2024, április16, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírÖnmaga gyilkos paródiáját adta elő az Orbán-rendszer

Önmaga gyilkos paródiáját adta elő az Orbán-rendszer

-

Nincs az a liberálbolsevik transzgender Soros-ügynök, aki ilyen megsemmisítő paródiáját tudta volna előadni Orbán hazug ideológiájának és híg fos rendszerének, mint amit augusztus 20-án a NER előadott önmagáról. A diktatúra agyalágyultságát mutatja, hogy ebből semmit nem vett észre, mert a rendezés teljesen komolyan gondolta azt, amit Para-Kovács Imre és Puzsér Róbert még gyilkos iróniával sem lett volna képes kitalálni, ha minden erejével tökön akarta volna szúrni a Fideszt, akkor sem. Észak-Koreában ezért azonnali akasztás járna, Kínában száz év munkatábor.

De az Orbán-rendszer semmit nem vett észre ebből, ahogy a rendszer közönsége sem, amely végigtapsolta a NER Pride felvonulását, amikor egyiptomi eunuchnak öltözött szexrabszolgák húzták az Emesét megkúrni készülő Turul-madarat, mint a keresztény Magyarország pogány jelképét és totemállatát. Ehhez képest az embermeghajtású guruló arany Szent István olyan szintű gyalázása volt mindennek, amit ez a borzalmas kultúrkör szentnek és igaznak hisz, hogy arra már Brüsszel is azt mondta volna, hogy mindennek van határa, s ezt még Vera Jourová sem akarhatta volna.

A műsor állítólag Magyarország megszületését és történelmét volt hivatva ábrázolni, de a műsor után egy Mandiner kommentfogyasztó is arra szavazott volna, hogy ami ebből a 21. századra ez lett, azt a születésekor helyben kellett volna vízbe fojtani. Halvány emlékeink vannak az általános és a középiskolából, amikor még viszonylag komolyan vettük a hazafias érzést, mert képesek voltunk átélni azt, hogy ennek a nemzetnek voltak nagyjai, költői, gondolkodói, volt ízlése és kultúrája (kíméletből neveket nem mondunk), de amivé mindez lett a NER kezén, az maga a totális pusztulás.

Ezt a nemzetet így még nem gyalázták meg. Orbán Viktornak éles kirohanásokat kellene intéznie a nemzet ellen indított támadás miatt, már csak azért is, mert az ellenzéke nem fog, pedig ezt a brutális támadást, amelyhez képest a Szodomára hulló kénköves eső friss tavaszi harmat volt, az ország „keresztény-nemzeti” jobboldala követte el. Nincs olyan LMBTQ előadás, mely Semjén Zsolt és Kövér László nemi identitásán olyan tarlótüzet lenne képes előidézni, mint az tűzvész, amit ez a műsor – a szentkoronában bazseváló cigányzenekarral és Meggyfával – a magyar lélekben okozott.

A COVID delta variánsa egy vitamin, éltető gyógyszer ahhoz képest, amit ez a giccsparádé előidézett, amely nemcsak 18 éven aluliak, hanem a felnőtt lakosság körében is súlyos agykárosodást okozott. A COVID ellen van oltás, de az ízléstelenség, a butaság és a korlátoltság ilyen szintű fúziója ellen nincs védelem, ez maga az agyhalál. Mi ugyan hamis pátosznak tartjuk az egész ideológiát, hamisnak és hazugnak, kártékonynak és köpedelemnek gondoljuk a Szent István kultuszt az egész hazugságömlennyel, ami körülveszi, de mindezt ilyen szinten lejáratni nem lennénk képesek.

A NER elérte az agyérelmeszesedés és az öregkori demencia legsúlyosabb fázisát. Ennél jobban leépülni és leépíteni már nem lehet, de érhetnek bennünket még meglepetések jövőre. Az általános iskola alsó tagozatában behívják a szülőt, ha a gyereknek annyi esze van, mint azoknak a tehetségtelen, zavaros fejű barmoknak, akik ezt a műsort képesek voltak az egykori kultúrváros, Budapest utcáin előadni. Ebben a városban élt Bartók Béla, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, József Attila. Nem mentség, hogy most itt él Orbán Viktor, Rogán Antal, Szijjártó Péter és Novák Katalin is.

Az ijesztő az, hogy ilyen emberek kezében van az ország, mint akik ezt 6 milliárd kemény magyar forintból előállították, az összes többi állatsággal együtt. Emberek éheznek, a kórházakban nincs mit adni a betegeknek, az éhezést diétának nevezik, és ezek a bűnöző gazemberek egy ilyen kultúra- és nemzetgyilkos mocsokra elkúrnak 6 milliárd forintot. Szakadjon rájuk a szentkorona, a Turul ejtse teherbe őket, Magyarország tortája akadjon a torkukon, a táltos hozzon rájuk rontást, és Szent István vágja le tőből a tolvaj kezüket.

Szent István, mint a Nemzet Pénisze Kalocsán. Kicsinyített mása szexshopokban kapható „nemzeti érzelműek” számára. A NER művészete és kultúrája. Nemzeti jelképeinket tisztelni kell.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések