Orbán Kínában Biszku Bélát és Kádárt koszorúzta

2 perc olvasási idő

Orbán már nem is szégyelli, kik közé tartozik. A saját Facebook oldalán megosztott fotón a kínai Kommunista Párt vendégeként a világ diktátorainak vezetője, a nyugati demokráciák ellen harcoló Putyinhoz járul, alázatosan gazsulál a népirtó tömeggyilkosnak, a Magyarország szövetségi rendszerét a legaljasabb eszközökkel támadó zsarnoknak.

Mindezt elégedetten figyelik a Putyin körül álló diktátorok, Erdogan és Lukasenka, ez utóbbi a fiával, az utódjául kiszemelt következő diktátorral. Ez csak hab a tortán azt követően, hogy Orbán megkoszorúzta a Tienanmen téren a kínai kommunisták háborús emlékművét. Ezen a téren állt egy ember a tank elé, aki a kommunista diktatúrák elleni hősiesség jelképe lett.

Orbán az 1989-ben vérbefojtott antikomminista lázadás helyszínén nem antikommunisták, hanem a kommunisták hősiességét megörökítő emlékművet koszorúzta meg. Ez épp olyan, mintha Magyarországon az 1956-os forradalmat leverő és vérbe fojtó kommunisták emléke előtt tisztelegne, az 56-osokat halálra ítélő vérbírák, Biszku Béla, Kádár János emlékművét koszorúzná.

Ezzel a lépésével Orbán közvetve ezt meg is tette. Ez az ára az illiberális forradalomnak, és ez pontosan kifejezi Orbán rendszerének hamis, álnok, képmutató és diktatórikus jellegét.



Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

A sorosozásnál nincs durvább gyűlöletbeszéd

Következő cikk

Orbán jó pénzért kommunista emlékművet koszorúzgatott