/

Orbán hazudott a Fox News-nak, hogy az ellenfeleik antiszemiták és nem ők

11 perc olvasási idő
15

Érdemes még egy mondat erejéig visszatérni a lefizetett Tucker Carlson szakmai szempontból interjúnak nem nevezhető “beszélgetésére” Orbánnal. A propagandaszöveg mellé elfelejtette a Fox News kitenni az (x) jelzést, hogy a nézők fizetett hirdetést látnak. Volt a beszélgetésnek egy olyan része, amelyben a felkészített Carlson arra kérdezett rá, hogy az amerikai demokraták Orbánnal szemben volt kommunisták és antiszemiták koalíciójának szurkol. Erre Orbán válaszolt egy orbitális hazugságot, ami még az egész hazug propagandaszövegben is kirívó.

Orbán ezt mondta: “ha pár éve megkérdezik tőle, megtörténhet-e, hogy az exkommunisták az antiszemita szélsőjobbal fognak össze az Izrael-, Amerika- és NATO-párti magyar kormány ellen, akkor azt mondta volna, hogy lehetetlen”. Ez a mondat tele van hazugsággal. Az ellenzéki összefogás pártjai nem exkommunisták, mert már az MSZP-ben is egy új generáció van, a Fideszben is van annyi exkommunista, mint az ellenzékben, az élükön Kövér Lászlóval és a volt párttitkár apával rendelkező Orbánnal. De a Momentum, a Párbeszéd, az LMP, a Jobbik nem exkommunista.

Az “antiszemita szélsőjobboldal” nyilván a Jobbikra vonatkozik, a Jobbik elnöke azonban egy vállaltan zsidó származású politikus, Jakab Péter, akinek a dédapja Auschwitzban halt meg, akit az Orbán-rezsim szellemi elődje, a “keresztény-nemzeti” horthysta Magyarország deportált haláltáborba. Jakab Péter ugyan azt mondja, hogy nincs zsidó identitástudata, de az biztos, hogy az általa vezetett párt nem antiszemita, annyira semmiképp nem, mint amennyire antiszemita a Fidesz. Az illiberalizmus ideológiája maga az antiszemitizmus, a “zsidónak” titulált liberalizmus elleni harc.

Magyarországon jelenleg egyetlen szélsőjobboldali párt van (a Jobbiknak csak a múltja az, nem véletlenül hagyták el és váltak ki a párt radikálisai), ez pedig a Fidesz. A Fidesz fasiszta államot épít, amely megdöntötte a liberális demokráciát. Rendszerének ideológiája az antiszemitizmus, a gyakorlatban a tudomány, az oktatás, a sajtó és a művészet szabadsága elleni támadás kimondatlanul a tipikus és szokásos antiszemita, náci program megvalósítása. A Soros György elleni kampány náci propaganda, egyértelműen az antiszemita előítéletekre és gyűlöletre épül. A “Soros-terv” egy náci összeesküvés-elmélet a keresztény Magyarország felszámolására, ugyanolyan, mint a hitleri náci összeesküvés-elméletek voltak.

A Fidesz politikusai állították és avatták fel a legtöbb antiszemita szobrot, ők tették tananyaggá a nyilas Nyírő, az antiszemita és fasiszta Wass Albert “műveit”. Ők állítottak szobrot olyan hírhedt antiszemitáknak, mint Prohászka Ottokár és Tormay Cécile, neveztek el utcákat róluk. Még Obama elnök is tiltakozott a zsidótörvények megalkotásában döntő szerepet játszó Hóman Bálint szobra ellen, amit szintén a Fidesz tervezett felállítani. Hóman faji alapra helyezkedő zsidó-törvényeket szorgalmazott és részt vett azok megalkotásában. Neki is a Fidesz akart szobrot állítani. A Horthy-szobrokról nem beszélve.

De a legnagyobb antiszemita szobor a Szabadság téren az éj leple alatt felállított náci emlékmű, amely tagadja a magyar állam szerepét a holokausztban, tagadja Magyarorzág antiszemitizmusát a Horthy-rendszerben, amely az Orbán-rendszer előképe és szellemi elődje. Mindezt azért, hogy az Orbán-rezsim saját antiszemitizmusát is tagadja, és elrejtse a “keresztény-nemzeti” idológia tiszta antiszemita jellegét. Ne feledkezzünk meg a Nemzeti Vértanúk Emlékművéről sem, aminek eredetijét éppen az amerikaiak döntették le, s az újat Orbán avatta. Az antiszemita jellege egyértelmű.

Az ártatlan keresztény-nemzeti Magyarország szobra letagadja az antiszemitizmust, a magyar részvételt és felelősséget a holokausztban. Ez egy antiszemita szobor. Éppen az amerikai nagykövetség közelében.

Mondhatnánk az ijesztő hatást keltő új Kossuth teret is, ami méltó egy fasiszta-náci rendszerhez, ahonnan eltávolították minden humanista magyar szobrát és a két világháború között “hazaffyas” giccsel váltották fel. A lombos, árnyékos, emberközpontú térből rideg, merev, megfélemlítő fasiszta tér lett, ahonnan menekül ki az ember. Az ország főterét az 1944-es állapotokra állították vissza, ami üzenet a zsidóknak, akiket 1944-ben ugyanennek a rezsimnek a szellemi elődje deportáltak a haláltáborokba. Micsoda “tapintatlanság”. Nyilván nem véletlen. Tucker Carlson vajon tud erről?

Orbán az interjúnak álcázott propagandában az amerikaiak érzelmeire próbált hatni, mert azt tudta, hogy az antiszemitizmus nem kóser Amerikában. Eközben Orbán a legnagyobb antiszemita, amit bizonyít a rendszere ideológiája, propagandája, a Horthy-rendszer felmagasztalása, a történelemhamisítás, az utcanév-táblák, a terek, a szobrok, a szimbólumok, a tananyag, a numerus clausus szellemében végrehajtott tisztogatások, az MTA, az SZFE, a CEU elleni támadások. Orbán nemcsak egy fasiszta. Orbán egy náci is. Nyugodtan kiírhatja bárki Magyarország határára.

Végül meg kell említenünk, hogy Orbán az amerikaiaknak azt próbálta hazudni, hogy az exkommunisták és az antiszemiták koalíciója egy nyugatbarát, szövetséges, Amerika, Izrael és a NATO mellett álló, demokratikus magyar kormány ellen támad. Orbán a Nyugat ellensége és árulója, az EU-ban és a NATO-ban Putyin és az oroszok ötödik hadoszlopa, a kínai kommunista állam trójai falova. Orbán Amerika és az amerikai demokrácia ellensége, kizárólag a sikertelen puccsot végrehajtó, fasiszta Trump támogatója. Izraelben i csak Netanjahu-t támogatta, mert Netanjahu is egy illiberális fasiszta, aki próbálta Izraelben is szétverni a jogállamot és a demokráciát.

Orbán tudatosan épített maga köré egy hamis falat az antiszemitizmus jogos vádjával szemben. Megvásárolta a NER díszzsidójának Köves Slomót, aki pénzért fedezi az Orbán-rezsim antiszemita jellegét, és azt a hamis látszatot kelti, mintha Orbán támogatná és védelmezné a zsidóságot. Kövest úgy próbálják bemutatni, hogy ő az “igazi” zsidó, míg a Mazsihisz és az asszimilált liberális zsidó értelmiség nem az. Ezért ő a “jó” zsidókat támogatja a nem is igazán zsidókkal szemben.

Érdemes követni saját tanácsát: senki ne azt nézze, amit Orbán mond, hanem azt, amit csinál. S máris előtte áll egy ízig-vérig fasiszta náci antiszemita, aki az illiberalizmus kódja alá rejti mindezt. Nyomhatja ezt a mindenhatónak vélt hazug propaganda, de minden normális és tisztességes ember átlát ezen.

Itt van a “nevető zsidó” náci plakát, amit az úszó-vb idejére eltakartak, mert pontosan tudták, hogy ez a hitleri náci propaganda feltámasztása:







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Kövér László “coming out”-olt, nem tudja, hogy fiú-e vagy lány

Következő cikk

Lehet-e annál jobban kifosztani valakit, mint Iványi Gábort, ha a tolvajok már lefoglalni sem tudnak semmit?