2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországNem a mai Jobbik a náci veszély, hanem a Fidesz

Nem a mai Jobbik a náci veszély, hanem a Fidesz

-

Az ellenzéknek elég lenne mindig csak azt figyelni, mi zavarja Orbánt. Márpedig most leginkább attól retteg a propagandagyár, hogy mindenki összefog Orbán ellen, és a Jobbik oldalán felhízlalt szélsőjobbos szavazótábort hozzáadják a rendszer demokratikus ellenzékéhez. Ez együtt már jelentős többség lenne, amit nem könnyű bármilyen propagandával ellensúlyozni vagy csalással eltüntetni. Ezért aggódnak az orbáni paraziták, hogy a baloldal összefog a szélsőjobbal. Vajon kit féltenek ettől: a baloldalt, a szélsőjobbot vagy önmagukat?

Az Amerikai Népszava kezdettől fogva elvi alapon ellenzett minden összefogást a Jobbikkal, mert voltak köztiszteletben álló liberális demokraták, mint például Heller Ágnes, akik a valóban életveszélyes Jobbik idejében is támogattak volna egy ilyen összefogást. Ez elfogadhatatlan, mert az a Jobbik felelős öt romagyilkosságért, a Magyar Gárda mozgalomért, a kuruc.info-ért, a holokauszttagadásért, a parlamenti zsidó listázásért, a Betyárseregért. Novák Előd igazi néci, akivel civilizált ember nem szívhat egy levegőt, és számos társa is ugyanebbe a kategóriába tartozik. Vona Gábornak nincs legitim visszaút a politikai életbe, mert felelős azért, hogy ezt az alakulatot a Magyar Gárdával együtt létrehozta, működtette, és félelmet keltett. A romagyilkosságokért személyes felelősség is terheli.

Vona, és az általa felépített Jobbik, fideszes találmány. Vona és a Jobbik Orbán köpönyegéből („polgári köréből”) bújt ki, és kezdetben nyilvánvalóan fideszes érdeket szolgált. A Fidesz létrehozta saját náci alternatíváját, amelynek azt a feladatot szánta, hogy összegyűjtse és a Fidesz kontrollja alatt tartsa a kódolásra nem hajlandó nácikat. Mert a többi nácit, akik hajlandóak ezt „keresztény” és egyéb látszatba csomagolni, azoknak a Fideszben van a helyük. Vona a sikerektől vérszemet kapott, és azt képzelte, Orbán kihívója is lehet, és megpróbálta függetleníteni magát. A magánéleti és szexuális botrányok után az orbáni propaganda a legaljasabb eszközöket is bevetette ellene, ami a G. nap után Simicska karjaiba lökte. Rejtélyesen távoztak Simicskával együtt a közéletből. Talán egyszer majd kiderül, mivel fenyegették meg őket.

Az örökségül hátrahagyott Jobbik megszabadult Vona és az eredeti Jobbik jelentős terhétől, ha nem is lehet azt mondani, hogy teljes mértékben megtisztult volna a náci és rasszista elemektől. De ez a Jobbik már nem az a Jobbik, amelyben Novák Előd, Vona, a gyűlölködő Morvai Krisztina, Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye mozgalom, a Betyársereg, stb.. Soha nem gondoltuk volna, hogy valaha még Roy, vagyis Sneider Tamás védelmére fogunk kelni, de Roy-t jól ismerjük még az egri skinhead-es időkből, ahol valóban résztvett cigányokkal szembeni támadásokban, de Novák Elődhöz képest egy szelíd, csendes fiú. Ezeknek a mostani jobbikosoknak sem mennénk el a szüreti báljára, de nem is félnénk tőlük úgy, mint a Vona által kitenyésztett iszonyatos náci Jobbiktól. Ezeknek nem kell cukorkampányt folytatni, ezek nem olyan durva nácik, mint az elődeik. Ezeket most itthagyták a Fidesz martalékának egy hatalmas adóssággal, hogy vergődjenek, viszont még mindig mögöttük van egy nagy tábor.

Orbán félelme, hogy ez a tábor formálisan vagy informálisan egyesül a demokratikus baloldallal és a liberálisokkal. Jogosak a baloldali félelmek is, de a Jobbik ma ugyanolyan üldözött párt, szervezet, mint az igazi ellenzék. Ezek Orbán ugyanolyan elkötelezett ellenfelei, és a megmaradt táboruk is azzá vált. Ha valaki a nácikkal való keveredéstől fél, annak nem ettől a Jobbiktól kell igazán félnie, hanem a Fidesztől. Ma Magyarország legszélsőségesebb pártja a Fidesz, amely a legteljesebb mértékben nemcsak szélsőjobboldali, hanem náci párt is. A mai Jobbik ezekhez képest demokratikusabb erő, antiszemiták pedig a baloldali pártok táborában is vannak. Ez nem mentség, de aki ma a nácizmus ellen akar tenni, annak a Fidesz ellen kell harcolni, mert a Fidesz ideológiája, propagandája náci, az államformája fasiszta, és az álcája hamis keresztény. A Fidesz messze beelőzte a Jobbikot és náci programot valósít meg.

Ezért a mi álláspontunk szerint elhárult a Jobbikkal való együttműködés útjából az akadály, Sneider Tamás nem egy vérszomjas, gyűlölködő náci, ezt biztosan állíthatjuk. Nem véletlen, hogy a Fidesz minden erővel szeretné kiirtani őket. Talán ez a pont az, amikor melléjük kellene állni, az alapvető közös értékeket tisztázni, és ha azokban meg lehet egyezni, akkor még segíteni is őket, hogy Orbán ne tudja ledarálni őket. Ma bizonyos határokon belül mindenkivel össze kell fogni a nácizmus, a fasiszmus ellen, amit Orbán, a Fidesz és a NER jelent. A mostani Jobbik, ha bizonyos tételes elvi alapokat tisztázni lehet velük, ezen a határon belül lehet. Főleg, ha ezeket az elvi alapokat az új Jobbik a párton és a támogatói körön belül is tisztázza, elfogadtatja és érvényesíti. Nyilván nem lesz a Jobbik ettől egy baloldali párt, nem is kell, hogy az legyen, de az emberi jogok és alapelvek minimumát, a demokratikus, jogállami normák alapjait Sneiderrel biztosan el lehet fogadtatni.

Amikor Orbán már kiküldi a kilóra megvásárolt, a holokauszttal is kereskedő díszzsidót, Köves Slomót, hogy a Jobbik és a Jobbikkal való összefogás ellen uszítson, akkor már nagy a baj és a félelem, és akkor azt kell csinálni, amitől ezek félnek. Ha Magyarországon lennének felelősen gondolkodó demokratikus politikusok, nemcsak heccemberek, hanem igazi államférfiak, akkor tárgyalásokba kezdenének, alakítanák ezt a helyzetet és kapcsolatot, nemcsak úgy lenne minden, ahogy a szél fújja. A mai Jobbikkal lehet és érdemes tárgyalni. Minden erőt össze kell fogni, hogy Magyarországról kiűzzék a nácizmus és a fasizmus sötét szellemét, és ezt most nem a Jobbik képviseli. Azok többsége, akik a Jobbikban ezt megtestesítették, már Orbán holdudvarában vannak. Orbántól meg kell szabadulni, bíróság elé kell állítani, és a csürhét vele együtt vád alá kell helyezni. A Fideszt, mint a demokratikus alkotmányos rendet felszámoló náci pártot be kell tiltani. A KDNP-vel együtt, bizony. Nem kell félni az egyház sikoltozásától, majd alapítanak egy demokratikus pártot, ha akarnak.

Orbán leszalámizza a teljes ellenzéket, a teljes sajtót, minden civil ellenállást. Még nem késő, össze kell fogni. A mai Jobbikkal lehet stratégiai szövetségre lépni, amely csak egy alkalmi együttműködés a közös cél, a jogállam visszaállítása és az alkotmányos rend megdöntőinek törvény elé állítása érdekében. Az egy mnásik kérdés, hogy ennek a nem a csaló választásokon való közös részvétel, hanem a rendszer és a csaló választások közös bojkottja a lehetséges módja. Mert aki nem akar nácikkal együttműködni, annak Orbán rendszeréből ki kell vonulnia, és mindenféle együttműködést fel kell mondania velük.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések