2024, április16, kedd
KezdőlapFesz leszNem pályázat útján kapott az ATV tulajdonosa 800 millió forintot Orbántól

Nem pályázat útján kapott az ATV tulajdonosa 800 millió forintot Orbántól

-

Az Index hozta nyilvánosságra, hogy a december 28-i Magyar Közlöny szerint a kormány 758 milliót adott a Hit Gyülekezetének a hazai és határon túli egyházi fejlesztésekre szánt közpénzből. Nem sokkal ezután a Hit Gyülekezete is kiadott egy MTI közleményt. Ebben az áll, hogy „Kormányhatározattal részesült támogatásban a Hit Gyülekezete és a Szent Pál Akadémia”.

Gábor György a Hit Gyülekezete „önfenntartó egyházmodellre” vonatkozó deklarációjával összegyeztethetetlennek nevezte a csaknem 800 millió forintos kormányzati támogatást. A filozófus vallástörténész Facebook oldalán idézte Mészáros István, volt SZDSZ-es képviselő 1999-ben elhangzott beszédét, amelyben Mészáros azokat az egyházakat kárhoztatta, akik állami pénzt fogadnak el. Mindezt az egyház és az állam öszefonódásának nevezve.

Gábor György kritikájára Mészáros István a Hit Gyülekezete teológiai főiskolája, a Szent Pál Akadémia rektor-helyetteseként a gyülekezeti Vigyázó blogban válaszolt. Ebben Mészáros azt állította, hogy az állami támogatás igénybevétele „azt jelzi, hogy hosszú kirekesztettség után immár neki is van esélye rá, hogy – más szereplők mellett – pályázatot nyerhessen”. (A levélváltásról az Amerikai Népszava ebben a cikkében írt.)

A Hit Gyülekezete azonban a csaknem 800 milliós (egymilliárdhoz közelítő!) közpénzt nem pályázat útján nyerte el. Mint saját közleményéből is kiderül, kormányhatározattal került a hatalmas mennyiségű közpénz az ellenzékinek mondott ATV tulajdonosa, Németh Sándor, s az általa vezetett gyülekezet zsebébe. Pályázatokról nem kormányhatározattal döntenek.

A pályázatok nyilvánosak, azokat nyilvánosan hirdetik meg, bárki jelentkezhet rá, aki a pályázati kiírásnak megfelel. A pályázatokat a kormánytól független bírálóbizottság dönti el, egy pályázat éppen azt a célt szolgálja, hogy a döntési folyamatot demokratizálja, az ilyen jellegű, tisztázatlan hátterű és motivációjú kormányzati pénzosztásokat elkerülje.

Mészáros Lőrinc szintén pályázatokon nyeri el a tízmilliárdos állami megrendeléseit, egy pályázaton elnyert összeg azonban még az Orbán-rezsimben is mást jelent, ha közpénzről van szó. Akkor is, ha az egy kormányzati támogatás. Akinek kormányhatározattal ítélnek oda csaknem egymilliárd (!) forintot, éppen kivonják a társadalmi ellenőrzés és a nyilvános versenyeztetés alól.

A Hit Gyülekezete „a 2071/2017. (XII. 28.) Korm. határozat hazai és határon túli egyházi fejlesztések támogatásáról” szóló döntés alapján kapta meg az adófizetők pénzét. Ebben a határozatban nincs szó semmiféle pályázatról. A határozat csak „az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A. §-ra” hivatkozik.

Ez utóbbi rendeletben szintén nincs szó pályázatról, hanem csak támogatás igényléséről. A döntés a kormány kezében van, a nyilvánosság és a nyilvános pályáztatás kizárásával. A Hit Gyülekezete az Orbán-kormány saját hatáskörében meghozott egyedi támogatásának köszönhetően jutott a 800 milliós állami támogatáshoz, amit soha nem kell visszafizetnie. A kormányzati portálon sincs ilyen nyilvános pályázati kiírás.

Ez éppen ellenkezője a pályázati rendszernek, amelynek alaki követelményei vannak. Ez tipikusan az a pénzjuttatás, amely ellen a Hit Gyülekezete mindig tiltakozott, amikor a kormány közpénzekkel segítette a klientúrájába tartozó egyházakat. De a Hit Gyülekezete addig helytelenítette a politikai támogatás fejében nyújtott állami támogatást, amíg nem ő kapta a pénzt. Az SZDSZ-alapító Németh Sándor mindig a „kamarillapolitika” ellen emelt szót, amelyet a jobboldali kormányok folytattak az őket támogató egyházakkal. Németh Sándor most beállt ezek közé, a Fidesz-kormány támogatója lett, s megkapta a pénzt is.

A Hit Gyülekezete és a Szent Pál Akadémia nevében nyilatkozó Mészáros István nem mond igazat, amikor „pályázatra” hivatkozik. Amit súlyosbít a tény, hogy Gábor György reagálása szerint levele terjesztésében részt vett Németh Sándor vezető lelkész, s Morvay Péter volt III/III-as ügynök, Németh Sándor személyi titkára, aki Hartmann László fedőnéven volt az állambiztonság ügynöke, és a Közgázról adott ügynöki jelentéseiért két alkalommal is BM-jutalomban részesült. Ez hazugság, amit egy keresztény egyház állít.

Ez azt jelenti, hogy Németh Sándor jól ismeri Mészáros István levelét, esetleg megírásában maga is részt vett, mint ahogy ilyenre korábban is számos esetben volt példa. Tudnia kell a levélben írt valótlan állításról is, miszerint a Hit Gyülekezete pályázaton nyerte el a pénzt. Hacsak nem azzal védekeznek, hogy az igényüket nevezték „pályázásnak”, de pályázatnak körülhatárolt formai elemei vannak, amelyek itt nem teljesülnek. A pályázat egy jogi forma. De ilyen pályázati kiírásnak nincs is nyoma.

Hasonlóan szofisztikus magyarázattal igyekezett Mészáros István megvédeni a 800 milliós összeghez közelítő állami támogatás mellett az „önfenntartó egyházi modell” látszatát is. A volt SZDSZ-es politikus, az egyház és az állam szétválasztásának elméleti szakértője, erről az irdatlan mértékű állami támogatásról azt mondta: a Hit Gyülekezete „nem hitéleti célra, hanem közcélú beruházásra” kapta.

Csakhogy a közcélú adományokat közhasznú szervezeteknek lehet adni, és az erről szóló törvényben nevesített közhasznú tevékenységekre. A Hit Gyülekezete egyrészről nem egy közhasznú szervezet (a közhasznúvá nyilvánítás feltételeit az egyesülési jogról, közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szabályozza). Másrészt a Hit Gyülekezete teológiai fősikolája nem közcélt szolgál.

A Hit Parkban létrehozandó rendezvényközpont a Hit Gyülekezete hitéleti tevékenységét és belső gyülekezeti életét szolgálja. A Hit Parkba nem mehet be akárki, Németh Sándort már a kilencvenes években is fegyveres testőrök kísérték. A Szent Pál Akadémia könyvtára sem közkönyvtár lesz, hanem a hitéletet támogató felekezeti teológiai főiskola könyvtára.

Ehhez fontos információ, hogy a Hit Gyülekezete a kilencvenes évek végén, MSZP-kormány alatt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) az egész Hit Parkra 500 millió forint hitelt kapott. A mostani kormányzati támogatásnál jelentősen kisebb hitelt törvénytelennek nevezte a Fidesz. Felmerült korrupció gyanúja is. A Hit Gyülekezetét destruktív szektának tartotta, a betiltását sürgette. Ettől a baloldali liberálisok védték meg Németh Sándor egyházát.

Amikor az Orbán-kormány elszakítja az ellenzékinek tartott intézményeket, szervezeteket a megélhetési forrásaiktól, enyhén szólva különös, hogy az „ellenzéki” ATV tulajdonosának ad 800 millió forintot az adófizetők pénzéből semmiért. „Önfenntartó egyházmodell” az lenne, ha Németh Sándor egyháza a saját pénzéből építene magának könyvtárat és rendezvényi központot, nem a Hit Gyülekezetén kívülálló adófizetők pénzéből. Vajon mit fizet meg ezzel a Fidesz – az ideológiai azonosságon túl – az ATV tulajdonosának?

*

A Hit Gyülekezete (és az ATV) leplezetlenül is bevonult az Orbán-rendszer klientúrájába, Németh Sándor pedig belépett Orbán oligarchái közé. A korrupció nyilvánosan is elérte a Hit Gyülekezetét, amely teljesen meghasonlott magával. Kérdés, mikor vall színt az ATV, és vállalja fel nyíltan a Trump-imádatát, az Orbán-rajongását, az antiliberalizmusát, és mikor lesz azonos a tulajdonosa világnézetével. Meddig akarja még anyagi és piaci okok miatt fenntartani az „ellenzéki” ATV látszatát? Meddig csapja be és manipulálja a nézőit?

Hacsak nem arról van szó, amit az Amerikai Népszava 2010 óta ír, hogy az ATV Orbánnak dolgozik, és a szereposztás szerint fogságban tartja az ellenzéket és eladja őket Orbánnak. Az Amerikai Népszava Németh Sándor és a Hit Gyülekezete ismeretében már 2010 óta arra figyelmeztet: vagy az ATV nézése vagy a szabadság. Csak idő kérdése volt, meddig képes Németh Sándor leplezni az igazi arcát.

Ide vezetett a szélsőjobboldali hamis összeesküvés-elméletek fogyasztása a Biblia helyett. Húsz éve már emiatt és az álhíreket szállító Morvay miatt szakadt ketté a Hit Gyülekezete. Az abortuszról és melegekről szóló uszító cikkek hazugok, az orosz titkosszolgálat gyártja az amerikai evangéliumi gyülekezeteknek. Németh Sándor rosszul választott, az amerikai evangéliumi mozgalom zsákutcájába került. Ennek a totális csődje, figyelmeztetése Trump.

A szélsőjobboldal szellemi katasztrófába vezeti az evangéliumi-karizmatikus mozgalmat. A liberális demokrácia üldözése ahhoz a házhoz hasonlatos, amely meghasonlik magával, és elpusztul. Ez az evangéliumi mozgalom a liberális demokráciának köszönheti a létét. Ha a liberalizmust elveti, Jézus konkolyról és búzáról szóló alapelvét veti el, Isten ellen támad. A másik oldalon nincs más, csak fasizmus és gyűlölet. És korrupció, teljes romlás.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések