2024, október13, vasárnap
KezdőlapBreaking NewsOrbán Sorostól jutott el a vagonokig az újabb áthallásos náci beszédében

Orbán Sorostól jutott el a vagonokig az újabb áthallásos náci beszédében

-

Orbán a szokásos pénteki rádiós uszításában Soros Györgytől jutott el a vagonokig, az emberek bevagonírázásáig. Az áthallásos náci beszéd megfordította a holokauszt menetét, a holokauszt túlélő Soros György személyében a zsidó világösszesküvés vagoníroztatja be a embereket, méghozzá Németországban, hogy utána Magyarországra szállítsák őket. Ez a burkolt üzenet holokuaszttagadó és a vészkorszak áthallásait kijátszó náci uszítás, mert a zsidókat vagonírozták be, a vagonokba pedig nem a németek tették a zsidókat, hanem a keresztény Magyarország, Orbán elődei és példaképei.

Orbán előszeretettel nácizza le a holokauszttal tisztességesen szembenézett németeket, hogy a keresztényfasiszta Horthy-rendszert áldozatnak mutassa be. Erről szól a hazug Szabadság-téri náci emlékmű, és erre való utalás húzódik meg Orbán mostani náci beszédében is: azt teszi az emberek fülébe, hogy a zsidók teszik vagonokba az embereket, és a németek hajtják végre, a magyarok pedig megint áldozatok.

A keresztény Magyarország küldi haláltáborba a magyarországi zsidókat vagonokban, akikről a korabeli magyar fasiszták ugyanazt mondták, mint most Orbán, mindenről ők tehetnek

Ez az újabb áthallásos „dog-whistle” propaganda azt a náci hazugságot üzeni a magyar füleknek, hogy a zsidók csinálták a holokausztot, a zsidók küldték halálba a zsidókat, és a németek hajtották végre. A vagonokhoz a magyaroknak semmi közük nem volt. Orbán a menekültek uniós elosztásáról hozott döntéstől jutott el a holokauszt náci parafrázisáig. Az Európai Unió külügyminiszterei állapodtak meg a menekültek szétosztásáról, de Orbán minden neki nem tetsző demokratikus lépést Soros Györgynek, vagyis a zsidóknak tulajdonít. Mindenkit a 92 éves Soros György irányít.

Orbán Lipótmező után kiáltó eszmefuttatásával ezt mondta az uniós külügyminiszterek döntéséről: „Van összefüggés aközött, hogy a napokban adta át Soros György a birodalmának az irányítását a fia számára, aki megmondta, hogy direktebben fog politikát csinálni. Tehát a Soros-birodalom lendült itt ellentámadásba. A Soros-birodalom visszavágott.” Biztos összeültek Soros fia vezetésével a Cion bölcsei, és elhatározták, hogy menekülteket küldenek Európába, akiket az irányításuk alatt álló külügyminiszterek majd a nem kevert fajú Magyarországra küldenek, bosszúból vagonokban.

A piszkos egyházi pénzügyekben és üzletekben sáros, a magyar óvodások átműtésétől rettegő Rétvári az uniós döntésre azt reagálta, hogy „az illegális migránsok vagy az őket Európába szállító embercsempészek fogják eldönteni azt, hogy Európában kik laknak majd”. Először is, illegális migránsokat nem osztanak szét, mert illegális migránsokat nem engednek be Európába. Menekültek elosztásáról van szó, akik életveszélyben vannak a hazájukban, akiket megfojtana egy vödör vízben a keresztény fideszes magyar állam. Az embercsempészeket pedig a magyarok engedik el.

Ennek célja pedig az, hogy összemossák a menekülteket és az illegális bevándorlókat, az embercsempészek zavartalanul szállítsanak illegális bevándorlókat Európába, nyomás alatt tartva az EU-t, és hangulatot keltsenek a menekültstátuszra jogosult, legális bevándorlókkal szemben. Orbán szervezi az embercsempészek szabadon engedésével az illegális migrációt, nem Soros György vagy a fia, akinek fogalma nincs ezekről, egyébként pedig az illegális bevándorlás ellen vannak, a menekültek befogadásáról meg nemzetközi egyezmények vannak. Minderről pedig nem ők döntenek.

Orbán is tendenciózusan összemossa a menekülteket (mint amilyenek egykor az 56-osok voltak, és amilyenek az Orbán-rendszer terrorja és összeomlása miatt menekülő magyarok lesznek, az EU-t elárasztó 700 ezer magyar is bizonyos értelemben az Orbán-rendszerből menekülő) és az illegális bevándorlókat, „migránsoknak” nevezve őket. Azt mondta: „ott vannak Németországban ezek a migránsok, akik nem akarnak idejönni. Fogják és összegyűjtik őket, beteszik Németországban vagonokba, áthurcolják majd hozzánk, és itt kirakják őket? Mi meg itt fogjuk őket tartani?”

Ez populista uszítás, a fenti antiszemita áthallásokkal. Nem véletlenül Németországot mondja Orbán, mint ahol „vagonokba teszik” őket. Miért épp Németország? Nem ott érkeznek a menekültek Európába, hanem a déli határon. Nem teszik majd vagonokba őket, hanem kulturált módon az érintettekkel eldöntik, ki melyik országba kerül, és emberi körülmények között elutaznak oda, ahol menekültstátuszt kapnak. Vagon csak Orbánnak jut eszébe. Mondjuk, nem lesz könnyű olyan tájékozatlan menekültet találni, aki az idegengyűlölő, nem befogadó Magyarországon szeretne élni.

A hisztérikus hazug uszítás kapcsán jusson mindenki eszébe: amikor korábban meghatároztak kvótákat, amelyeket a magyar állam elutasított, azok sokkal kevesebb menekültet jelentettek, mint ahány embert egy év alatt az Orbán-rezsim befogadott. Nem beszélve a korrupt letelepedési kötvény-bizniszről, amelyben zsebre csináltak pénzt abból, hogy pénzért bűnözőket, sötét maffiózókat, terroristákat és kémeket engedtek be ellenőrizetlenül az Európai Unióba. A valódi menekültek ellen uszítanak, miközben ők csinálnak bizniszt maguknak a migrációból.

Nem mellesleg, a Lakmusz megírta, a nem is végleges szövegben nincs szó kötelező kvótáról: „a migrációs nyomás alatt álló tagországok kérhetik a szolidaritási mechanizmus életbe léptetését. Hogy ez a kérés megalapozott-e, azt a Bizottság vizsgálja majd. Ha a kérelmet megalapozottnak találják, életbe lép a mechanizmus, ami alapján uniós szinten évente 30 ezer menekültet helyezhetnek át a migrációs nyomás alatt álló tagországokból azokba a tagállamokba, akik vállalják ezeket az áthelyezéseket.”

Lehet a szolidaritásnak más formáját is választani, nemcsak befogadást és átvételt. Lehet pénzügyi támogatással is kiváltani, ezt adják elő úgy, mint büntetést.

Ennek figyelembe vételével kell tekinteni olyan szövegekre, hogy „Spekulánsok mindig vannak, ha háború van. Soros György egy háborús spekuláns, aki hatalmas emberi veszteségek árán reméli, hogy anyagi előnyhöz juthat.” Soros Györgynek semmi köze ahhoz, hogy Orbán orosz hordalék mocskos barátai megtámadtak egy független országot, mert történelmileg elvitatják az ukránoktól a földjüket, sőt még a létezésüket is. Ezért halomra gyilkolják az embereket. Az ukránok és a világ pedig védekezik a wagneres tömeggyilkos orosz hordáktól, Orbán barátaitól. Hol van ebben Soros?

Ez is jól ismert náci uszítás. A náci újságokban ábrázolt kampós orrú nevető zsidó képe ez, aki dörszöli a kezét, miközben a háttérben dúl a háború és ölik az embereket. Éppen a nácik. Soros, értsd: a zsidók, tehetnek az inflációról is: „Ha béke lesz, vagy tűzszünet, akkor az infláció is visszakanyarodik a normális kerékvágásába, esetleg el is tűnik.” Sehol Európában nincs olyan infláció, mint Magyarországon. Ez nem a háborútól van, hanem Orbántól. De Orbán azt hazudja, hogy azért van infláció, mert „Soros” akar keresni a háborún. Soros miatt emelkedtek 40 százalékkal a kaja árak.

Trumpot is a Soros-birodalom támadja, hogy „az amerikaiak ne tudjanak békepárti politikust megválasztani”. Nem számít, hogy Trump súlyosan megsértette az Egyesült Államok törvényeit, a bűncselekményének bizonyítékai nyilvánosan láthatók, melyek súlyosan sértik Amerika érdekeit és nemzetbiztonságát. Ezt is a „Soros-birodalom” csinálja, nem az amerikai jogállam működik egy köztörvényes bűnözővel szemben. Orbánnak ez azért fáj, mert ez a bűnöző nem védené meg Ukrajnát és Európát, hanem az oroszoknak adná, amit akarnak. Neki az orosz győzelem a „béke”.

De mindenhol Soros és a Soros-birodalom van. Mindent ők intéznek, mindenkit ők irányítanak, mindent ők tartanak a kezükben. Mindenki Soros embere. Egy 92 éves ember irányítja a világot, aki már a cége ügyeit is átadta a fiának. S ezt a magyarok elhiszik ennek a hazudozó tolvaj nácinak. Azt hiszik, Orbán Sorostól védi meg őket. Miközben tőle kellene megvédeni mindenkit. Orbán aljas náci uszító, közveszélyes és köztörvényes bűnöző, akinek a náci hazugságait minden ellenvetés nélkül közvetíti a magát szabadnak nevező sajtó. Egykor nem így volt, nem is volt fasiszta diktaúra.

Csurka, a rendszerváltás utáni legnagyobb magyar náci, ehhez képest egy ártalmatlan jámbor birkapásztor volt.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések