2024, április23, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán az utolsó Soros-katona, aki elhagyja az országot

Orbán az utolsó Soros-katona, aki elhagyja az országot

-

Orbán Viktor 1989-90-ben Soros György támogatásával és a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban tanult. Orbán volt az elsők egyike, ha nem a legelső „Soros-katona”, akiket Soros György kiválasztott arra, hogy a halál kultúráját terjessze a liberális demokratikus jogállam és a felvilágosodás eszméjének leple alatt. Soros gonosz terve szerint neki kellett volna a magyar nemzethalált beteljesítenie, az ő feladata lett volna a nemváltó műtétek bevezetése a magyar óvodákba, a nemzeti érzés megfojtása és a Pride felvonulások szervezése az egyházak templomai elé.

Orbán Viktort azonban csak rövid ideig tudta megtéveszteni Soros György, mert Orbán Viktor egy idő után (miután útját állta az SZDSZ a hatalom felé vezető úton) átlátott a zsidó szitán. Azonban Soros György ármánykodása egy időre elvakította a tisztánlátását, és bedőlt olyan hazugságoknak, mint nyitott társadalom, emberi jogok, törvények uralma, hatalmi ágak megosztása, diktatúrák elutasítása, egyenlő és szabad választások, humanizmus, emberség, szolidaritás, politikai korrektség és tisztesség. Még olyan kiválóságok is bedőltek neki, mint a tisztán gondolkodó Kövér László.

Soros káros befolyásának hatására Orbán Viktor a Hősök terén elmondott beszédében távozásra szólította fel az orosz barátainkat, beállt a nyugati blokkba, megtagadta az olyan közös keresztény értékeket, mint a sajtószabadság korlátozása, a másképp gondolkodók üldözése és a politikai gyilkosságok. Orbán Viktor első Soros-katonaként a Liberális Internacionálé alelnöke volt, támogatta Magyarország uniós csatlakozását és NATO-tagságát. Ha nem ébred fel időben, és nem győz a lelkében a nemzeti jó a liberális gonosszal szemben, Soros talán Ukrajna-pártit is csinált volna belőle.

Soros azt akarta, hogy Orbán egy nyitott, befogadó, vendégszerető, toleráns és kedves népet csináljon a magyarokból, akik befogadják a hazájukban üldözött menekülteket, hogy heterogén, kevert fajú nép legyen az árja keresztény Magyarország. Soros ki akarta irtani a lelkéből a kirekesztés, a diszkrimináció, az idegengyűlölet és a korrupció minden szikráját, az elnyomást és a zsarnokságot megpróbálta gonosznak mutatni előtte, kevés híján sorstalan emberré tette őt, aki soha nem tudta volna meg, hogy a sorsa az örökké tartó, korlátlan hatalom és fényűző gazdaság a nép kárán.

Soros olyan sorsot szánt Orbánnak, amelyben el kellett volna fogadni a tisztességes versenyt, a szabad piacot, tudomásul kellett volna venni a vereséget, a hatalom kontrollját. Soros szabadságot és jogot akart adni mindenkinek, ami nem más, mint a már említett „halál kultúrája”. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha Orbán Viktor egy virágzó, szabad és demokratikus országot épít, amely a civil élet szabadságára épül, törvény alá rendelt kormányzati hatalommal, valódi parlamenttel. Mi lett volna a családokkal, a kereszténységgel, ki mentette volna meg Istent és Jézus Krisztust?

Szerencsére Orbán Viktor megérezte, hogy Soros György elvei és eszményei szerint soha nem lesz örök időkre szóló hatalma, nem lesz a világ egyik leggazdagabb embere, a családja milliárdoktól esik el, ha nem fér hozzá a közpénzekhez, ha bejönnek idegen bevándolók, akiket nem lehet megetetni szentistvánnal, azok fölött nem uralkodhat, azok nyugati típusú demokráciát követelhetnek. Soros az antiszemitizmust is elítéltette vele, még Csurka Istvánt, a nemzet igaz prófétáját is elutasította, mert bedőlt a Párizs-New York-Tel Aviv tengelynek (Tel Aviv még nem ez a Tel Aviv volt).

De a horthyzmus, Prohászka Ottokár, Bangha Béla, aztán Mussolini és a Mein Kampf tanulmányozása megértette vele, kinek a kezébe került, és hol van az ő helye, milyen országot kell építenie. Ebben nagy segítségére volt a haldokló Antall József, aki megvilágosította előtte, hogy a keresztény-nemzeti identitás ellentéte a zsidóság, őket kell megfosztani minden eszköztől. Orbán Viktor az általa olvasott könyvekből megértette, hogy nem lehet nyíltan fasiszta és náci államot építeni, hanem a liberális demokratikus kereteket kell kiüresíteni és fasiszta tartalommal megtölteni.

Nem folytatjuk ennek a csodálatos megvilágosodásnak és pályafutásnak az egyes állomásait, mindenki ismeri, aki pedig nem, az megismerheti hamarosan az új magyar történelemkönyvekből, amelyek Orbán Viktor dicső cselekedeteiről és annak előzményeiről szólnak a Magyarságkutató Intézet gondozásában. Orbán Viktor 2010-ben megszállta és elfoglalta Magyarországot, visszavette az idegenlelkű Soros-katonáktól, akik közül ő volt az első. Soros Györgyöt kiüldözte Magyarországról a szellemével, a szabadsággal és a demokráciával együtt. A világosságot felváltotta a sötétség.

Orbán Balázs politikai igazgató kissé összezavarodott, amikor azzal kommentálta a Soros Alapítványok távozását az Európai Unióból, hogy „akkor hisszük el, hogy a megszálló csapatok valóban távoznak a kontinensről, ha az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát és Magyarországot”. Akiről beszél, az Orbán Viktor. Ő az első és egyetlen volt Soros-katona, aki megszállta az országot. Igaz, ez nem Soros György utasítására, hanem Soros György és az általa képviselt humanista, szabad és demokratikus eszmék, a szabadság ellenében történt.

A politikai igazgató azt sem vette észre, hogy ha a Soros Györgyhöz tartozó Nyitott Társadalom Alapítványok elhagyják az Európai Uniót, akkor az azt jelenti, hogy olyan erős a liberális demokrácia, hogy nincs szükség rájuk. Ez viszont azt is jelenti, hogy Soros György megítélése szerint Orbán nem elég erős, hogy veszélyt jelentsen Európára, s az általa létrehozott illiberális fasiszta modellnek a legkiseb esélye sincs, hogy meghódítsa Európát.

Soros György abból gazdagodott meg, hogy ránézésre képes volt megítélni a világ és egyes országok gazdasági helyzetét és kilátásait. Ha Soros György úgy ítéli meg, hogy az Orbán-rendszertől nem kell félni, emiatt nem kell az Európai Unióban maradni, az arra utaló jel, hogy a tőzsdeguru szerint Magyarország csődje belátható időn belül bekövetkezik. Nem lennénk nyugodtak Orbán Balázs helyében, és nem tennénk fel minden lapot a diktátor szolgálatára.

Mert Orbán Balázs közel állhat ahhoz, hogy tudtán és akaratán kívül próféta legyen, aki megjövendölte, hogy az utolsó Soros-katonaként Orbán Viktor elhagyja Európát és Magyarországot. Legyen igaza, minél előbb.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések