2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországOrbán alternatív zsidó kultúrát épít, ami fasiszta

Orbán alternatív zsidó kultúrát épít, ami fasiszta

-

Köves Slomó egy jelentéktelen kis zsidó szekta vezetője, amely azonban Orbántól százmilliárdokat kap, abból a célból, hogy Budapesten teremtse meg a létező zsidó kultúra alternatíváját, és lépjen annak a helyébe. Abból, hogy Köves most már egy zsidó ellenszínházra is kapott kétmilliárd forintot, egyértelműen kiolvasható, hogy Orbán fasiszta rendszere a színházakat is az elpusztítandó zsidó kultúra részének tekinti, amelyek helyére egy nemzeti álzsidó színházat hoz létre, mely megtagadja és meghamisítja mindazt, ami zsidó. Leginkább azzal, hogy kiszolgálója és fügefalevele egy antiszemita, fasiszta rendszernek.

A „jó zsidó” és a „rossz zsidó” elég közönséges és alpári antiszemita közhely, de ez nem zavarja a náci Orbán Viktort abban, hogy mindent elüldözzön, leromboljon, amit idegennek, vagyis: zsidónak gondol a „keresztény magyar” kultúrával szemben. Orbán nem deportálja a zsidókat, hanem elveszi az életteret tőlük, és átadja egy áruló, korrupt zsidónak, aki létrehozza a fasiszta rendszer kontrollja alatt működő és azt kiszolgáló álzsidó kultúrát. Ezért Köves a pénzéhségén és az aljasságán kvül még hazudik is, amikor azt a látszatot próbálja kelteni, hogy a fasiszta ördöggel valójában azért cimborál, hogy a zsidó ébredés és a zsidó reneszánsz ügyét szolgálja.

Az orbáni fasiszta és náci rendszer jól kitalálta, hogy az organikus zsidó kultúrát, és mindazt, amit egy ilyen ótvaros antiszemita annak gondol, felszámolja és a rendszerhű zsidó hamisítvánnyal pótolja, mintha nem történt volna semmi. A CEU, az MTA, a 168 Óra, a Klubrádió, a szabad színházak helyére felépíti Köves Slomó pszeudó zsidó újságjait, színházait és mindent, ami a liberális demokráciában szabad és civil intézmény lenne. A szabad gondolat, a szabad vélemény, a szabad élet megfojtása az, amelyben Köves Slomó olyan aljas szerepet játszik, ami csak a zsidó történelem legnagyobb árulóihoz mérhető. Az új álzsidó Slomó-színház egyedül a kétharmadát kapta annak, mint ami a fővárosi kőszínházak egész évi támogatása összesen.

Mennyivel okosabb dolog nem csurkista nyilas színházakat létrehozni a halálra ítélt, kiéheztetendő és a rendszer kontrollja alá kényszerülő szabad színházak helyett, hanem egy „zsidó” színházat. Hadd tudja mindenki, hogy a mostani támadás a színházi és kulturális élet ellen a „zsidó szellem” ellen irányuló támadás, mert minden, ami szabad, az zsidó. Ehelyett egy szolga zsidó színházát hozzák létre, ahogy egy szolga zsidó kezébe játszották a szimbolikus 168 Órát (amit ezek csak 168 Tórának neveztek) és a Klubrádiót, ahol azok az újságírók dolgoztak, akiket az antiszemita tisztogatás után kirúgtak a közrádióból már korábban.

Ha most színházigazgató lennék, olyan darabot tűznék műsorra, amely Köves Slomót mutatja be, az aljasságával együtt. Tele van a világirodalom ilyenekkel, mert ez állandó figurája az ördögi rendszereknek.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések