2024, október12, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán "keresztény-nemzeti" mintaállamát náci csatlósnak nevezték az oroszok jogosan

Orbán „keresztény-nemzeti” mintaállamát náci csatlósnak nevezték az oroszok jogosan

-

Orbán számos jelét adta már annak, hogy a keresztény-nemzeti Horthy-rendszert tekinti mintaállamának. Az Alaptörvény azt tartalmazza, hogy a Horthy-rendszertől tekintik folytonosnak magukat, erre a korszakra állították vissza a Kossuth-teret, utcákat neveznek el a korszak ideológusairól, szobrokat állítanak horthysta politikusoknak. Az Alaptörvény preambulumában pedig rögzítették a szentistváni állam, a keresztény-nemzeti ideológia jogfolytonosságát, a Szent Koronával, mint a magyar államiság forrásával súlyosbítva, ami a Horthy-rendszer hivatalos ideológiája. A Szabadság-téri náci emlékmű üzenete és célja épp az, hogy megtisztítsa a Horthy-rendszert valódi fasiszta vonásaitól és antiszemita jellegétől, a felelősséget a nácikra hárítva.

Ennek kapcsán folytatta Orbán a történelemhamisítást a Szabadság-téren a Bush-szobor avatásán. Párhuzamot vont a náci és a szovjet emlékmű, mint két elnyomó hatalom emlékműve között. A náci emlékmű is hazugság, amely Orbán szégyene és bűne, mert tisztára akarja mosni a keresztény-nemzeti állam és a keresztény-nemzeti ideológia felelősségét a zsidókkal szemben elkövetett népirtásban, ami gyalázatos, sérti az áldozatok emlékét, s megnyitja Magyarországot ugyanennek a hamis, hazugságra épülő, gyilkos ideológia előtt, amit Orbán támasztott fel állami szinten. A szovjet hősi emlékművet a megszállás emlékművének nevezni szintén történelemhamisítás, mert a szovjet emlékmű azoknak állít emléket, akik életüket adták Magyarország felszabadításáért a nácik elleni harcban. Szemben a keresztény-nemzeti horthystákkal, akik kitartó és hűséges csatlósai voltak a náciknak. A szovjet megszállás később történt, az más esemény.

Erre emlékeztette Orbánt Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Facebook oldalán. Az oroszok jól beolvastak Orbánnak, amivel nyilván megsértették a magyar embereket és Magyarországot, de nem valószínű, hogy Orbán Putyinnal szemben megengedi magának ugyanazt a sértő hangnemet, mint az Unióval szemben. A külügyi szóvivő felidézte, hogy a magyar csapatok a nácik oldalán milyen vérengzéseket hajtottak vépgre a nagy keresztény szeretet és a szentisváni jóság nevében civilekkel és elfogott szovjet katonákkal szemben. Orbán kikérheti magának, letagadhatnak mindent, de ez az igazság. Mindent elmond ennek a „keresztény-nemzeti” ideológiának álságos, hamis és hazug voltáról, gyűlöletre épülő jellegéről a Horthy-rendszer. Ez kirekesztést, antiszemitizmust, felsőbbrendűséget jelentett akkor is, most is, semmi köze a kereszténységhez, hanem ellentéte annak. A magyar nemzetnek még soha semmi nem ártott annyit, mint ez a csaló, hazug, hamis nemzeti identitás. Ez a magyarok évezeredes tragédiája, a Hartvik-legendára épülő hazug nemzeti identitás, nem a turáni átok.

Horthy a német megszállás után is a helyén maradt, ő nevezte ki azokat a belügyi vezetőket, akik a deportálást végrehajtották. Bűnrészesek voltak a holokausztban. Még akkor is a németek oldalán harcoltak a nácik végső győzelméért, amikor már szinte senki más. Zaharova teljesen jogosan és helyénvalóan figyelmeztet arra, hogy ezek a magukat „kereszténynek” valló, valójában fasiszta és antiszemita államok a nácik csatlósai voltak, és úgy várták már Budapesten az emberek a felszabadító szovjet csapatokat, mint a messiást. Egy tömeggyilkos ideológia szellemi és fizikai szövetségese volt Orbán mintaállama, és történelemhamisítással tudja csak megfosztani fasiszta és antiszemita jellegétől, a II. világháborúban viselt felelősségétől.

Horthy Miklós nagyjából egymillió magyar ember halálért felelős. Ezért háborús bűnösként kellett volna elítélni, ami alól csak Sztálin közbenjárására menekült meg. Sztálin őszintének hitte a köpönyegforgató kiugrási próbálkozásait. Ebben a történetben ennyi az oroszok sara. Orbán a Bush szoborral most Trump Amerikájának hízelgett. Meglátjuk, mit mond majd Amerikáról, ha nem egy illiberális szörnyeteg elnököt választ.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések