Kérdés, hogy a demokraták mikor jutnak el oda, hogy még republikánus többségű szenátusi elutasítás mellett is elindítsák Trump ellen az eljárást, mert erre a Mueller-jelentés is bőségesen kínál alapot. A demokrata elnökjelöltek szorgalmazzák ezt, mert pontosan tudják, hogy a fake news és a hazug populizmus korában minden esély megvan arra, hogy egy hazaáruló, köztörvényes bűnöző, adócsaló, notórius hazudozó, immorális szörnyeteget megválasszanak újra elnöknek.

Miközben az Egyesült Államok több száz ügyésze aláírt egy olyan dokumentumot, hogy ha Trump nem lenne elnök, akkor a Mueller-jelentés alapján azonnal vádat kellene emelni ellene. Érthetetlen, hogy még alkotmányos keretek között is, hogyan teheti meg Trump azt, hogy a törvények felett álljon, és vele szemben ne lehessen bármi kutatni, nyomozni, ellene vádat emelni. Másfél év van ennek a problémának a normális törvényes kezelésére.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések