2024, október5, szombat
KezdőlapMagyarországMostantól orbanviktor.hu-nak hívjuk majd az Indexet

Mostantól orbanviktor.hu-nak hívjuk majd az Indexet

-

Laphírek szerint Balogh Ákos Gergely, az orbanviktor.hu korábbi szerkesztője, a fideszes Mandiner volt főszerkesztője lesz az Index főszerkesztő-helyettese. Ennyit arról, hogy csupán „cégen belüli vitáról volt szó”, és semmiféle politikai bevatakozás nem történt. A lap függetlenségét védelmező főszerkesztőt kirúgták, az újság önállósághoz ragaszkodó szerkesztőségének távonia kellett, majd jönnek a pártkatonák sorban. A legjobb az lesz, ha az einstandolás után az Indexet csak orbanviktor.hu-nak nevezzük majd.

Szombathy Pál, akinek a Magyar Hírlapot is sikerült úgy „középre” navigálnia, hogy egy szélsőjobboldali újság lett belőle (ahonnan még neki is távoznia kellett), a csapatával elfoglalta az Indexet és végrehajtotta az Index kisajátítását a Fidesz részére. Szombathy már az igazgatóságba való kinevezésekor is olyan programbeszédet tartott, amilyet a tényleges iránytók tartanak. Bodolai László volt iskolatárs csak formálisan volt a tulajdonosi jogok képviselője, a tényleges irányító minden bizonnyal Szombathy Pál volt. Ő most elfoglalja a már évekkel korábban kinézett állását, a hírek szerint ő lesz az Index főszerkesztője. Attól a perctől kezdve, hogy az Index igazgatóságába betette a lábát, ez idő kérdése volt csupán. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, az Index egész szerkesztőségének távoznia kellett.

Ez a személyes ambíció „találkozott” a Fidesz régi szándékával, hogy a legnagyobb látogatottságú online hírújságot az irányítása alá vonja. A „találkozás” mégsem volt véletlen, mert Szombathy Pál pontosan tudta, hogy az Indexet csak úgy veheti át, ha a Fidesz abban granciát lát arra, hogy az újság szellemiségét tekintve kiszolgálja az ő igényeiket. Ezt pedig kiválóan reprezentálja a főszerkesztő-helyettes személye, aki egyenesen az orbanviktor.hu oldal szerkesztését is végezte. Ezzel kijelölték az irányt, Balogh Ákos Gergely személye a viszonyítási pont. Ehhez képest gondolja meg mindenki, hogy jelentkezik az Index munkatársának, és ebből láthatja, milyen feladatot vállal el. Ebből tippelhet arra, hogy mennyi esélye van a jelentkezésnél. Két szűrőn kell átjutnia: meg kell felelnie annak, hogy Szombathy elkötelezett híve lesz és beáll a Szombathy-klánba, másrészt legalább olyan jobboldalinak kell lennie, mintha az orbanviktor.hu oldalhoz szerződne.

A sok hazudozásnak és mellébeszélésnek ez lett a vége. Először olyan terveket fontolgattak, hogy a szerkesztőség megkerülésével külsős cégektől rendelik a tartalmat (sejthetjük, hogy honnan és milyen tartalmat), majd amikor már ez is fennakadt a főszerkesztő és a szerkesztség torkán, olyan helyzetet teremtettek, hogy az egész szerkesztőség távozott. Ezzel egyértelművé tették, hogy mi zajlik az Indexnél, és tiszteletre méltó áldozatot hozva jelentették ki, hogy azt a szerepet nem hajlandók eljátszani. Megoldódott a probléma, elhárult az akadály a Fidesz és Szombathy Pál elől, megszerezték az Indexet, és olyanná tehetik végre, amilyenné akarják. Minden személyeskedés nélkül jegyezzük meg, hogy Szombathy Pál ambíciói mindig nagyobbak voltak, mint végül az elért eredmény, és nem várunk mást most sem. Az Index nem felfelé ívelő pályára lépett szakmailag sem. De szellemiségét tekintve jön a lepusztítás.

Szombathy Pál már évekkel ezelőtt elmondott első programbeszédében is azt mondta, hogy Magyarországon nincs diktatúra, sajtószabadság van, az Orbán-rendszerrel kapcsolatos aggodalom hisztéria, amit le kell csavarni. A bulvár majd erősödik, nem kell annyit gondolkodni. Az Index nemcsak azzal hazudik majd az olvasóinak, amit mond, hanem azzal is, amit nem mond el. A „tulajdonos dolga”, mondják erre cinikusan, amibe nem szólhat bele senki. Talán még azt is hozzáteszik, hogy gazdasági kényszer hozta a változásokat, a kormánynak és a Fidesznek semmi köze ahhoz, hogy egy független újsággal mit csinál a tulajdonosa. Sőt, a baloldal robbantotta szét a szerkesztőséget és avatkozott be, ahogy már hallottuk is. Csak valahogy a lap bevételeivel gazdálkodó cég a Fidesz médiaemberének kezébe került, a főszerkesztő-helyettes pedig az orbanviktor.hu korábbi szerkesztője. De a sajtószabadság ettől nem sérült, ugyebár.

Egy újabb médium esett el, a sajtószabadság óriási kárt szenved, mert az Index nemcsak az olvasóknak, hanem a maradék félszabad sajtónak is forrása volt, mivel kevés olyan szerkesztőség van, amely ennyi híranyagot képes lenne előállítani. A sajtó egy része is belőlük élt. naiv elképzelés, hogy lesz másik Index. Nem lesz. Másik Magyarország sem lesz. Azt az egyet kellett volna megvédeni.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések