2024, október14, hétfő
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar lenyúlt 250 milliót, ezért mindenkit elszámoltatna

Magyar lenyúlt 250 milliót, ezért mindenkit elszámoltatna

-

Mint megírtuk, az EP-képviselők kötelező jövedelemnyilatkozatából kiderült, hogy Magyar Péter az elmúlt 3 évben 250 millió forint NER-ből származó pénzt zsebelt be, olyan állások betöltésével, amelyeket NER-lovagként a tolvaj Orbán-rendszer kegyeltjeként nyert el. A reakciókra válaszul azt közölte, minden politikust húsz évre visszamenőleg elszámoltatna.

Magyar kezdhetné magán, de az elszámoltatás rá nem vonatkozik. Magyar csak másokat számoltatná el, önmagát nem.

A függetlennek nevezett sajtó (444, Telex, HVG, 24.hu és mások) szándékosan elhallgatta a fideszes állásokból származó jövedelmének végösszegét, hogy a nyilvánosság ne tudja meg, hogy Magyar 3 év alatt 250 millió forintot vágott zsebre NER-lovagként, mint Varga Judit férje. Ez a nyilvámosság szándékos megtévesztése és félrevezetése, a sajtó szerepének elárulása.

Arról már hírt adtak, minden kritika nélkül, hogy Magyar a Facebook-oldalán reagált arra, hogy az Orbán-rendszer kegyeltjeként három év alatt lenyúlt 250 millió forinttal soha nem számolt el, az abban való részvételét soha nem bánta meg, hanem letagadta. Ezért minden szava hiteltelen az Orbán-rezsim lopásairól, mert ő az egyik tolvaj az Orbán-bandából.

Ezt erősítette meg a mostani bejegyzésével is, amikor mellébeszélt azzal, hogy az elmúlt 20 évben mit csinált, így annak felében a kormánytól független munkahelyeken dolgozott. Meg kellene dicsérni, hogy aktív munkaidejének csak a második felét (amikor a felesége miatt kapott kamu állásokat) töltötte NER-tolvajként az Orbán-rendszerben.

Ez a magyarázat azért is nevetséges, mert a jövedelembevallása az elmúlt 3 évről szólt, s ebben a három évben kivétel nélkül NER-hez tartozó pozíciókból ömlöttek hozzá a bullshit százmilliók. Nem értünk egyet azzal sem, hogy az ő 3 év alatt keresett 250 milliója nem NER-lovag szint, mert az. Nem rajta múlott, hogy nem adtak neki még több kamu pénzt.

Arcátlanság, hogy ezúttal is letagadja, hogy az Orbán-rezsim kitartottja volt, mint a NER igazságügyi miniszterének férje. Ez a banda így lopja szét az országot. Mindenki bűnös, csak ő nem. Nem ismer be semmit, nem bánt meg semmit. Letagadja a szerepét és a lopott pénzét. Ezért Magyar nem kezdett új életet, csak a másik oldalon folytatja ugyanazt.

Magyar egy élősködő, aki pontosan olyan, mint a fideszes cimborái, akikkel azért fordult szembe, mert elvették tőle a kamu állásait és a munka nélkül keresett pénzét. Ezt most az ellenzéki érzelmű emberek becsapásával a másik oldalon pótolja. Minden erről szól. Magyar lopott pénzére nem magyarázat, amit ő mond, hogy Orbán még többet lopott.

Magyar a nárcisztikus pszichopaták szokásos módszerével, azzal vádolja és gyanúsítja az egész országot, amit ő követett el. Nem számol el, de elszámoltatással fenyeget mindenkit. Ő lopott, de másokra mutogat, hogy magáról elterelje a figyelmet. Ő nem számol el a NER százmillióival, de mások reszkessenek. Ám ezek a normák rá nem érvényesek.

Ha valaki tudni akarja, hogy milyen lenne az Orbán utáni „Magyar-rendszer”, akkor ezekből kiolvashatja: Magyar lop, csal, hazudik, ezt letagadja, mindenkit becsap, éppen olyan, mint a fideszes szarkák. De ő húsz évre visszamenőleg mindenkit ellenőrizne, méghozzá ezzel az erkölcsi alappal, és akinek nem tetszik a „pofája”, arra Magyar Péter ráküldi a behajtókat.

Ha valaki még Orbánnál is ocsmányabb rendszert akar, akkor támogassa Magyart, mert ha egyszer Orbán megbuktatja magát, és ennek a tolvaj, hazug, nárcisztikus szörnyetegnek az ölébe hullik a hatalom, azt többé tőle soha senki nem veszi el, és minden aljasságot, amit ő elkövet, másokra keni és másokban bünteti meg.

Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer még Orbánnál is aljasabb ember fogja fenyegetni a hazánkat, s Orbánnak kell szurkolni, hogy tartsa távol ezt a Fideszben kitenyésztett elmebeteget a hatalomtól. Szégyellje magát mindenki, aki ennek az embernek falaz, és terjeszti azt a hazugságot, hogy neki bármi esélye van leváltani Orbánt.

Ráadásul, attól mentse meg az Isten Magyarországot. Egy demokratikus rendszerváltás helyett egy ellenzék nélküli totális fasiszta diktatúra követi Orbánt, ha Magyar jókor lesz, jó helyen. Magyar támogatói nem megszabadítják az országot a diktatúrától, hanem Magyar vezetésével nemcsak meghosszabbítják, hanem totális terrorrá változtathatják.

Magyar Péter támogatói Magyarország sírját ássák. Mi szóltunk időben, s előre mondjuk: hazugság, hogy ezt nem lehetett előre látni.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések