2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán elfelejti, hogy ezek a diákok egyszer felnőnek, és rendszerének ellenfelei lesznek

Orbán elfelejti, hogy ezek a diákok egyszer felnőnek, és rendszerének ellenfelei lesznek

-

Nem használhatók mindenben a klasszikus fasiszta állam és az azt megelőző középkori vallásos feudális állam receptjei. Ilyen az oktatás tudatos leépítése: néhány elitiskola volt a hatalmasok gyerekeinek, és a tömegek tudatlanságban tartása. Az internet és az uniós mozgásszabadság révén a mai diákok (szándékosan nem azt írjuk, hogy „gyerekek”, mert érettebben gondolkodnak, mint sok magyar felnőtt) benne vannak a világ vérkeringésében, pontosan tudják, hogyan működik egy jó iskola, mi az oktatás szerepe és mire van szükségük ahhoz, hogy elérjék a céljaikat.

Az Orbán-rezsim frontális támadást indított az iskola és az oktatási rendszer ellen. Az egészségügyet csak elhanyagolják, lepusztítják, kivonják belőle a pénzt, elüldözik a színvanalas orvosokat és nővéreket, hogy ne kelljen pénzt pazarolni másokra, felesleges, öreg és beteg emberekre. Ők haljanak meg. De az oktatás egésze ellen szándékos támadást indítottak, legendás iskolákat vertek szét, átalakították az egyetemi képzést, megszüntettek és korlátoztak szakokat, központosították, fideszes ideológiai és pártirányítás alá helyezték őket. Az SZFE kivételével érdemi ellenállás nélkül.

Az általános- és középiskolák is átfogó terv alapján veszítik el iskola jellegüket. Megszüntették a tanszabadságot, uniformizálták a tananyagot és a tankönyveket, ideológiailag megbízható, párthű vezetőket tettek az iskolák élére. A kontraszelektált komisszároknak az a feladatuk, hogy gyökeresen irtsanak ki minden egyéniséget, szabadságot és tudást, az iskola a rendszer szűk keretei között működjön, és engedelmes alattvalókat neveljen a rendszernek, akik ellátják azokat a munkákat és feladatokat, amire Orbánnak és oligarcháinak, strómanjainak szüksége van.

Minden fasiszta rendszernek, így az Orbán-rezsimnek is a kiművelt emberfők a legnagyobb ellenségei és veszélyforrásai. Ezért a céljuk az, hogy néhány generációs átmenet után a lebutított iskolák ideológiailag képzett, rendszerhű, indulókat jól éneklő, fizikailag erős, a hadseregben bevethető golyófogókat, az átmeneti békeidőben szakmunkásokat, a háztartást vezető, sok (de nem kevertfajú) gyereket szülő nőket képezzenek (ők ne matematikát, hanem horgolást és hímzést tanuljanak, hogy úgy tudjanak hímezni, mint Novák Katalin a pápának), amit Adolf Hitler is megirigyelhetne.

Az Orbán-rezsim nem erőszakkal, puskatussal távolítja el a felkészült, lelkiismeretes és szakmájuknak elkötelezett tanárokat (sem), hanem kiéhezteti őket, hogy hagyják el a pályát, ha lehet, akkor az országot is, helyükre pedig jöjjenek kevésbé képzett, kevésbé nagy tudású oktatók, akiknek elég ennyi pénz is, ennek a rendszernek köszönhetik, hogy egyáltalán tanárok lehetnek, ezért hűséges kiszolgálói lesznek. Az igazi személyiségek, a kiváló tanárok, a nagy tanáregyéniségek pedig hagyják el az iskolákat, különben éhenhalnak. Ha nincs tanár, az sem baj.

A pedagógusok nagy türelemmel, fegyelmezetten jelezték, hogy baj van. Mindent megtettek azért, hogy politikamentesen kérjenek, tiltakozzanak, jelét sem mutatták annak, hogy tisztában vannak azzal, hogy ami az iskolákban zajlik, az egy tudatos romboló politika eredménye és következménye. Az egészségügy után az oktatás is belügyi kérdés lett. De megtörténhet, hogy lassan az iskolákba is katonai parancsnokokat neveznek ki. Lehet, hogy a tanárok is vezényelhetők lesznek. A kutatás, tudomány, oktatás és a tudás leépítésének felelőse, Palkovics László a leghatékonyabb miniszter.

Ma még olyan generáció jár az iskolákba, amely nem akar Orbán fasiszta rendszerének elbutított kiszolgálója és alattvalója lenni, versenyképes tudást akar, a világszínvonallal akar lépést tartani, be akar épülni abba a világba, amelytől Orbán el akarja zárni Magyarországot. Ezért tiltakoznak, normális iskolát, jó oktatást, jó tanárokat, megfelelő feltételeket és a világban használható tudást akar. Ez annyira benne van ebben a korosztályban, hogy néhány középiskolás hívó szavára komolyabb tüntetést és tiltakozást produkáltak, mint az ellenzéki pártok bármikor.

Egy biztos, hogy Orbán nem enged. Ha bármilyen átmeneti ígéretet vagy intézkedést tesznek, annak célja, hogy a tiltakozást leszereljék, azzal a diákokat elnémítsák. Mivel tudatos és szándékos rombolás eredménye mindaz, ami jelenleg van, és egy világos koncepció áll mögötte, ami az egész rendszer egyik alapköve, ezért a követeléseikből nem lesz semmi. Megvárják, amíg kimegy ez a generáció, s az újakat már belenevelik ebbe a környezetbe. Nekik már természetes lesz az, ami ellen a mostaniak tiltakoznak, s akkor majd szorítanak rajta még tovább.

Orbán bandájának legtaszítóbb válasza és propagandája eddig az volt, hogy Brüsszelt tették felelőssé a tanárok fizetésének rendezéséért. A hazugságok szerint abból a pénzből emelnék a tanárok fizetését, amelyről pontosan tudják, hogy nem kapják meg, mert az Európai Unió nem fogja mostantól finanszírozni, eltartani az Uniós első fasiszta államát. Ahol leépítették a jogállamot, trükkök százaival próbálják helyettesíteni azt, ahol brutális fajgyűlöletre épül az állami politika, s „kevertfajú” embereket nem akarnak eltűrni, oda nem fognak hatalmas pénzeket juttatni.

Az oktatás alapjog, a tanárok megfizetése nem Brüsszel, hanem a „nemzeti kormány” feladata és kötelessége. Ezt talán még a magyarok is tudják, és nem sokan dőlnek be annak, hogy azért nincs pénz az iskolákra és a tanárokra, mert Brüsszel tartja vissza a pénzüket. Mintha Brüsszel felelőssége lenne az oktatás biztosítása. De a diákok tudják ezt, és ezek a fiatalok átlátnak a szitán. Tudják, hogy mekkora pénzeket loptak ki Mészáros Lőrinc és mások nevén, hány futballstadiont építettek, amit most majd fenn sem tudnak tartani, csak az ő jövőjükbe nem fektettek be.

Ezt pedig nem fogják elfelejteni, ahogy nem felejtik el az összetartás, az összetartozás és a szabadság mámorító érzését sem, amelyeket ezeken a tüntetéseken átélnek. Ezek a fiatalok nem váltották be a rezsim oktatáspolitikai céljait: nem engedelmes alattvalókat, hanem elszánt ellenfeleket neveltek belőlük. Ezek a fiatalok egyszer elhagyják az iskolát, felnőttek lesznek, és nem felejtik el, hogy Orbán mit tett velük és ellenük. Ezek a fiatalemberek gyűlölik a Fideszt, utálják Orbánt, és fontos bázisát jelentik annak a tömegnek, amely egyszer hazavágja ezt a szemét fasiszta bandát.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések