/

Novákra ráparancsolt a gazdája, és nem írta alá az Ukrajna melletti nyilatkozatot

8 perc olvasási idő

Novák azzal hencegett az elnöki kinevezése előtt, hogy ő nem lesz báb. Aztán az lett, amit mindenki tudott, hogy a legszánalmasabb és legröhejesebb bábja és pincsi kutyája Orbánnak. Ennek már az első perctől kezdve egyértelmű jelét adta, amikor a Kata-törvénytől a rezsicsökkentés megszüntetéséig mindent aláírt alázatosan, mint egy kisangyal. Novák olyan meséket adott elő, hogy ő majd leül az emberek lábához a sámlira, és meghallgatja őket. Egyetlen ember előtt ült le a sámlira, akinek még a lábát is csókolgatja, különben úgy vágná ki, mint a disznómájból az epét.

Ez az egy ember Orbán, akinek Novák eladta a lelkét, akár az ördögnek.

Pedagógusokat rugdalnak ki, lábbal tapossák az alapvető jogaikat, diákok tüntetnek a tanáraik mellett, normális oktatást követelnek, de Novák ingerküszöbét ez nem éri el. Ő a brazil fasiszta elnök oldalán kvaterkázik, miközben az tapogatja, amerikai ultrafasisztákkal woke-ozik, megalázva és leköpdösve a volt amerikai rabszolgák leszármazottait. Állandó vigyorgásával fenyegeti hidegleléssel az embereket, az eszét játssza, mintha bármiről önálló véleménye lehetne, miközben egy fasiszta diktátor csicskája.

Ennek legdurvább bizonyítéka, hogy az ENSZ-ben előadta az Ukrajna-párti szöveget, ami teljesen ellentétes a magyar fasiszta állam álláspontjával, amiből az látszik, hogy Orbánnal a “jó rendőr-rossz rendőr” játékot mutatják be. Novák orosz háborús bűntettek kivizsgálását követelte, aztán egyedüliként nem írja alá a közép-európai államfők közös nyilatkozatát, amelyben elutasítják, hogy Oroszország elszakítsa Ukrajna bármely részét, mert Orbán ráparancsolt. Katika behúzta fülét-farkát, engedelmesen meghunyászkodott a gazdája előtt, és nyalogatta a kezét.

Undorító ez a nő, aki ráadásul kiemelte azt is, hogy ő egy nő, aki nőként tölti be a funkcióját. Ezzel a magatartásával lejárat minden nőt, mert egy macsó bunkó alázatos szolgája, és a nőkről mutatja ezt a képet. Hányinger a hideglelős mosolyával, amiből az árad, hogy mennyire elégedett magával, és milyen nagyra tartja magát, miközben az ország első embereként a legalja, egy jellemtelen, gerinctelen karrierista, akiben annyi tartás, becsület és tisztesség nincs, mint egy meztelencsigában.

Novák ne gondolja, hogy ez nem látszik. Gyomorforgató a megjelenése, a szerepe, a képmutatása, ami messziről ordít. Felelős szülők mutogatják a gyerekeiknek, hogy bármi lehetsz, csak Novák ne légy. Nem számít a pénz, a karrier, semmi, csak egy ilyen gusztustalan aljadék ember ne legyen soha belőled. Aki kiszolgál egy embert, aki népirtókat támogat, aki szemet huny legyilkolt emberek, megerőszakolt és megkínzott nők, gyerekek holtteste fölött, mert fontosabb neki a látszat, a karrier, az öntelt magamutogatás. Ez a nő erkölcsi hulla.

Rövid elnöksége alatt Trump kivételével már az összes fasiszta bunkóval ölelkezett. Ez a nő még tisztességes ember oldalán nem mutatkozott. Külföldön “szoknyás Orbánnak” hívják.

Végezetül bemutatjuk, hogy mit írtak alá az összes közép-európai ország államfői, a minimális emberi tisztesség nevében, amire Novák nem volt képes, miközben Ukrajna melletti kiállásról szájalt:

„Mi, Közép- és Kelet-Európa országainak elnökei, amelyeknek vezetői ellátogattak a háború sújtotta Kijevbe, és saját szemükkel győződtek meg az orosz agresszióról, nem hallgathatunk, amikor Oroszország nyíltan megsérti a nemzetközi jogot, ezért a következő nyilatkozatot tesszük:

Megerősítjük, hogy támogatjuk Ukrajna szuverenitását és területi egységét. Nem ismerjük el és soha nem fogjuk elismerni Oroszország azon törekvését, hogy annektálja Ukrajna bármilyen részét.

Támogatjuk Ukrajnát az orosz invázió elleni védekezésben, követeljük, hogy Oroszország azonnal húzódjon vissza az összes megszállt területről és felszólítjuk az összes Szövetségest, hogy jelentősen növelje az Ukrajnának szánt katonai segítséget.

Mindenkit, aki agresszív bűnöket követ el, felelősségre kell vonni.”  Zuzana Caputová, Szlovákia köztársasági elnöke, Miloš Zeman, Csehország köztársasági elnöke, Alar Karis, Észtország elnöke, Egils Levits, Lettország elnöke, Gitanas Nauseda, Litvánia elnöke, Stevo Pendarovski, Észak-Macedónia elnöke, Milo Đukanović, Montenegró elnöke, Andrzej Duda, Lengyelország elnöke és Klaus Iohannis, Románia elnöke.

Így beszélnek szabad, tisztességes, emberséges, autonóm emberek. Novák nem tartozik ezek közé. Az emberi létezés legalacsonyabb szintjét választotta, pénzért, karrierért, hivalkodó látszatért. Eladta magát, és mindent, ami emberré teszi az embert. Elődei közül is a legaljasabb, mert előadja azt, mintha önálló személyiség lenne. Schmitt világéletében ilyen ember volt, Áder legalább lapított és befogta a száját. Legalább nem játszotta el, mintha ő egy rendes ember lenne.

De Nováknál irritálóbb, visszataszítóbb és gusztustalanabb alattvaló talpnyalót még a NER kemény versenyében is nehéz találni.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Gyurcsány végre kimondta, hogy Márki-Zay szenvedett vereséget, de újabb vereséget készítenek elő

Következő cikk

Markó Beáta: A NER napszámosai