2024, október6, vasárnap
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor Keszthelyen is épített titokban egy luxusnyaralót magának

Németh Sándor Keszthelyen is épített titokban egy luxusnyaralót magának

-

„Az állandó tömeggel való érintkezés miatt fontos, hogy a pásztorok megfelelő körülmények között lakjanak, és mentálisan, pszichikailag is meg tudjanak újulni, egészségesek legyenek. Az Istent szerető emberek örülnek annak, ha Isten felkent emberei hosszú ideig élnek” – mondta Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze egyháza internetes oldalán, abból az alkalomból, hogy sok kritika érte a milliárdos prédikátorokat szerte a világon, hogy a „bővölködés evangéliumával”, a gazdagság hamis ígéretével csalják ki a pénzt, ők pedig a Bibliával ellentétes evilági gazdagságban élnek. Az Istent szerető ember azonban nem kérdezi meg, hogy Németh Sándornak és gyerekeinek miből nőnek a földből palotái. A Hit Gyülekezete tagjai akkor is örülnek Németh Sándor gazdagodásának, ha ők szegényednek.

Németh Sándor nem bízta a véletlenre a hosszú életet. Budapesti erődítménynek beillő kastélya után, amelyet ketten laknak a feleségével, s a Badacsonytördemicen levő háza mellett, titokban épített magának Keszthelyen is egy luxusnyaralót, amelynek udvarába valódi pálmafákat is ültettek, hogy úgy érezze magát, mintha Floridában lenne. Ezen most már nem múlik „Isten felkent emberének” hosszú élete, mert a nyaralóról készült fotók alapján nemcsak luxusnyaralóról, de egy főúri kastélynak beillő ingatlanról van szó, amely Keszthelyen a Toldi Miklós u. 80. szám alatt található, és szokásához híven Németh Sándor megvette a szomszéd telkeket is, hogy ne legyen szomszédja, aki belát hozzá.

A tulajdoni lap szerint fele-fele arányban Németh Sándor, és a felesége, Németh Sándorné a luxusnyaraló tulajdonosa. A Magyar Hang és az Átlátszó.hu tavaly „Szegény hívek gazdag papja” címmel írt arról, Bartus László Fesz lesz című leleplező könyve alapján, hogy Németh Sándor egy offshore cég közbeiktatásával ellopta a Hit Gyülekezete ATV-ben levő tulajdonrészének 60 százalékát, mintegy kétmilliárdot érő vagyont. Ugyanebben a cikkben írtak arról is, hogy az 1 százalékos felajánlásokból az derül ki, hogy a Hit Gyülekezete tagjai minden egyház tagjaihoz képest leszakadva a legszegényebb emberek, vagy a Hit Gyülekezete tagjai tömegesen adót csalnak. Akár így van, akár úgy, az biztos, hogy erőn felül adakoznak, a bevétellel pedig Németh Sándor szabadon rendelkezik, és milliárdos jövedelme adómentességet élvez.

A NAV Bűnügyi Főigazgatósága tavaly nyáron adócsalás és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást indított Németh Sándor adóügyeit és az ATV ellopását illetően, amelyet a Fesz lesz című könyvben a szerző feketén-fehéren bizonyított. A lopás és a hűtlen kezelés olyan mértékben egyértelmű és bizonyított, hogy a NAV Bűnügyi Főigazgatósága azonnal elrendelte a nyomozást. Az ügy egyik aspektusa az, hogy az egyházát magánvállalkozásként működtető, milliárdos profitot termelő egyházi vezető jövedelme is adómentességet élvez-e, mert az egyházi törvény szerint az adómentesség a lelkészi fizetést, és a stóladíjakat illeti meg. Átlagban minimum havi tízmilliós jövedelem nem nevezhető lelkészi fizetésnek, hanem egy jól menő vallási-üzleti vállalkozás profitja. Gazdasági vállalkozás profitja nem lehet adómentes.

Az egyházi személyeknek járó adómentesség nem bizniszegyházaknak, nem milliárdos lelkészeknek adatott, hanem a lelkészi fizetésből élő egyházfiaknak, ami a fizetésükre és az egyházi szolgáltatásért járó tiszeletdíjukra (esketés, keresztelő, temetés, stb.) vonatkozik. A tizedfizetés bibliaellenes, mert az újszövetségben nincs tized. A Hit Gyülekezetében átokkal fenyegetik meg azokat, akik nem adják be a fizetésük tíz százalékát, azt állítva, hogy akkor Istent lopják meg, ezért átok jön az életükre. Másik oldalról áldást ígérnek azoknak, akik befizetik a tizedet és afölött még bőségesen adakoznak is, „aki bőven vet, bőven is arat” bibliai ige hamis értelmezésével, mert az emberek ennek reményében olyan bőven adnak, hogy ők elszegényednek, mert abból adnak, amijük nincs.

Ebből van Németh Sándor mesés gazdagsága, mert a költségeken kívül befolyt bevétel felett adómentesen szabadon rendelkezik. Annyit vesz ki, amennyit akar, senki nem is tudja, mert számlát nem adnak, annyi bevételt könyvelnek le a befizetett készpénzből, amennyit akarnak. Minden úgy zajlik, mint egy gazdasági vállalkozásban, ahol a tulajdonos kiveszi a profitot, csak azt könyvelni kell pontosan, és adózni kell. Egyetlen egyházban sincs olyan, hogy az egyház elsőszámú vezetője rendelkezik minden pénz felett, az egyház bevétele a rezsi fölött az övé, számolatlanul, és arra költi, amire akarja. Bármely egyház esetében ez lopásnak minősülne, a Hit Gyülekezetében azonban nem az, mert Németh Sándor kontroll nélküli vezető, és olyan, mint egy cégtulajdonos. Épülnek a paloták, senkinek még fogalma sincs, hogy hol milyen ingatlanjai vannak és mennyi pénze van bankszámlákon vagy egyéb értékekbe fektetve. Eközben jelzálogokkal eladósította a vidéki gyülekezeti házakat, amelyeket a helyi hívők építettek, és ellopta az ATV-t.

Régebben még megemlítettük, hogy mindemellett Istenről prédikál, az önmagát feláldozó Krisztus követőjének mondja magát, de erre már ki sem térünk, mert ez akkora kamu, hogy szóra sem érdemes. Egy képesítés és felszentelés nélküli állelkész, aki a legkeményebb terrorral, kontrollal irányítja a szervezetét, a Bibliát arra használja, hogy megfenyegesse és sakkban tartsa a hívőket. Megtért hívő embereket a pokollal fenyeget, miközben az üdvösség hit által adatik a hívőknek. Személyének olyan kultuszt épített ki, hogy Isten tekintélyét használja magára, aki vele szembefordul, az Istennel fordul szembe. Manipulálja a közéletet, titkosszolgálati módszereket és eszközöket használ, a Hit Gyülekezete minden tagja egy potenciális ügynök, dolgozzon bárhol, akit akkor élesít be, amikor akar. Névtelen szennyiratokkal mocskolja be azokat, akik az útjában állnak, tagjaival szisztematikusan megátkoztatja azokat a politikusokat, közéleti szereplőket, akiket ellenségének vél. Politikai befolyást épített ki, médiahatalommal bír, pénzzel, mint minden klasszikus szektavezér.

A NAV Bűnügyi Igazgatóságának nyomozását adócsalás gyanúja miatt annak alapján rendelték el, hogy Németh Sándor zöldövezeti, többszáz milliós (ha nem egymilliárdot érő) palotája mögött nincs adózott jövedelme, a háznak nincs adózott fedezete. Pedig a nyomozás elrendelésekor nem is vették figyelembe, hogy Németh Sándor gyerekeinek is luxuspalotái vannak, amire nem ők keresték meg a pénzt, s akkor még senki nem tudott semmit a pálmafás, keszthelyi luxusnyaralóról, amely a francia riviéra és a spanyol tengerpart házaihoz hasonlítható, amelyekben a világ leggazdagabb emberei nyaralnak. A keszthelyi nyaralónak sem lehetett adózott fedezete, hacsak Németh nem az ATV-ből ellopott tulajdonrészével kereste meg, s annak profitját nem számolja annak, ami viszont az eredeti tulajdonost, a Hit Gyülekezetét illetné meg. Ez is lopás. Ahogy az ATV megszerzéséhez felhasznált 270 millió forint átmosott pénz is, amit lelkészi fizetésből nem lehet összespórolni, csak elsikkasztani lehet.

A keszthelyi luxusvillát Németh Sándor egyik veje, Jader Elvis építőipari cége, a Iosif Construction Kft. építette, amely egy időben a honlapján referenciamunkái között szerepeltette a félig kész épületet, amely azóta elkészült, viszont a honlap megszűnt. Úgy épített egy villát, hogy még a kifizetett pénz is a családon belül maradt, a lányához került. A keszthelyi új nyaralón kívül a Hit Gyülekezete tulajdonában levő kisapáti Agrosz Rendezvényközpontban is van a Németh-család minden gyerekének, a szülőknek fenntartott külön-külön lakosztály. Ha Németh Sándor és családja megjelenik, a tagoknak el kell menniük, hogy ne zavarják. Ez is nyilván a hosszú élethez kell, mert az egyszerű hívők jelenléte, a velük való találkozás, a zajongásuk, megrövidíti az életet.

Amikor Németh nem tartózkodik Budapesten, gyakran Agroszból jelentkezik be, ami egy nagy uradalom és birtok is, mindenféle állatokkal. Amúgy a keszthelyi luxusvillában tartózkodik, ha nincs Budapesten. A budapesti kastély az év jelentős részében üresen áll. De szükség van rá, hogy Németh Sándor sokáig éljen, és ezzel is örömöt szerezzen az istenfélő embereknek, akiknek a pénzét kizsarolta, és albérletben örülnek annak, hogyan megáldotta Isten a pásztorukat, aki most már az államtól is nagy pénzeket kap. Júdás legalább visszaadta a harminc ezüstpénzt (ennyi volt egy rabszolga ára), és nem épített nyaralót a vérmezején, amit megvettek belőle. Szegény Jézus nem tudott élni. Amilyen élhetetlen volt, keresztre feszíttette magát, pedig lehetett volna Heródes és Pilátus barátja. Lehetett volna főpap. Sikeres ember.

Fotók Németh Sándor keszthelyi luxusnyaralójáról, ahova nyilván szeretettel várja a Hit Gyülekezete tagjait, akiknek a pénzén épült. A négy gyerek luxusházán kívül ez a harmadik százmilliós épülete.

 

 

 

No description available.

 

No description available.

 

No description available.

 

No description available.

 

No description available.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések