2024, október8, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán a vesztes oldalra állt, a Nyugat ellen harcol, Magyarország megy a...

Orbán a vesztes oldalra állt, a Nyugat ellen harcol, Magyarország megy a levesbe

-

Normális embernek barátai vannak, és nem áll állandóan harcban valakivel. Orbán régen elszakadt a valóságtól, súlyosan paranoiás elmebeteg pszichopata. Ezt híven tükrözi, hogy megint azzal indult a szezonnyitó frakcióülés, elmondta kik az ellenfelek, akik ellen harcol. Ezek mind a saját démonai, akiket az ördögűző szélhámos pap sajnálatosan nem űzött ki belőle, mert Belzebub által nem lehet kiűzni az ördögöt, és ha az ördög az ördög ellen támad, akkor meghasonlik és elpusztul az ő országa.

De a nagy pávatáncos azzal kezdte, hogy az Ukrajnában dúló háborúban „nem szurkolunk senkinek”. Orbán azt képzeli, hogy ezzel a nyugati szövetségesek számára valami elfogadható véleményt fogalmazott meg, de ez éppen olyan gyalázatos álláspont, mintha azt mondaná (amit szíve szerint mondana, amit a kommunista-fasiszta őskövület Bencsik András ki is mondott helyette), hogy az oroszoknak szurkol. Mert Orbán ezzel azt mondja, nem szurkol a megtámadottnak, nem tesz különbséget elkövető és áldozat között, nem szurkol a tömeggyilkos és népirtó háborús bűnösök ellen.

Ezzel is nekik szurkol, és az áldozatot gyalázza meg. Orbán olyan ország ellen nem szurkol, amely elrabolja az ukrán gyerekeket, ismeretlen helyre viszi őket, és oroszokat nevel belőlük. Megöli az anyjukat, miután csoportosan megerőszakolták, s miután ezt végignézte, lemészárolja az apjukat, tömegsírba gyilkolja az embereket, a gyerekeiket pedig elrabolja, mint a törökök, és janicsárokat nevel belőlük. Embertelen gyilkosok és az áldozatok között nem tesz különbséget, amivel egyértelműen a gyilkosok oldalán áll. Gyilkosokat védelmez.

Azt mondta Orbán, hogy „ebben a háborúban senki nem nyerhet”, ami egyrészt nagy fordulat, mert eddig azt mondta, hogy az oroszok nyernek, de úgy tűnik, megértette Biden kijevi látogatásának lényegét és üzenetét, hogy Putyinnak és neki „maccsa” nincs. Semmi esélyük a győzelemre, az ukránok ki fogják söpörni a gyilkos orosz hordát, felszabadítják a Krímet, a háborús bűnösöket pedig el fogják ítélni. Orbán szerint az oroszok azért nem nyerhetnek, mert az ukránok mögé állt az egész Nyugat, az oroszok pedig azért nem veszíthetnek, mert akkor atomháborút indítanak.

Orbán ebben is téved, mert Putyin barátja éppen olyan elmebeteg, mint ő, de körülötte nem mindenki az, és ha van egy kis eszük, akkor előbb teszik el láb alól Putyint. Mert az nem kérdés, hogy az orosz hadsereg olyan gyenge, mint a tavaszi harmat, és ha egyetlen atombombát ledobnak bárhova, az amerikaiak a Vörös-térre dobnak egy akkora atombombát, amivel vége a háborúnak és az oroszoknak is.  Nincs esélye Putyinnak, hogy ebből jól jöjjön ki, a Nyugat eltökélt, véget vetnek az orosz fenyegetésnek és terjeszkedésnek. Azt akarják, hogy ez ne ismétlődhessen meg.

Orbán frusztrált, mert a Kirill nevű bűnözővel fémjelzett orosz messianisztikus keresztényfasizmus nem fogja elfoglalni Európát, nem fogja sakkban tartani a demokratikus országokat, a szélsőjobb pedig nem fog hatalomra kerülni, mert ezt a barbár orosz gyilkolást Orbánon kívül senki nem támogatja. Az illiberális hatalomátvétel álma összeomlott, Orbán hoppon maradt. Ez a frusztráltság beszél belőle és képtelen kijózanodni. Megint elmegy Lovasberényig.

Magyarország ellenfeleinek a tömeggyilkosokkal szembenálló, az orosz terjeszkedést megakadályozó tisztességes embereket és államokat nevezi, ami szégyen. Orbán „háborúpártiaknak” nevezi őket, miközben az ő tömeggyilkos cimborája az, aki folytatja a háborút. Most mondott egy beszédet, amelyben a „végső győzelemig” tartó harcot ígérte. A háború pártján az áll, aki háborút folytat egy idegen ország területén, és támad. Akik ellenállnak és megvédik az áldozatot, azok nem háborúpártiak, hanem szabadságpártiak és függetlenségpártiak.

Magyarországnak erre a hírre egy emberként kellene az utcára vonulnia, amikor ez az elmebeteg az ország ellenfelének az Európai Uniót, az Egyesült Államok hivatalban levő kormányát, és az orosz agressziót elutasító demokratikus politikusokat nevezte meg. Ennek az embernek elment végleg a józan esze. Rossz oldalon áll, aztán pedig Magyaország szövetségeseit nevezi ellenfélnek. De az oroszokat, akik a NATO-ból való kilépésünket követelik, nem nevezi ellenfélnek, neki a tömeggyilkos háborús bűnösök a barátai.

Harcolni akar az Európai Unió, Amerika és a NATO ellen, akiktől Magyarország szabadsága, függetlensége és jóléte függ. Hol van a határ, ameddig elmehet, amikor Ady és Bartók országa azt mondja, hogy tegyenek kényszerzubbonyt erre az elmebeteg kötözni való bolondra? Tényleg az oroszokkal együtt akar vereséget szenvedni és viselni az oroszok gyilkos háborújának következményeit? Tényleg a civilizált Nyugat ellen akar harcolni barbár gyilkosok oldalán, és ebbe akarja belevinni az országot?

Mivel ő maga Magyarország, Magyarország másik ellenségének a politikai ellenfeleit tartja, akiket ő „Gyurcsány vezette dollárbaloldalnak” nevez. Hát ő kicsoda? A Putyin vezette rubeljobboldal, a kínai kommunisták által vezetett vakcina-, kémegyetem-, lélegeztetőgép- és akkumulátorjobboldal? Az ország másik feléről beszél. Az ő ellenzékét vették meg „kilóra”, azzal rongyos 3 milliárd forint kampánytámogatással? Őt mennyiért vette meg a Putyin, hogy az oligarcháiért harcoljon az EU-ban, ahonnan emiatt nem kap meg Magyarország pénzt?

Az ellenség harmadik csoportja egy ember, Soros György, akit „háborúpárti spekulánsnak” nevez, aki a háborún akar meggazdagodni. Ezt a hozzá hasonló antiszemiták már lerajzolták a múlt században. Soros György nem akar gazdag lenni, hanem ő gazdag, aki a pénze nagy részét olyan programokra költötte, ami a Putyin-féle fasiszta rendszerek kialakulását korlátozta és ezzel az elnyomást, a háborút, a polgárháborút igyekezett megakadályozni. De ezzel szemben ő hasznot remélt a háborútól, hogy Putyin lenyomhatja és megfélemlítheti Európát, amitől neki megnő a hatalma. Ez nem jött össze, ezért frusztrált.

Orbán magával rántja az országot a szakadékba. Ez az ember a tűzzel játszik, és nem korlátozza senki és semmi. Képtelen visszafordulni, sodródik a tragédiába. Ebből vasfüggöny lesz, és úgy kirúgják az EU-ból és a NATO-ból, hogy Moszkváig repül. Veletek együtt, ha nem ébredtek fel.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések