/

Orbán az Európai Unió és a NATO elhagyására készül, az ellenzék megsemmisítését helyezte kilátásba

11 perc olvasási idő
72

Orbán Viktor ún. évértékelő beszédében nyíltan a demokratikus és jogállami Európai Unióval és Amerikával szemben határozta meg magát, és minden tekintetben Oroszország oldalán álló keleti despotaként beszélt Magyarország nyugati szövetségeseiről és a magyar ellenzékről. Egyértelművé tette, hogy a Magyarország által képviselt illiberalizmus antagonisztikus ellentétben áll a Nyugat és a demokratikus ellenzék értékrendjével. Fel sem merült benne, hogy választás útján a hatalmat átadja, neki az egész világ átalakítására vonatkozó programja van.

A beszédből kiderült, hogy Magyarországot és a magyar nemzetet az általa képviselt keresztényfasiszta ideológiával azonosítja, ezért a liberális demokráciát képviselő Nyugatot és az ellenzéket is Magyarország ellenségének tartja. Küldetésének tekinti, hogy a nyugati demokratikus mételytől megmentse az országot és az egész világot. Orbán közvetve azt mondta, hogy Európa vagy fasiszta lesz, vagy nem lesz, mert ha belátható időn belül a keresztényfasiszta szélsőjobboldal nem veszi át a hatalmat Európában, és nem törli el a liberális jogállamiságot, akkor szétveri az Uniót.

Ez nyílt bejelentése annak, hogy kész kilépni az Európai Unióból, az orosz-ukrán konfliktus kapcsán pedig világossá vált, hogy tervezi a NATO-ból való kilépést is. Elmondta, hogy egy nagy és erős magyar hadsereget épít, amely képes megvédeni önmagát, mert mások védelmére nem lehet számítani. Ez nem igaz, hanem ez a kijelentése azt jelenti, hogy nem akarja az amerikaiak védelmét igénybe venni, mert nem azonosul az amerikaiak értékeivel, és nem kíván azokkal egy katonai szövetségbe tartozni. Akinek van füle a hallásra, az hallja, hogy ez az ember ki akar lépni a NATO-ból.

Erre utal az is, hogy a kelet-európai NATO tagországok közül egyedül Magyaország nem engedett be NATO csapatokat a területére, amivel kinyilvánította, hogy a Nyugat és Oroszország vitájában az oroszok oldalán áll. Ezt ki is fejezte azzal, hogy Európát és főleg Amerikát okolta a kialakult konfliktus miatt, fenyegető agresszióval nem az ukrán határra felvonult oroszokat, hanem a háborút és orosz megszállást elutasító nyugati államokat vádolta. Orbán a nyugat-balkáni ortodox országok felvételét követelte az Európai Unióba, akikkel szintén ő és Putyin erősödne.

Orbán a tűzzel játszik, mert ha az oroszok megszállják Ukrajnát, akkor az orosz hadsereg újra a magyar határ előtt áll, és Magyarország a leggyengébb láncszem, hogy bevonuljanak Európába. Orbán sem katonai erővel, sem diplomáciai úton nem képes megállítani az oroszokat, ha Ukrajna után be akarnak vonulni Magyarországra. Orbán megkaphatja ideiglenesen Kárpátalját cserébe és lehet a második Horthy, aki az elcsatolt területek visszaszerzése reményében vitte a nácik oldalán pusztulásba az országot.

Putyin nyilván arra számít, hogy a következő választás után Trump visszatér a Fehér Házba, és onnan már csak koporsóban viszik ki, mert többet nem adja át a hatalmat. Trump pedig nem fogja megvédeni a nyugati demokratikus országokat, amelyek nem nagyon gondoskodtak saját védelmükről, mert katonailag mindig az amerikaiakra számítanak. Putyin, Orbán és Hszi Csin-ping kínai elnök elérkezettnek látják az időt a liberális demokratikus világrend felszámolására és a hatalom átvételére a világ fölött. Ha Putyin bevonul Ukrajnába, elkerülhetetlen a világ méretű konfliktus.

Orbán ennek tudatában beszélt, mint aki félúton van a Nyugat és a Kelet között, ezúttal fordított irányban: Nyugatról halad Keletre. Vagy sikerül megdönteni a liberális demokráciát és elfoglalni az Európai Uniót, vagy kilép az Európai Unióból és mindent megtesz azért, hogy szétverje. Mögötte áll az orosz hadsereg és a nyugatellenes orosz fenyegetés. Európa vagy fasiszta lesz, vagy ha nem, akkor Orbán kilép Európából, az Európai Unióból és a NATO-ból is. Erről szólt a beszéde.

Miután ilyen világpolitikai játszmákban gondolkodik és az egész világot akarja “megmenteni” a jogállamiság és a szabadság pusztításától, és elhozni a népeknek a megváltó keresztényfasizmust, eszébe sincs, hogy április 3-a után átadja a hatalmat az ellenzéknek. Minden eszköz a kezében van, hogy ezt megakadályozza, és annyit vesz igénybe ezek közül, amennyire szüksége van. Mivel a fenti világpolitikai változásokra számít, bejelentette, hogy ez az utolsó ilyen választás, ahol megengedi ezt a színjátékot az ellenzéknek, és megmérkőzik (az erősen neki lejtő pályán) az ellenzékkel.

Bejelentette, hogy ez az utolsó ilyen jellegű választás, többet nem engedi meg, hogy az ellenzék öszefogjon, egyáltalán létezzen. Szavai arra utalnak, hogy négy éven belül vagy az egész Európai Unió olyan lesz, mint a NER, vagy ha nem, és a jogállamiságot számon akarják kérni rajta, az uniós pénzeket visszatartják, akkor kilép az Európai Unióból, és vége lesz a képmutatásnak. Nyílt diktatúra lesz, ahol nem lesznek már ennyire szabadon működő pártok sem (ha egyáltalán még lesznek), sem viszonylag független sajtó, és ilyen kiélezett választási küzdelem sem lesz, ha lesz még választás.

Erről szólt Orbán ún. évértékelő beszéde, amelyben egy önmaga szerepével azonosult fasiszta diktátor üzent hadat Amerikának, az Európai Uniónak és a Nyugatnak, illetve a nyugati demokráciák értékeit valló saját polgárainak. Sokszor mondták/mondtuk már azt, hogy “most kell csomagolni”, de ha az oroszok megszállják Ukrajnát, akkor a legkomolyabban gondoljuk, hogy Magyarország szabadsága és függetlensége olyan komoly veszélybe került, hogy a menekülés hónapjai meg vannak számlálva.

Nem a korrupció itt a legnagyobb probléma. Az csak kívülről látszik annak, azok szemében, akik nem értették meg, hogy ebben az országban minden Orbáné. A sajátjával gazdálkodik. Ennél sokkal nagyobb baj, hogy a tulajdonába került országot átengedi az oroszoknak, és egy népirtó antiszemita keresztényfasiszta ideológiára alapuló nyílt totális diktatúrát készít elő. Ehhez képest az ellenzék hónapok óta azon vitázik, hogy hány frakciója legyen és kik kerüljenek fel a közös listára.

A süllyedő Titanic fedélzetén nem volt ennyire rosszul informált a vonósnégyes.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Iványi Gábor 15 perces vádbeszéde az Orbán-rendszer gyökerére vetné a fejszét

Következő cikk

Markó Beáta: Az utolsó választásnak látszó választás