Orbán “nagy győzelme”: Budapest eleshet

Közzétéve October 07, 2019, 8:45 am
5 mins

Orbán az ún. Fidesz kongresszusán az ellenzéket becsmérlő és lekezelő beszédet mondott, és előre bejelentette a “nagy győzelmet” az önkormányzati választásokra. A nyugdíjasok megvásárlása, rossz helyzetükkel való visszaélés, a kamu átadások, a választási sör és kolbász, a települések megfenyegetése, a bevetett közpénz milliárdok, az elfoglalt média propagandája, titkos lehallgatások, ezernyi kis trükk megtette a maga hatását. Tartalékban ugrásra készen áll a bekebelezett informatikai rendszer és a Nemzeti Választási Iroda azonnali leállása és az eredmények korrigálása.

Ezekre épül a “nagy győzelemről” szóló várakozás, és ha Orbán nagy győzelmet rendelt meg, azt az általa etetett, kivételezett helyzetben tartott, e feladatra kiképzett végrehajtóknak szállítaniuk kell. Van néhány nagyváros, amelyet “öngyilkossággal” fenyegettek meg arra az esetre, ha nem fideszes többség és fideszes polgármester vezeti a települést, mert önkényesen elzárnak Orbán emberei minden állami forrást, támogatást, lehetőséget. Aki nem a Fideszt választja, az a nyomort és az üldöztetést vállalja. Orbán a lelkeket is korrumpálja. Akár egy mai drámát is lehetne írni a dilemmákról.

Budapesttel van legnagyobb bajban a “vezénylő tábornok”, mert Karácsony Gergely behozta Tarlóst, és mivel ő van emelkedőben, a hátralevő néhány napban akár le is körözheti. Most kell a Fidesznek még bedobnia valamit, hogy ezt megakadályozza, és ha Karácsony Gergelynek lesz még néhány ütős, bátor és megjegyezhető, bátorító mondata, papíron akár nyerhet is. Budapest ezzel az ellenállás fészke lehetne, ha ezt Orbán hagyja. Ez utóbbi nagy kérdés, mert Orbánnak fontos a főváros. Nemcsak presztizskérdés, de illiberális rendszerének fontos szereplője és helyszíne Budapest. Ha kialakul egy Budapest-NER ellentétpár, az megbonthatja a centrális erőteret. Főleg, ha még egy valódi ellenzék is létezne.

Karácsony Gergely számára már az eddig elért eredmény is siker, ami a személyének köszönhető, mert az őt támogató pártok szerencsére nem láthatók. A Fidesz által bedobott és támogatott ellenjelöltek sem tudtak jelentős zavart okozni, ezért egy normális ország normális választási rendszerében komoly esélyei lennének, hogy Budapestet megnyerje. Orbán a következő napokban nyilván megpörgeti még az embereit. A Fidesz országos botrányai sem kedveznek, és van egy lélektani határ, amely elvisz szavazni dafke szavazókat, és a hangulat által megragadott új embereket.

Ezért a budapesti választás arra is választ adhat, hogy mi lenne a Fidesz mindenkori kétharmados győzelmére írt parlamenti választásokon, ha ennek ellenére megszorítaná az ország Orbánt. Milyen eszközökhöz nyúlna, mert az biztos, hogy a hatalmat semmiképpen nem adja át. A rendszerbe betagozódott ellenzék sok egyéb mellett azzal indokolja a rendszerrel való kollaborálást és legitimációt, hogy ha egyszer meg tudja szorítani a Fideszt, akkor az kénytelen lesz nyilvánosabban csalni, és kimutatja a rendszer törvénytelen jellegét. Nem mintha ez nem lenne most is nyilvánvaló.







18 hozzászólás : Orbán “nagy győzelme”: Budapest eleshet

  1. Peter

    October 7th, 2019

    A pornós-narkós uborkai majd besegít a csútinak, vagy mégsem….
    Jacht, kervák, kokain, közpénzeken finanszírozott luxus
    Jól lesz már végre 3.14csán rúgni ezeket a moszkovita fideszeseket

    Reply
  2. Peter

    October 7th, 2019

    […]Karácsony Gergely behozta Tarlóst, és mivel ő van emelkedőben, a hátralevő néhány napban akár le is körözheti.”

    A derbi napján kell nagyot menni, vasárnap, reméljük sikerül !

    De óvatosnak is kell lenni, láttuk mi történt 5 éve Váradi Andrással

    Reply
  3. Amanda

    October 7th, 2019

    Az AN volt az egyetlen, és a mai napig az egyetlen általam ismert médium, amelyik az elsők megértette, és minden erejével hirdette, hogy diktatúrában nem indulunk választásokon.

    Arról, hogy miért nem szabad indulni rajta, és miért nem lehet nyerni rajta, mindenki másnál jobban leírt mindent.

    Ehhez én annyit tettem hozzá egy-két kommentben, hogy miért nem szabad nyerni rajta. Ez abszurdnak tűnhet, pedig elég végiggondolni, hogy nincs a világon bármi más, ami összehasonlítható mértékben legitimálna egy diktatúrát. Ha a diktatúrában a választáson indulni a diktatúra legitimálása, akkor nyerni rajta a diktatúra legitimálása százszor. Onnantól, hogy valaki más nyer rajta, a világon szinte senki és soha nem fogja elismerni, hogy diktatúra volt, így sem következményei nem lesznek, sem a számonkérés nem lehetséges (adekvát mértékben), és ami ennél sokkal rosszabb, mert sokkal fontosabb, az ország nem hogy semmit nem tanul a demokráciáról, hanem még tovább hülyül belőle.

    Ha olyan dolgokat nem számolunk, mint a tömegmészárlás vagy esetleg egy destruktív célú földönkívüli invázió, akkor nem tudok rosszabbat elképzelni egy diktatúrában, mint azt, hogy választáson győzik le. Az olyan, mint ha valakit megharap a mérgeskígyó, és a pillanatnyi fájdalom elkerülése végett nem vágják fel a sebet, hogy kipréseljék belőle a mérget.

    Karácsony Gergely indulása kétféle eredménnyel járhat. Az egyik tragédia, a másik még nagyobb tragédia. Ha megszorongatja Tarlóst, akkor azzal szinte garantálja, hogy 2022-ben is választásokkal szavaznak az emberek arra, hogy maradjon Orbán. (Mindenki, aki szavaz.)

    Ha valami földöntúli okból nyer, akkor O1G-nek papírja van arról, hogy Magyarország nem csak demokrácia, de az ellenzék bárhol, még a számára legfontosabb helyszínen is bármikor nyerhet.

    Az egyik eset minimum újabb hét év Orbán. A másik eset kb. újabb húsz.

    Az ellenzéknek annak a tagjait, akik azt mondják, hogy “akkor az kénytelen lesz nyilvánosabban csalni,” csak azért kéne ásólapáttal verni szilánkosra, mert amit valójában érdemelnének, az normális embernek már nem fér bele.

    Ezzel azt mondják, hogy az elmúlt kilenc évnek nem volt minden napja, minden órája, perce, másodperce orbitális és üvöltő csalás.

    Az nem volt csalás, hogy az összes egyéb állásukból is kirúgták a földrajzinév bizottság tagjai azért, mert azt mondták, hogy “jó, nevezzük át a Ferihegyet, és nevezzük át arra, amire szeretnéd, csak fontoljuk meg, hogy az írásmódját illetően…”

    Szerintük az nem volt csalás, hogy olyan médiatörvényt hoztak, hogy másnap az összes magyar hírpoltálon megszűnt a kommentelés lehetősége. És azóta is csak azért lehet írni, mert Disqus van, ami nem az oldalon tárolja a kommenteket, és így nem az oldal felelőssége.

    Az nem csalás, hogy Magyarországon a karrier szó azt jelenti, hogy hány lépésben zajlik az utalás az illető és Mészáros Lőrinc között. Az nem csalás, hogy a tanároknak és úgy általában a közalkalmazottaknak törvényben tiltják, hogy nyilatkozzanak, vagy hogy “jólértesültség látszatát keltsék”. Ezt. Így.

    Az nem csalás, hogy ontják a hazugságokat az egészségügy állapotáról, miközben az orvosok a 40 fokos műtőben már az életmentő műtéteket sem tudják végrehajtani.

    Az egyetlen, amit szégyellek, hogy csak az ásólapátot javasoltam ezekre.

    Reply
  4. Nyuszika

    October 8th, 2019

    “Az AN volt az egyetlen, és a mai napig az egyetlen általam ismert médium, amelyik az elsők megértette, és minden erejével hirdette, hogy diktatúrában nem indulunk választásokon.”

    Még a Gulyás Márton féle megmozdulás volt, amely választási bojkottot vetett föl. Ha nem is az AN féle “ortodoxia” érvrendszerével kísérve, de még így is viszonylag a legelőremutatóbb javaslatra tőlük futotta az “anyaországbeli” közéleti szereplők közül.

    A reklám helye vagy sem, de szerintem a Gulyás partizán című YouTube csatornája jó.

    Reply
    • proaktiv

      October 8th, 2019

      A fuhu.hu-t közben betiltották? Nekem sehogyan se nyílik.

      Reply
  5. Repü Lorinc

    October 8th, 2019

    Egyszerűen érthetetlen, hogy miért hiszik egyesek, hogy egy bojkott bármire megoldás volna. Igen, TALÁN egy tökéletes álomvilágban, ahol minden magától “megoldódik”, mindennek magától lenne következménye.
    De a valóság NEM ILYEN. Ha valaki csal egy játékban, akkor lennie kell bírónak, aki ezt jelzi és büntetészt szab ki. Bojkott esetén a “bíró” csak külföldi nemzet/nemzetközi szervezet lehet, aki kimondaná, hogy O1G csalt,/rosszat csinált és ezért megbüntetjük. O1G egy bojkott esetén maimum akkor bukna meg, ha a bojkott miatt minden nemzetközi partnerét elveszítené. De pl. Észak Korea példáján látjuk, hogy egy belterjes, nemzetközileg nem elismert diktatúra is kurva sokáig tud “működni”. Vagy a magyar nép is lehetne “bíró”, de a magyar nép csak választáson tudja megbüntetni, vagy pedig szrájk/felkelés/engedetlenség útján, de ahhoz nagyon nagy tömeg és tartósság kellene, ami láthatóan nincs.
    Az önkormányzati választás igenis fontos győzelem lenne, mert megmutatná, hogy ÉRDEMES ELMENNI SZAVAZNI és LEVÁLTHATÓ O1G. Ha nem mennek el, éppen az érdektelenséggel legitimálják. Hiszen egy passzív magatartás az nem jelent pl. tüntetési elégedetlenségi szintet. Aki pl. tüntetésen, sztrájkon hajlandó részt venni, az biztos szavazni is elmegy O1G leváltása érdekében. Aki csak a “bojkottálgassunk” marhaságot hiszi jó eljárásnak, azokon O1G nagyot RÖHÖG, hiszen nekik tuti van 1-2 millió olyan hívük, akik aktívak és akikre hivatkozással majdnem akármi legitimálható DE ha csak 1 millió lenne, azzal is. Hiszen mondhatják, hogy 1(-2) millió aktívan akarja. Aki meg nem szavazott, abból nemlehet megállapítani, hogy mennyi a “bojkottáló” és mennyi az érdektelenség miatt passzív és nyilván azt mondják, hogy csak érdektelenek, TEHÁT NEKIK “JÓ” ez, hiszen TŰRIK, nem érdekli őket.
    Szóval aki azt mondja, hogy pl. Karácsony G. győzelme az katasztrófa lenne, az O1G-nek O1G érdekeinek megfelelően beszél, hiszen éppen “elkedvetlenítheti” a potenciális szavazót, ha azt hallja, hogy úgy se lesz semmi sem jobb, meg katasztófa lesz, stb. Éppenhogy pl. főpolgármesterént rengeteg dologba betekintése lesz, rengeteg mutyi/csalás derülhet ki, ami tovább lökheti a bukás felé az O1G maffiát. Megpróbálják majd persze elkenni, igen, hogyne, de ha nem lenne KG polgármester, akkor még csak el sem kell kenni semmit, mert soha ki nem derülne.
    Énúgy látom, hogy az amanda/abramovics -féle írások éppen O1G hatalmon maradását szolgálják, akkor is, ha esetleg meggyőződésből írják a sok értelmetlen (a valóságban megvalósíthatatlan) dolgot.

    Reply
    • abramovics

      October 8th, 2019

      nos, haver, a személyes érintettség okán itten vagyok!
      .
      tudod, amit idetettél, abban van logika, csak olyan, mint abban a viccben a rendőrrel:
      “van akváriumod?
      nincs!
      akkor te buzi vagy!”
      ráadásul a mentális problémákkal mások életét nagypályás módon tönkretevő gazemberek igen logikusnak tűnő “érveléssel” támasztják alá szörnytetteiket.
      .
      DE
      .
      tudod, az a nagy büdös helyzet, hogy, ha és amennyiben lenne egy cseppnyi józan eszed – én ennek tényét személy szerint kétlem! – akkor téged is foglalkoztatna, sőt mi több erősen elgondolkodtatna a Puzsér – aki egy jó dumájú marha, s aki vélhetően jót akar – azon kérdése, miszerint:
      .
      hogy van az, hogy a Karácsonytól a Széllen, a Hadházyn, a szocikon át egészen a Gyurcsányig bezárólag ezeknek megéri rommá veretni magukat 2010 óta a csuti gecigánytól, s annak bandájától? he? mi? na!
      tudod, egy normálisan működő demokratikus viszonyokkal terhelt – szándékos a terhelt kifejezés használata! – országban az ilyen ellenzéket már rég elzavarták volna!
      s nem a csuti és bandája, hanem az ellenzékinek hazudott pártok tagsága!
      .
      DE
      .
      mint tudjuk Kertész Ákostól, a magyar genetikusan alattvaló, így erre nincs lehetőség.
      hiszen hogyan venné ki magát, ha a Gyurcsánynak lel kellene lépnie az általa kitalált, s gründolt DK éléről? he? mi? na!
      hová vezetne ez? he? mi? na!
      mi lenne a hívőkkel? he? mi? na!
      mi lenne a csutival? he? mi? na!
      .
      márpedig, ha bojkott van, akkor nincs Gyurcsány, nincs Karácsony – korvin nélkül! – nincs Széll, nincs Hadházy, nincsenek szocik, nincs lmp, nincs momentum, s biza nincs stallum, nincs birtok, nincs évi 200 millió, stb, stb…
      .
      mi van akkor?
      el kell menni dolgozni, hiszen el kellett takarodni a közéletből.
      mellékesen a csuti gecigánynak is el kell takarodnia, hiszen lehull a lepel, s látszik a pőre valóság!
      .
      NOS, PONTOSAN EZÉRT TÁMOGATOM PUZSÉRT ABBÉLI MEGÁLLAPÍTÁSÁBAN, HOGY:
      .
      NEM ELÉG A FIDESZT LEVÁLTANI, AZ ELLENZÉKET IS LE KELL VÁLTANI!
      .
      ha és amennyiben ez csak és kizárólag egy bojkott útján érhető el, akkor azt kell tenni!
      vagy marad egy véres polgárháború lehetősége, mert ne feledd!
      .
      NINCS VESZÉLYESEBB A FELÉBREDT BALEKNÁL!
      .
      ébredések kora jő el, már közeleg!
      .
      .
      abramovics voltam, s vagyok

      Reply
    • Buksi Kiszökött

      October 8th, 2019

      Nos, ha eddig nem sikerült megérteni, nem kéne tovább erőlködni. Bár talán hasznos lenne a cél érdekében egy bizonyos Kehidai Deák Ferenc politikai munkásságát (is) tüzetesebb górcső alá venni.
      A magam nevében én már rég nem azért vagyok bojkott-párti, mert azt hinném, hogy bármi elérhető lenne vele. Egyszerűen csak undorodom. Másfelől megközelítve a hazám halott, eltemettem, meggyászoltam, ideje tovább- (illetve le-) lépni. Ennyike, hogy klasszikust is idézzek ;).

      Reply
      • Buksi Kiszökött

        October 8th, 2019

        Klasszikusokról jut eszembe, álljon itt még Petri György egy cím nélküli verse hangulati elemként:
        “Horgodra tűztél, Uram.
        Huszonhat éve
        kunkorodok, tekergek
        csábosan, mégsem
        feszült ki a zsinór.
        Nyilvánvaló,
        hogy a folyódban nincs hal.
        Ha mégis remélsz,
        válassz más kukacot.
        Szép volt
        kiválasztottnak lenni.
        De most már szeretnék
        szárítkozni, mászkálni a napon.”
        (Lehetne JA Reménytelenül c. verse is, ha ez nem tetszik.)

        Reply
  6. Nyuszika

    October 8th, 2019

    “Énúgy látom, hogy az amanda/abramovics -féle írások éppen O1G hatalmon maradását szolgálják, akkor is, ha esetleg meggyőződésből írják a sok értelmetlen (a valóságban megvalósíthatatlan) dolgot”

    Vagy nem és a megdöntött alkotmányos rend helyett az uralkodó bűnszervezet általi önkényuralom kirakat választásain indulók adják a demokrácia hamis látszatát ( bár szerintem igencsak tájékoztatlannak vagy naivnak kell lenni hogy valaki bevegye az ilyen hamis látszatokat ) ezzel adva a törvénytelen hatalomnak a legnagyobb segítséget.

    Amúgy szerintem csakugyan, ameddig nincs legalább egy, két millió politikailag tudatos ellenzéki, akik FOLYAMATOS tüntetésekkel, polgári engedetlenséggel, általános sztrájkkal és bojkottal ki nem tapossák a 2010/11-ben megdöntött alkotmányos rend helyreállítását, szabad átlátható választásokat és az államcsíny elkövetőinek jogi felelősségre vonását követelve, addig csak elméleti alapvetés marad a dolog.

    Nem egy Magyarországnal sokkal nehezebb helyzetben lévő országban képesek ilyesmire.
    Csak hát Magyarország esetében az a helyzet, hogy különféle történelmi és aktuális (geo-)politikai, gazdasági-szociális okokból máig konzerválódtak a társadalom mélyen reakciós, egyenlőség-ellenes, hierarchikus, tekintélyelvű, antidemokratikus viszonyai s a relatíve jobb egzisztenciális helyzetű, iskolázottabb, kulturális tőkével rendelkező rétegek – beleértve szinte a teljes ” mértékadó ” értelmiséget – ezen nem nagyon akarnak változtatni, hanem inkább meghúzzák magukat.

    Ilyen körülmények között, ilyen felhozatallal lesznek persze a szabad választások, hogyne persze ( kiragadott, de a társadalmi rögvalóságot jól mutató példa ):

    https://merce.hu/2019/09/22/zsidozva-dobta-ki-gulyas-martont-hunvald-gyorgy-krumplioszto-stabja/

    Reply
  7. Repü Lőrinc

    October 9th, 2019

    Ti bojkottpártiak soha nem tudtok semmi értelmes “cselekvési tervet” felmutatni, hogy a bojkottból hogyan és miként következne valami érdemi változás.

    Szerintetek mi történne, ha a komplett ellenzék felállna és kivonulna/bojkottálna? (És miért állnának fel kompletten, ha az összefogásban is kínszenvedve tudnak “egyetérteni”.) O1G önként és dalolva lemondana? (Csak szólok, hogy semmi akadálya annak, hogy O1G tovább kormnyozzon, hiszen “2/3-al “felhatalmazták” és hát a 2/3 ugye az döntő többsége a társadalomnak. “Mi a teljes társadalmat képviseljük azért és 15 millió magyart stb…” Persze ez nem igaz, de ezt ők így adják elő. Ki fogja megítélni, hogy ez hazugság. A magyar emberek nyilvánvalóan nem, hiszen jelenleg sincsenek “észnél”.
    A bojkottnak nincs nyilvántartása!!!!! Magyarul aki nem csinál valamit (állampolgárról beszélek) arról nem lehet megmondani, hogy “aktívan bojkottál” vagy csak apátiában van és lesz..ja az egészet vagy egyéb okból érdektelen. (Egy munkahelyi sztrájknál is regisztrálni kell, hogy ki sztrájkol, hogy lehessen tudni kinek nem jár pénz, stb.) Azaz az O1G-re aktívan szavazó tömeggel nem lehet 1-1-ben szembe állítani a regisztrálatlan passzívakat, hiszen nem tudjuk, hogy ő milyen oknál fogva nem csinál semmit. Ahhoz, hogy tudjuk egy választási szintű azonos regisztrálás/adatbázis építés szükséges, hogy urána lehessen mondani, hogy na tessék ennyi millió bojkottáló van… De ilyen soha nem lesz. Vagy gyerünk próbáljátok megcsinálni…. Azon túl, hogy valószínűleg illegális, tehát O1G bevág a börtönbe és magyarázhatjátok a bojkottot, ahogy akarjátok,az emberek túlnyomó többsége nem fog feliratkozni egy olyan listára, amiből baja lehet. Anonim módon meg az életbe nem lehet megszervezni ilyesmit úgy, hogy auditált, elfogadott legyen.
    Kicsoda és hogy kerülne hatalomba azonnal, ha nem a jelenlegi ellenzék (aki a választáson is ugyanúgy bekerülhet ha rá szavaznak az emberek)?
    Hol van az ellenzéki pártokon kívüli olyan társadalmi/politikai, akármilyen erő, amely erősebb az ellenzéknél és O1G bandájánál? (Ilyen nagyon-nagyon-nagyon nincs.) Akkor ki és hogyan vált le kit?
    Puzsérnak a “O1G-t meg az ellenzéket is le kell váltani” szövege ezért baromság, mert az életben nem lehet kivitelezni. A fidesznek volt 2018-ban 2,8 millió szavazója, az összes ellenzékinek megint durván ugyanennyi, az 5,6 millió. Ezek az aktívak. Lehet, hogy már nem ennyi. De hogyan győzöl meg 4-6 millió embert, hogy hagyják ott O1G-t, és az összes ellenzéki pártot és szavazzanak KIRE IS? Ja várjál, nem is szavazhatnak másra, hiszen NINCS is alternatíva. NEM O1G és NEM ellenzék, OKÉ, de akkor ki a búbánat? Puzsér egymagában. Legyen Puzsér király és majd ő megmondja minden egyes helyen, hogy ki legyen? Hát röhejes elképzelés…
    A másik megoldás, hogy az eddig full passzív további 2 milliót aktivizáljátok a 4-6 millióval szemben. Lehet azzal elérni valamit? Sok sikert hozzá, érjétek el őket úgy, hogy lényegében minden tömegtájékoztatási eszköz O1G kezében van.

    Szóval nagy nagy álmodozás, hogy egy bojkottól minden hirtelen megoldódna. Válasz esetén térjetek ki az általam felvetett problémákra. Szerintetek bojkott esetén mi történne lépésről lépésre, miért mondana ne O1G, stb.

    Ui.
    Ja igen, talán abramovics vagy más, már nem tudom ki feldobta a “radikális demokratákat”. Na 2016 óta, több mint 3 ÉVE egy értelmes “megmozdulásukat” se láttuk. Szóval ők, hogy a nyavajába lennének megoldás bármire? Még azt se tudjuk, hogy kicsodák…

    Reply
    • Buksi Kiszökött

      October 9th, 2019

      Attól tartok valamit (több valamit) nagyon benéztél ebben a bojkott dologban.
      1. A bojkott nem arról szól, hogy a választók nem mennek el szavazni, hanem arról, hogy az ellenzéki *pártok* nem kollaborálnak a diktatúrával.
      2. Szerintem épeszű ember nem gondolja azt, hogy akár a bojkottól, akár a szavazástól “minden hirtelen megoldódik”. Ahogy a különféle egyéb pótcselekvésektől sem. Jómagam 2002 óta gondolom úgy, hogy a Fidesz következő hatalomba kerülésének (2010 ugye) csak fegyverrel lehet majd véget vetni, ha egyáltalán.

      Más. Azért azt kifejthetnéd kicsit bővebben, hogy a diktatúrával (O1G) való kollaborálástól milyen pozitív eredmény várható, szemben mondjuk a bojkottal és a kivándorlással. Kezdhetnéd mondjuk azzal, hogy mennyi lenne a várható élettartama egy nagyon feltételes és esetleges ellenzéki kormánynak? (Én úgy gondolom, max néhány hónap, és ezt ők is tudják. Azt hiszed, le akarják váltani O1G-t? Egyszerűen csak életben akarnak maradni, “mert a kisbabának tej kell”.)

      Azt pedig már itt az AN-en is többször leírtuk, hogy a bojkott ma már pont annyit ér, mint a szavazás. Gyakorlatilag mindkét hajó elment. Lehet rágyújtani (© Piszkos Fred).

      Reply
      • Repü Lőrinc

        October 9th, 2019

        Nem én néztem be valamit. Kifejezetten pártbojkottról nem lehet beszélni, hiszen az adott párt tagjai, támogatói akarata ellenére nem lehet bojkottot hirdetni. Ha egy párt bojkottál, akkor annak tagsága, támogatói is.
        Vagy, hogy gondolod, hogy pl a momentum bojkottál és a tagsága meg szavazzon másra, vagy mi? Annak nem sok értelme lenne.
        Ha az egyik párt önhatalmúlag bejelnti, hogy bojkottál, azaz lényegében megszűnik érdemi párt lenni, hisz nem indul választáson, akkor annak a pártnak a szavazói mit csinálnak? Nem szavaznak, azaz “bojkottálnak”. Más megfogalmazásban hagyják, hogy helyettük más (O1G) támogatói döntsenek. És hiába ordítoznak, hogy csalás, fíj, fúj simán mellőzik őket és ugyanúgy kötelező lesz rájuk O1G rendszere.
        De ha el se indulnak ellenzéki pártok választáson, akkor hogy a jóéletbe kerülnének hatalomba?
        Bojkottál = nem indul = támogatók a levesben…
        ENNYI…

        A kollaborálást eléggé kiterjesztően használod. Adva vannak a játékszabályok. Tetszik-nem tetszik vannak, léteznek. Te nem mondhatod, hogy nem ezek szerint, hanem más szabályok szerint akarsz játszani. Vagy mondhatod, de akkor figyelmen kívül hagynak, és ha megfeszülsz se tudsz mit csinálni. Ki változtathatja meg a játékszabályokat? Az országgyűlés. Oda hogy lehet bekerülni? Választás útján… KÉSZ! Olyan nem lesz, hogy egy külföldi állam majd betesz valakit a parlamentbe. És olyan se, hogy a nép, hiszen a nép választás útján juttat… vagy felkelés háború útján, de itt olyannak még csak szelei sincsenek. TEHÁT CSAK VÁLASZTÁS ÚTJÁN LEHET! Egyáltalán nem is értem, hogy hogy képzelitek, hogy az általatok ideálisnak vélt rendszert megteremtsétek elzárkózással. Ha meg nem gondoljátok, hogy bármit is el lehet érni a bojkottal, akkor meg mi a franc értelme van egyáltalán a bojkottpártiságnak?

        Aki győzni akar, annak játszania KELL és ha lejt is a pálya, jobbnak kell lenni. Ez betyár nehéz, igen, de kívülről a partvonalról hiába ordibálsz mint néző, nyerni soha nem fogsz. Maimum örülhetsz más győzelmének.
        Az olyan jellegű szövegek meg, hogy úgyse lesz jobb semmi, meg nincs értelme, csak épp a fennálló rendszer fennállását erősíti. Aki változást akar, az igenis menjen és szavazzon, hiszen így legalább tett valamit a változásért, ha meg el sem megy csak bojkottál meg szövegel az igazságtalanságról, akkor lényegében nem tett semmit az változásért.

        Az is egy baromság, hogy egy ellenzéki kormánynak néhány hónapja lenne… A francokat. Igen, lehet akadályozni, lehet gáncsolni, de az ellen lehet tenni is. O1G is kirúgdosott mindenkit és hiába mentek bíróságra, akkor is az lett, amit O1G akart. Ugyanezt viszont is meg lehet csinálni, aki gáncsoskodik, kivágják és ennyi (meg hát eleve úgy kell felállni, hogy aki O1G embere azt leváltani, átvilágítani). Akkor is, ha 2/3-os törvény, akkor is operatíve ki lebet tenni bárkit a picsába, ahogy Baka Andrást is kitették aztán nyerni nyert az emberi jogi bíróságon, de mit számított? Semmit. Lehet, hogy az elején nehéz, de fel lehet állni, ha megvan a többség és igenis ki lehet nyírni a sok szar fideszest a hatalomból.

        Reply
        • Buksi Kiszökött

          October 9th, 2019

          Gondoltam, hogy nincs értelme, de egy próbát megért. Részemről a vita lezárult.

          Reply
    • abramovics

      October 9th, 2019

      ne keress, ne kutass haver!
      .
      a kellő időben, a kellő helyen leszünk, s megtesszük amit kell!
      nem fogunk válogatni!
      .
      .
      abramovics voltam, s vagyok

      Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)