2024, április18, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírNémeth Szilárd lefordította Orbánt magyarra, ami nyílt fajgyűlölet és nácizmus

Németh Szilárd lefordította Orbánt magyarra, ami nyílt fajgyűlölet és nácizmus

-

A magyar közéletről mindent elmond az, hogy nem érte el a sajtó, a nyilvánosság, az emberek ingerküszöbét az, hogy a kormányzó Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, a vb-döntő után nyíltan rasszista, fajgyűlölő és náci kijelentést tett. A magukat független, demokratikus sajtónak nevező orgánumok beszámoltak róla, hogy Orbán Viktor pártelnök egyik helyettese, a Fidesz alelnöke, Németh Szilárd, a Facebook oldalára azt posztolta: „Fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok.” Ez ma egynapos hír a demokratikus sajtóban is.

Európában, az Európai Unió egyik tagállamában, egy kormányzó párt alelnökének egy ilyen mondat után minden tisztségéről le kell mondania, és távoznia kell a közéletből. De Németh Szilárd tudja, hogy ez fel sem merül Orbán Viktor Magyarországában, ahol ő csak hűséges ebként magyarra fordítva adta elő a főnöke, Orbán Viktor teljhatalmú miniszterelnök „fajkeveredésről” szóló elméletét. Orbán szerint európai fehér emberekkel keveredhetnek a magyarok, de Európán kívüli, nem fehér emberekkel nem keveredhetnek. A fekete bőrszín neki alacsonyabb fajú embert jelent.

Németh Szilárd, aki legjobb esetben szakács lehetne egy valóban európai pártban (feltéve, hogy a pártvezér olyan egészségtelenül zabál, mint Orbán), nem akárki: a kormányzópárt alelnöke, aki a párt álláspontját képviseli mindaddig, amíg el nem határolódnak tőle, amire ezúttal sem fog sor kerülni. Németh Szilárd egy tenyeres-talpas bunkó, tahó, a civilizáció kezdetleges szintjén álló ökör, egy barbár ősember a pattintott kőkorszakból, de ez nem teszi súlytalanná az Adolf Hitler és a nemzetiszocialista párt prominenseinek szájába illő fajgyűlölő szöveget, mert ő a Fidesz alelnöke.

Ezért nem lehet legyintéssel elintézni, hogy „Németh Szilárd egy buta, korlátolt barom, amit mindenki tud”. Különösen azért nem, mert amit mondott, azt nem magától veszi, hanem Orbántól, aki ugyan szintén egy buta, korlátolt barom, de Magyarország miniszterelnöke, és többet feltételeznek róla, mint a pacal értelmi szintjét el nem érő Németh Szilárdról, aki Orbán Viktor fajgyűlölő, náci ideológiáját fordította magyarra, amikor a fehérbőrű argentin játékosokat a kereszténységgel és az európai értékekkel azonosította, győzelmüket pedig a fehér bőrszínükkel magyarázta.

A Fidesz alelnöke szerint a fehér faj diadala volt a világbajnoki győzelem a meccs végére kizárólag fekete játékosokból álló franciákkal szemben. A fehér faj felsőbbrendűségének bizonyítéka volt a vb-döntő eredménye. Németh Szilárd sültökör a fehér fajt (bőrszínt) a kereszténységgel és az európai értékekkel azonosította, még akkor is, ha dél-amerikai argentinokról van szó. Ezek szerint a nem fehér fajú emberek, akik fekete bőrszínűek, nem lehetnek keresztények, és nem képviselhetnek európai értékeket.

Ez blaszfémia, istengyalázás is egyben, mert a kereszténység nem fajgyűlölő, nem a bőrszínhez, hanem a megváltott és megigazult szív állapotához kötődik, függetlenül attól, hogy milyen az illető bőrszíne. A kereszténység alapítója, Jézus Krisztus, a zsidó Messiás, akinek bőrszíne egészen biztosan nem olyan volt, mint egy csepeli fideszes náci bőre, miután Közel-Keleten született zsidó volt és nem fehér európai. Németh Szilárd definíciójába maga a zsidó Messiás, a kereszténység fundmentuma, Jézus Krisztus sem férne bele. Isten pedig nem bőrszínhez köti a hitet és a megváltást.

Amit ma „európai értékeknek” neveznek, az a felvilágosodás, a felvilágosodás által képviselt értékek. A nácizmus, a fajgyűlölet, a fajelmélet, amit Orbán Viktor, Németh Szilárd, a nemzetiszocialista Fidesz képvisel, nem „európai értékek”. Lehet, hogy az argentin csapat európai értékeket képviselt, mert messze áll tőle az Orbán és Németh Szilárd által vallott neoprimitív barbár nácizmus, mert elutasítják a fajgyűlölet és a faji megkülönböztetés minden formáját. De nem azért, mert „fehérek”.

Németh Szilárd tudatlansága, hogy az argentinok, „mint ország”, még csak nem is fehér, mert a legnagyobb bevándorló ország, a spanyol és olasz bevándorlók az indián őslakosokkal keveredtek. De ennek semmi köze ahhoz, hogy ki hogyan focizik. Nem a fehér faj győzte le a fekete fajt a vb-döntőn, ahogy azt Orbán Viktor és Németh Szilárd üzeni a magyar népnek, figyelmeztetve ara, hogy milyen károkat és romlást okoz az alacsonyabbrendű fekete emberekkel való keveredés Európában. Lám, Franciaországban már megtörtént a fajkeveredés, el is veszítették a vb-döntőt.

Azt is üzeni ezzel ez a barbár náci csorda és csőcselék, hogy az „európai értékek” már nem Európában, hanem Európán kívül vannak, mert ott vannak a fehér emberek. Fel sem tételezik, hogy már Franciországban (de akárhol máshol) született feketebőrű emberek európaiak, európai értéket képviselők lehetnek. Csak azért, mert feketék. Miközben ezzel a gondolkodásukkal árulják el, hogy ők azok, akik nem is keresztények, nem is képviselik az európai értékeket, pedig ők fehérek. Nem mellesleg, a rasszista attitüdöt képviselő „fehér” magyar válogatott be sem jutott a világbajnokságra.

Egyszerűen vérlázító, a magyar nemzet és a magyar nép számára megalázó, hogy Orbán Viktor fasiszta és náci csőcseléke kormányszintre emelte a nyílt nácizmust, fajgyűlöletet és rasszizmust. Ez a náci csürhe képviseli Magyarországot, a magyar nemzetet és  magyar népet, amely a kereszténységet és az európaiságot a fehér bőrszínhez, a fehér fajhoz köti, így a nácizmussal azonosítja. S nem emeli fel a szavát e durva barbarizmussal szemben, hallható módon, egyetlen keresztény egyház, egyetlen párt, civil szervezet, sajtó, állami intézmény, MTA, egyetem, értelmiségi kör.

Nincs tiltakozás, nincs felháborodás. Csak jelezni kívánjuk, hogy mielőtt nagyipari méretekben és módszerekkel elkezdődött a zsidó népirtás, a holokauszt, ahova ennek a keresztényfasiszta, ócska, söpredék bandának a horthysta söpredék elődei deportálták a magyar zsidókat, ugyanez a közömbösség és közöny uralkodott. Most nincs náci Németország, csak náci Magyarország van, de ennek a fajgyűlölő dehumanizációnak, otromba barbár fajgyűlöletnek, hasonlóan súlyos következményei lesznek. Megint egy fasiszta és náci ország a legfőbb szövetségesük, a népirtó Oroszország.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések