2024, október12, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán úgy jön ki a templomokból, mint a farizeusok, akiket Jézus mérgeskígyó...

Orbán úgy jön ki a templomokból, mint a farizeusok, akiket Jézus mérgeskígyó fajzatainak nevezett

-

Közeledik a karácsony, a NER műkeresztényei elkezdték a templombajárást, a térdepelést, az összekulcsolt kézzel való vonulásokat, aminél undorítóbb, aljasabb és mocskosabb jeleneteket még a NER-ben is ritkán látni, beleértve Borkai jachtozását is, amely legalább az igazi arcukat mutatta meg ezeknek a bűnözőknek, ahogy a közbeszerzést elnyert prostituáltakat keresztény mivoltukban részesítik áldásukban, a szánalmasan luxusnak képzelt, urizáló életmódjuk közepette, aldiboros, lyukas zoknis kultúrájukkal egyetemben.

Nagy karriert futott be a sajtóban és a közösségi médiában az ájtatos képpel, összekulcsolt kézzel, öregasszonyosan a templomból kilépő Orbán, aki arra hivatkozva nem válaszolt egy riporternek, hogy „Ember, most jövök ki a templomból”. Íme, az igazhitű, keresztény miniszterelnök, aki hajnalonként már egy katolikus templomban koptatja a padot, így készül a miurunkjézuskrisztusnak a közelgő megszületésére, mellette pedig az istentelen liberális újságíró, aki nincs tekintettel a templomból kilépő igazhitű keresztényre, akinek eszében még Isten és a miurunkjézuskrisztus jár.

Ennek a pitiáner bűnözőnek igazán nagy szerencséje, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, a zsidó Messiás, aki ilyen ájtatos pofát életében nem vágott, nincs jelen e pillanatban testben a földön, mert nem korbáccsal verné ezt a képmutatót a templom előtt, ahova ő a bálványok miatt a lábát be nem tenné, hanem szíjat hasítana a hátából. Azt kellene leírni és címlapokra tenni, ami Orbán fejében járt a templomban, ahol alig várta már, hogy a misének vége legyen, és szenteskedő arccal kilépjen az őt váró propagandakamerák elé.

Orbán nemcsak akkor nem válaszol igazi sajtó kérdésére, amikor a templomból kijön, hanem akkor sem, amikor bemegy, és amikor esze ágában sincs templomba menni, mert semmi politikai haszna nem származik a szemforgató képmutatásból. Ezért még akkor is hazudik, mikor a templomból kilép. Az is hazugság, amikor oda bemegy, miközben lop, csal és hazudik. Díszletnek használ mindent, templomot, hitet, vallást, Istent. Ha van valami, ami még a végtelenül türelmes, irgalmas és jóságos Istent is haragra és utálatra gerjeszti, ha gyűlöl valamit, akkor az éppen ez a hamisság.

Jézus együtt evett a vámszedőkkel és a paráznákkal, a farizeusok a „bűnösök barátjának” nevezték. Soha nem kárhoztatott senkit, még a házasságtörő nőt is megmentette, és azokat kárhoztatta, akik semmivel nem voltak különbek nála, és meg akarták a bűnbe esett nőt kövezni. Tanítványait egyetlen dologra figyelmeztette, mint a leggyűlöltebb dologra a világon, hogy kerüljék a farizeusok kovászát, a képmutatást. Ez az ő kovászuk, ami összetartja őket, a képmutatás. Semmitől nem undorodott jobban, mint a képmutatóktól, akik a legnagyobb ellenségei voltak, s akik végül megölték.

Ezek közé tartozik Orbán Viktor hipokrata, farizeus, képmutató gazember, aki mindennek az ellenkezője, amit a Biblia mond. Nemcsak abban, hogy lop, és annyiszor hazudik, ahányszor a száját kinyitja, hanem még az ún. „istentiszteletében” is, amit utálatosnak nevez a Biblia. A Biblia szerint a „tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól”. Nem kell hajnalban felkelni, a testet gyötörni, elég lenne a nyomorultakon segíteni, és a bűnözéssel felhagyni.

Orbánnak, mint miniszterelnöknek, minden eszköze meglenne ahhoz, hogy a Biblia szerint tiszta és szeplő nélkül való istentiszteletet mutasson be az Isten és az Atya előtt, de ő a nyomorultakat nem segíti és nem látogatja (a propagandagyár kamerái nélkül), hanem a nyomorultakat elnyomja, jogaikat korlátozza, a hajléktalanokat üldözi, az őket segítő Iványi Gábort tönkreteszi, a tanárok és a diákok segélykiáltását nem hallgatja meg, őket semmibe veszi. Amikor pedig erről akarja kérdezni egy riporter, akkor arra hivatkozik, hogy „most jövök ki a templomból”. Ez a képmutatás.

A templom nem arra való, hogy megindokoljuk vele, miért nem állunk szóba a szegények, árvák, elnyomottak, jogfoszottak, kiéheztetettek képviselőivel, hanem arra, hogy Istentől olyan érintést kapjunk, hogy a templomból kilépve azonnal az elnyomottak és kisemmizettek mellé álljunk és értük tegyünk. Az a képmutató, ájtatoskodó „Geci”, aki a templomot is arra használja, hogy az Isten szegényeit, nyomorultjait, azok képviselőit elhajtsa (mert ő akkora szent, és annyira istenhívő, hogy nem tud a nagy átszellemültségében ezekkel foglalkozni), az egy képmutató szennyláda.

Méghozzá szó szerint, mert Jézus azt mondta a képmutató farizeusokról, hogy olyanok, mint a sírok, amelyeket kívülről fehérre meszelnek, mintha szép tiszták lennének, kívülről „tisztítják meg” magukat, de belül tele vannak minden ocsmánysággal, bűzzel, rothadással. Látszólag élnek, de belül rohadtak, bűzösek és halottak. Nem belül támadnak fel, és tisztulnak meg, hanem csak kívülről meszelik magukat fehérre, hogy tisztának látszódjanak. Ez Orbán Viktor, a belül mocskos és velejéig romlott, rothadt, gonosz ember, aki ájtatos pofával és összekulcsolt kézzel jön ki a templomból.

A Biblia arra tanít, hogy ne úgy menjenek a hívők az Isten elé, hogy azt mások lássák. Ne kürtöltessenek maguk előtt, amikor azt képzelik, hogy most valami jót cselekszenek, hogy az emberektől dicséretet nyerjenek, „ahogy a képmutatók tesznek”, mondta Jézus. „Ha imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.” Ez a bibliai norma és minta.

„Amikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegeletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.” Ilyen Orbán Viktor, és ennyit ér az ő képmutató misére járása. Meg a templomban térdeplő másik szörnyeteg, a belül ugyanolyan rothadt, képmutató gazember, Szijjártó megjátszása. A Biblia mérőzsinór, e mérőzsinór alapján ezek a nyilvános önmutogató, képmutató ájtatoskodások farizeus utálatosságok Isten előtt.

Láthatta mindenki Orbán komor nézését, amivel mutatta, hogy ő most nagyon Istennel van. A böjt és az ima ugyanaz a kategória, erről pedig Jézus azt mondta: „Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondon néktek, elvették jutalmukat.” A templomból komor pofával kilépő Orbán nézése olyan, mint a képmutatóké, bibliai mérce szerint. A külvilágnak szól az ájtatos pofa, a komor nézés, az összekulcsolt kéz, a magamutogató, vénasszonyos meghatódottság önmagától.

Jézus, aki életét adta a bűnösökért, meghalt a paráznák, a hazugok, a tolvajok, a gyilkosok helyett, az életét adta a legszennyesebb bűnösökért, őket soha nem kárhoztatta, de nem így viszonyult a képmutató farizeusokhoz: mérgeskígyó fajzatainak nevezte őket, azt mondta, hogy az ördög az ő atyjuk. Orbán, aki a leghívőbb és istenfélőbb embernek, igazi kereszténynek akarta mutatni magát, csak azt mutatta meg, mennyire sötét, mennyire gonosz, mennyire utált az Isten előtt, hogy mérgeskígyó fajzata, akinek az ördög a szellemi atyja.

Most már mindenki tudhatja: egy istentelen, Isten által megvetett, hitetlen sátánfajzat Magyarország miniszterelnöke. Jobb reménye legyen mindenkinek paráznák és gyilkosok felől. Akiket pedig egy ilyen ember vezet, azok ne számítsanak semmi jóra. Utált és megvetett az Isten előtt, akinek az országa is átok és ítélet alatt van.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések