2024, április20, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán megijedt az augusztus 20-án bezáró benzinkutaktól

Orbán megijedt az augusztus 20-án bezáró benzinkutaktól

-

Azt nem tudjuk, hogy a magyarok meddig hiszik el Orbán hazugságait, hogy a magyar inflációról, gazdasági csődről, a rezsiáremelésről és az energiahelyzetről nem az Orbán-rezsim tehet, hanem mindez az oroszok békeszerető katonai hadműveletének, valamint a gonosz nyugati szankciók következménye. De az biztos, hogy Orbán és bandája forró hónapok elé néz, főleg akkor, ha hideg lesz a tél, s az emberek nem tudnak fűteni, vagy ha fűtenek, nem tudják kifizetni. Viszont az minőségi fordulat lesz, ha rájönnek, hogy Magyarország válságát nem más, hanem Orbán idézte elő.

Az orosz háború még sehol nem volt, amikor már hatósági árassá kellett tenni a benzint és a csirkefarhátat, más élelmiszerekkel együtt, és már akkor megmondták a hozzáértők (hozzáértők alatt nem Orbán unortodox bandáját értjük, mert ők nem tartoznak ebbe a köre), hogy az összeomlás elől menekülő Orbán az intézkedéseivel még nagyobb inflációt és benzinhiányt fog előidézni, s ez tovább gerjeszti majd az árak növekedését, ördögi körforgásba kerül. Amit a hozzáértők (többnyire Orbánék által elüldözött szakemberek) megjósoltak, az bejött, és a baj nagyobb, mint előtte.

Nyugat-Európában is vannak nehézségek, amit valóban az oroszok okoztak, de azok a nehézségek nem azonosak Magyarország problémáival. Magyarországnak nem is lehetne problémája sem a rezsiárakkal, a legendás rezsicsökkentéssel, sem a benzinnel, sem a gázzal, mert állítólag azokat Orbán mind elintézte orosz barátaival (fasiszta tejtestvéreivel). Azt állította, amikor Moszkvában járt, és Putyinnal tárgyalt, hogy megmentette a rezsicsökkentést, jön az olcsó orosz olaj és gáz. Erre hivatkozva bojkottálta a nyugati szankciókat, és védte az oroszokat.

De Orbán még nem ismeri az oroszokat, akikhez képest a budai várat elfoglaló törökök a szavahihetőség, a megbízhatóság és a korrektség élő szobrai voltak. Ennél lesznek nagyobb meglepetései is, ha az oroszokkal próbál összefogni a Nyugattal szemben. Mindenesetre az orosz energiafüggőségről kiderült, hogy még azoknak sem éri meg, akik Putyin láncos kutyái lesznek, mint Orbán, mert akkor sem tartják be a szavukat, ha kérdeznek. Ezért akart Magyarország mindig is a korrekt Nyugathoz tartozni és nem a barbár, primitív, simlisségre épülő Kelethez. De Orbán ezt megfordította.

Már az is tragikus, hogy Magyarországon sorban zártak be a benzinkutak az ország különböző részein, beleértve a Balaton környékét is, nem lehetett benzint kapni, nem lehetett hol tankolni, miközben Orbán idióta csiricsáré ingekben hajózgatott és vacsorázgatott a horvát tenger szigetei között, s mindezt leszarta nagy ívben, ahogy ezt a felcsúti kocsmában ők maguk mondani szokták volt. Mindez oda vezetett, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) tiltakozó akciót szervezett augusztus 19-20-án, mondván, nem nyitnak ki a benzinkútjaik.

Ez 5-600 benzinkutat érintett volna, s az akció kiváltó oka az eddigi aljas rendelkezéseken kívül az volt, hogy miközben Mészáros, Tiborcz és társaik közpénzből való gazdagodása egy pillanatra sem állt meg, a fizetésképtelenség szélére érkező Orbán-rezsim nem fizette ki nekik a júliusra járó, literenként húsz forintos állami támogatást sem. Orbán megijedt attól, hogy az augusztus 20-i nagy rongyrázás, tüzijátékozás közepette, az államalapítást ünnepelve, az állam tartozása miatt az emberek nem tudnak tankolni.

Ezért gyorsan beígérték, megint „hozomra”, az elmaradt pénz jövő heti kifizetését. Miért csak a jövő héten, miért nem most? Koszos 18,5 milliárd forintról van szó, annyiért Mészáros Lőrinc már le sem hajol, Tiborcz zsebből kifizeti. A benzinkutasok megették a trükköt, és visszaléptek, azt gondolva, hogy a zsarolásuk eredményes volt, megkapják a pénzt. De azért mindenki maga döntheti el a vérmérséklete és Orbán megbízhatósága alapján, hogy mégis zárva tart vagy nem. Előre mondjuk, hogy ezt a pénzt még megkapják, de a többit felejtsék el.

Ott tart Magyarország, hogy augusztus 20-án nem tudnak az emberek tankolni. Nincs üzemanyag. A benzinár az egekben, a rezsicsökkentést megszüntették, mert olyan átlagfogyasztást állapított meg a tolvajbanda, amit nem lehet teljesíteni, ezért rezsicsökkentett árra senki nem jogosult, aki normálisan fűteni akar. Az élelmiszerárak több mint 50 százalékkal nőttek, de lesz ez még rosszabb is. Ez Orbán Viktor 12 éves kormányzásának eredménye, pedig a jogfosztás elfogadásáért, a diktatúra tudomásul vételéért jólétet ígért cserébe. De a jólét a liberális Nyugat pénze volt eddig.

Sikerült ennek a vadbaromnak eljátszani még az uniós támogatásokat is. Most már se jog, se szabadság, se demokrácia, se jólét, se benzin, se fűtés, se gáz, se olaj, se tanár, se orvos, se kórház, se iskola. Se fűtés. Csak az Orbán-család maffiája, korlátlan uralma és mérhetetlen gazdagsága van. Gratulálunk a mindenkinél okosabb magyar népnek ehhez a remek teljesítményhez. Már ez is gratulációt érdemel.

Pedig azt még nem is tudják, hogy ez még csak a kezdet, az előszele a nyomornak és a nyílt, totális diktaúrának, ami vár rájuk. De nem értenek az idők szavából, nem értenek a jelekből, nem fogadják el a figyelmeztetéseket, hanem sétálnak bele a gödörbe, annak is a legaljára. Ez igazán szép teljesítmény, minden elismerést megérdemel. Miközben most lett volna esély arra, hogy Magyarország felzárkózzon a Nyugathoz minden szempontból. De nem tud, mert ez az ország ezer éve képtelen racionálisan, tisztességesen gondolkodni és viselkedni.

Tragédia. Van mit ünnepelni augusztus 20-án. A nagy nemzeti butaságot. A szentistváni állam hazugságának legszebb gyümölcse az Orbán-rendszer, büszkék lehetnek rá. Vidám lesz, amikor a tüzijátékról hazafelé lerohad a kocsi, és nem lesz hol megtankolni. És még ki sem vágták az erdőket. Letarolnak ezek mindent. Aztán szidják mások édesanyját. Mindig más a hibás.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések