2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországOrbán továbbra is bünteti, ezért karanténba zárta Budapestet

Orbán továbbra is bünteti, ezért karanténba zárta Budapestet

-

A magyar álkeresztény jobboldal régi toposza a „bűnös” Budapest, amely hol burkoltan, hol nyíltabban a budapesti zsidók miatt nem követi a rendes „keresztény magyar” emberek nacionalizmusát és jobboldali szimpátiáját. Ezért Budapestet rendre bünteti és szankcionálja az aktuális magyar álkeresztény szélsőjobboldal. Most sincs ez másképp. Miután az önkormányzati választáson az iskolázottabb és tájékozottabb Budapest elutasította Orbán fasiszta rendszerét, Orbán szisztematikusan bünteti Budapestet, a liberális és nem fasiszta városvezetést és a város lakóit is.

Kiváló alkalom erre a vírusjárvány is, amelynek leple alatt Orbán most megtesz mindent, amihez évekre lett volna szükség. Bevezette a rendeleti kormányzást, a nyílt diktatúrát, és ez a rendelkezés már soha nem múlik el, mert Orbán a fenyegetettség látszatát járvány nélkül is fenntartja majd. Az ellenzéki pártokat és önormányzatokat pénzelvonással és a parkolásból származó bevételek eltörlésével is büntette, azzal sem törődve, hogy ezzel a vírusfertőzés esélyét növeli. Most pedig Budapest és Pest megye lakóit bünteti azzal, hogy nem hagyhatják el a fővárost és a megye határait.

Ez nyilvánvalóan kollektív büntetés, amit a járványügyi adatok nem indokolnak. De kvázi „börtönbe” még New York lakóit sem zárták, pedig ott a fertőzés és az elhalálozások száma iszonyatosan méreteket öltött. Trump is büntetni akarta ezel New Yorkot, amely szívből utálja őt, de az állam kormányzója ezt nem engedte. Magyarországon az önkormányzatoknak nincsenek valódi hatáskörei, Karácsony Gergely főpolgármester vagy az önkormányzati testület például nem rendelkezhet a fővárosiak életével kapcsolatos döntésekben. Ez nem normális, miután a kormányok gyakran kerülnek ellentétbe a helyi vezetéssel.

Budapesten nem rosszabb a vírushelyzet, mint vidéken, mert a megbetegedések az idősotthonokban és a fertőző kórházakban koncentrálódnak, nem az utcákon és az otthonokban. A budapestiek egymást is fertőzhetnék milliós méretekben, ha igaz lenne Orbán hamis állítása. De egymást nyugodtan fertőzhetik az ellene szavazók. Mindez rámutat az egész intézkedés szakmaiatlanságára is, mert nem városok és megyék határait kell lezárni, hanem a konkrét fertőzési gócokat lokalizálni. Ehhez azonban tesztelni kellene, a kontaktokat felkutatni és a karantént az esetükben elrendelni. Ilyen azonban nem történik.

Ezért Budapest lezárása egy diktátor kicsinyes bosszúja az ellene fellázadt fővárossal szemben. Igazi fasiszta mentalitás, ami ráadásul a járványt is segíti, mert nem engedi az egészséges budapestieket a saját vidéki ingatlanjaikba távozni, ahol elzárkózhatnának a vírustól. Ehelyett bent tartja őket az általa veszélyesnek ítélt Budapesten. Ez az emberi jogok, a szabad mozgáshoz való jog önkényes és alaptalan korlátozása, amelynek nincs köze a járványhoz és nem segíti, hanem súlyosbítja a járvány elleni védekezést. Orbánnak csak azok számítanak, akik rá szavaznak. Mivel Budapest ellene szavazott, fertőzze meg saját magát és haljanak meg a budapesti emberek.

Aki nem hal meg, az is érezze a büntetést, hogy nem hagyhatja el a város határait. E alóül kivételek ök maguk, mert ők odamennek, ahova akarnak. A vidékiek is mehetnek Budapestre, majd onnan haza vidékre, ami azt jelenti, hogy ha Budapest valóban olyan veszélyes lenne, akkor a vidékiek is simán vihetik a vírust vidékre. Ez politikai bosszú, törvénytelen önkény. Orbán ezért emelte a törvények fölé magát, hogy bármit megtehessen. Ez alól nem kivétel az sem, hogy mintegy halálra ítélje az őt elutasító Budapest veszélyeztetett polgárait. Budapest lakosainak lassan azon kell gondolkodniuk, hogy kitörjenek a városból, mintha egy megszálló idegen hatalom tartaná fogságban őket.

Valójában így is van. Magyarország elveszítette az önrendelkezését, egy fasiszta diktatúra működik az országban, amelyet elfoglalt egy Orbán által vezetett bűnszervezett, a Fidesz-KDNP nevű szervezett bűnözői csoport. Várjuk az időt, amikor Orbánt nemcsak Felcsút határai közé zárják be, hanem egy néhány négyzetméteres szigorított cellába, ahol élete hátralevő részét tölti a bűntársaival együtt.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések