/

Németh Sándor: “Elevenen süllyedjenek a pokolba”

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, 2018. november 14-én egy nyilvános istentiszteleten azzal vádolta meg a Hit Gyülekezete egyik vidéki pásztorát, aki bejelentette a Hit Gyülekezetéből való kilépését, hogy évtizedekkel ezelőtt nemi erőszakot követett el a titkárnőjével szemben.

A pásztor nyilvánosan cáfolta a vádat, és egy videófelvételen elmondta, Németh egy régi bűnvallásának (“gyónásának”) elferdített titkait hozta nyilvánosságra, amelyekben azonban szó sem volt nemi erőszakról, de még szexuális közösülésről sem. Németh ugyanezen az istentiszteleten azt mondta, azért imádkozik, hogy a kritikusai “elevenen süllyedjenek a pokolba”. A mostani konkrét ügynek van még egy különleges vetülete, mert a most távozó vidéki pásztor a kilencvenes években börtönbe is került a pécsi Hit Gyülekezete csarnoképítése miatt. Az általa elmondott történet arra enged következtetni, hogy a Hit Gyülekezete vidéki csarnoképítései időnként bűncselekmények sorozatával zajlottak.

Németh Sándor fiatal tehetséges vállalkozókat belehajtott ezekbe a beruházásokba, akik erejükön felül vállalkoztak, és nem tudták törvényes úton előteremteni az építkezések költségeit. Németh egy fillért nem adott, ők pedig áfacsalás miatt mentek a börtönbe. Nem egy ilyen eset történt, több ilyen embert ismerünk.

Ezek szerint Németh belehajthatta őket a bűncselekményekbe, felbújtó volt. Azok mentek a börtönbe, ő pedig ül a milliárdjain, “pöffeszkedik” a milliárdot érő házában a Nyereg utcában.

A távozó vidéki pásztor az őt ért valótlan támadások miatt kiadott videófelvételen papírokat mutatott fel, amelyek szerinte az egész Hit Gyülekezete végét jelentik, ha azokat nyilvánosságra hozza. Lehet, hogy idővel lelepleződnek az évtizedes gazdasági visszaélések, amelyet Németh Sándor “prosperálásnak” és “áldásnak” nevez.

A Hit Gyülekezetére jellemző a vezető lelkész mondása, hogy a “kutyák ugatnak, a karaván halad”. Csakhogy a “karaván” útját bűncselekmények sorozata, kettétört sorsok, agyonátkozott emberek szegélyezik. A “kutyák” pedig istenfélő emberek, akik igazat mondanak. A videófelvétel arra utal, hogy az összeharácsolt vagyon és a családi birodalom Németh szemei előtt összeomolhat, ha ezek az emberek egyszer összefognak, és összegyűjtik a bizonyítékokat. Nem csupán a régi ügyeket, hanem a gyülekezeti tulajdon magántulajdonba való átmentését is.

Gyónási titokkal való visszaélés

Németh Sándor megsértette a “gyónási titkot”, s névtelenül, de sokak által felismerhető módon egy súlyos bűncselekménnyel, nemi erőszakkal vádolta meg a távozó vidéki pásztort, aki szerint ebből semmi nem igaz, s vállalja a szembesítést is. Németh ezt az újabb vádat azután jelentette be, hogy néhány nappal korábban a Fővárosi Törvényszéken nem tudott semmiféle bizonyítékot bemutatni arra, hogy Bartus László újságírót azzal vádolta meg, hogy III/III-as ügynök volt. Németh Sándor végighazudta a bírósági meghallgatást, és amit korábban államtitkokkal teli beszervezési kartonnak nevezett, arról a bíróságnak azt mondta, hogy csupán egy cetli, amit azóta megsemmisített.

Ezúttal “nemi erőszakkal” vádolt meg valakit, minden jel szerint ugyanolyan hamisan, mint amilyen a hamis ügynökvádja volt. De az istentiszteleten, szószékről elhangzó rágalmazásoknál is súlyosabb, hogy Németh Sándor ugyanezen a felvételen azt állította, hogy azért imádkozik, hogy kritikusai (akiket a “támadóinak” nevez) “elvenen süllyedjenek a pokolba”. Ez olyan gyilkos indulat, amelyről Jézus Krisztus azt mondta a tanítványainak, hogy “nem tudjátok, minémű szellem van bennetek”. Jézus szerint a gonoszt is jóval kell meggyőzni, és áldani kell az ellenségeket, nem átkozni. Ez a keresztény norma.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Németh Sándor élve a pokolba küldené azokat a hívőket, akik távozni akarnak a Hit Gyülekezetőből, és kritikusak a vezetési módszereivel szemben, vagy teológiai vitájuk van vele. A mások romlásáért, tönkretételéért, haláláért való ima fekete mágia, boszorkányság, okkult tevékenység, ördögi praktika. Milyen jogon lehet bevett egyház olyan vallási szervezet, amely fekete mágiát, boszorkányságot folytat? Hol van Semjén Zsolt? Csak nem a Szent Pál Akadémián?

Keresztény lelkész, egy közpénzek milliárdjaiban részesülő bevett egyház vezetője szájából ez megdöbbentő. Ahogy az is, hogy rendszeresen és tendenciózusan visszaélnek a “gyónási titokkal”, és akár még évtizedek múlva is azok lejáratására használják fel, akik önként, szabad akaratukból, állampolgári jogukkal élve távoznak a Hit Gyülekezetéből. Az egyház a rábízott titkokat köteles megőrizni, nem használhatja fel azok ellen, akik a titkukat Isten előtt az egyház képviselői jelenlétében feltárták. Ez a magatartás sérti a magántitokhoz való jogot és a személyes adatok védelméhez való jogot is. Ennek bűncselekményi alakzata is létezik.

De alapvetően pasztorális jellegű információkat nyilvánosságra hozni, bárkivel megosztani, származzanak ezek bárhonnan, és legyen az illető akárki, bármilyen “ellenség”, egy “papi” ember részéről egyszerűen tilos. A legsúlyosabb etikátlanság és visszaélés az egyházi joggal, az egyházi státusszal.

Ezek olyan súlyos visszaélések, amelyek megkérdőjelezik ennek az embernek nemcsak a képesítés nélküli lelkészi (legmagasabb állami iskolai végzettsége érettségi), de a keresztény mivoltát is. Németh Sándor sarlatánokat idéző módon a Hit Gyülekezetében közismerten imakommandókat tart fenn, amelyek feladata az, hogy szervezetten és szisztematikusan megátkozzák azokat, akik a szólás- és véleményszabadság jogán kritikát gyakorolnak vagy csak távoznak, és nem engedelmeskednek neki. Fiatal embereket tanítanak megátkozni azokat, akiket Németh Sándor gyűlöl.

Éppen húsz évvel a Hit Gyülekezete első nagy szakadása után, sorban válnak ki vidéki gyülekezetek Németh Sándor vezető lelkész egyházából. Legutóbb e dunántúli pásztor nyilvános videóban jelentette be a kilépését, és mindössze annyit kért, engedjék el békességgel. A Hit Gyülekeze válasza nem maradt el, gazdasági bűncselekményekkel vádolták meg, amelyekbe úgy hajtották bele, amelyekért már letöltötte a börtönbüntetését. Erkölcsi bűnökkel vádolták meg, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lerendezett, és amelyeket el sem követett. Maga Németh Sándor is színre lépett, és azt állította, hogy a kritikusai általában “házasságtörők”, a konkrét pásztorról pedig név nélkül azt állította, hogy a volt titkárnőjével szemben nemi erőszakot követett el.

Mindenki érthet belőle: a bűnvallásait nyilván tartják, ha valamit nem úgy tesz, ellene fordítják, és kiforgatják. Nem lehet következmények nélkül távozni, nem lehet megszabadulni, nincs semmi, és senki, ami megvédené Magyarország polgárait egy sarlatán szektájának üldözéseitől. Súlyosan sérülnek az emberi és polgári szabadságjogok. Az állam védelme alatt áll egy olyan szervezet, amely egy család vallási magánvállakozása, és amely magyar állampolgárok szabad felekezetválasztási jogát korlátozza, embereket üldöz, rágalmaz és megátkoz.

Különösen azután, hogy Németh kiegyezett a Fidesszel, illiberális lett, és Orbán Viktor támogatója. Gyakorlatilag szabad kezet kapott a rendszertől a közpénzek milliárdjai mellé, amelyet a paktumért cserébe kap. Németh csupán egyet felejt el: a NER-t ugyanolyan bűnöző vezeti, mint ő, és ha egyszer valamiért útjába kerül, neki nem lesz kegyelem. Egyszer még Orbán is lehet az igazság eszköze. Mielőtt a végső Bíró elé áll.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Ki gyújtotta fel a DK irodáit?

Következő cikk

Stadiont Iványi Gábor vb-bronzérmes hajléktalan-válogatottjának!

en_USEnglish