Emlékezetes aranyköpés volt annakidején Kövér László megjegyzése a telefonkönyvekről. Ha valaki nem emlékezne, a Fidesz erős embere azt mondta a hatalom megragadásának pillanatában, még a 90-es évek végén, hogy ki lehet dobni a régi telefonkönyveket, mert újakra lesz szükség. Ez tulajdonképpen elszólás volt, mert kiderült, hogy Kövér fejében csak és kizárólag összeköttetéseken, korrupción és kéz kezet mos alapon szerveződő társadalom lehetséges, akik tehát addig a szocialista, liberális kapcsolataik segítségével érvényesültek a világban, azoknak vége, mert a Fidesz hatalomra kerülését követően csak és kizárólag fideszes kapcsolatokkal lehet majd érvényesülni Magyarországon. Más út nincs – vallotta és vallja Kövér (és mindenki, aki az állampártban bármilyen tisztséget viselt az elmúlt évtizedekben) – vagy a Fidesz cselédje (intézője, csendőre, adószedője) leszel, vagy éhen döglesz. Ennyire egyszerű, még lövetni sem kell.

2018-ra elkészült az új telefonkönyv, két név van benne, Orbán Viktor és a pontos idő.

A legutóbbi választásokon a társadalom demokratikus ábrándokat kergető része eljutott odáig, hogy a rasszista és neonáci eredetét cuki emlősökkel és nacionalista konfabulációval takargató szélsőjobboldali pártban, illetve a Fidesz gazdasági felemelkedését megszervező, korrupcióval meggazdagodó, cégeket elrabló Simicska Lajosban látta a jövő demokratikus Magyarországának lehetőségét, miközben a Parlamentbe készülő, megszokásból ellenzékinek nevezett pártok közepes lakótelepi lakás áráért verték saját eszmetársaikat egy szaros lapáttal. Nem állítom, hogy nem volt szórakoztató ez az időszak, csak sajnos együtt kellett röhögnöm Orbán Viktorral, amit azért elkerültem volna, ha lehet.

Most, 2018 nyarán az a helyzet, drága barátaim, hogy az országban csak és kizárólag a Magyar Kétfarkú Kutyapárt végez érdemi ellenzéki tevékenységet, ami egy viccországban tulajdonképpen logikus, de minden más tekintetben szánalmas, végtelenül szánalmas. Az Együtt megszűnt, kicsinálták a szavazók, a vezetők és persze az állam rásegített, a Momentum duzzogva hallgat, meg sem érdemli őket a magyar nép, ha csak ilyen kevesen ismerték fel zsenialitásukat a választáson, a Parlamentbe bekerülő pártok pedig olyan tökéletesen, már-már hézagmentesen illeszkednek a nemzeti együttműködés rendszerébe, hogy polgár legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni őket egymástól és a Fidesztől. Lesznek majd dühös interpellációk, kemény azonnali kérdések, felszólalások és bekiabálások, csakhogy ezek a dühös interpellációk, kemény azonnali kérdések, felszólalások és bekiabálások a Fidesz-kurzus elengedhetetlen elemei, a demokratikus látszat fontos kellékei, amiért Kövér László utalja hónap elején a fizetést, és amik természetesen erősítik a rendszert. Nem mintha rá volna szorulva, csak jól mutat az EU felé, ráadásul nem is kerül sokba. Az Európai Unió romlottságára és álszentségére csodálatos példa, hogy Orbánéknak elég volt az illiberális demokráciát átnevezni kereszténydemokráciára, már mehet minden tovább, ja – mondta az EU (konkrétan a német vezetés) – ha kereszténydemokrácia égisze alatt fojtják meg a független sajtót, alázzák meg a tudósokat és a bírókat, üldözik a civileket és folytatják a rasszista propagandát, az egészen más, így már természetesen rendben van, esetleg bizottságozunk kicsit, de a pénzt küldjük időben és köszönjük a kiigazítást, ez így már európai, de tényleg.

Akit nem vettek meg, azt megfélemlítették, akit nem félemlítettek meg, az nem tudja befizetni a villanyszámlát, aki nem tudja befizetni a villanyszámlát, az bukja a családját, aki bukja a családját, az meg milyen ember már?! A társadalom szemete. Tehát kizárólag a társadalom hulladékai kritizálják ezt a nagyszerű rendszert, azoktól pedig nem is lehet mást várni, hiszen még az életüket sem voltak képesek megoldani! A rendszer ellenségei mind drogos buzik, lecsúszott alkoholisták, hajléktalan búsongó bölcsészek, a világ söpredéke. A becsületesen dolgozó magyarok bezzeg boldogulnak, lépésről lépésre haladnak előre, mert a miniszterelnök úr megvédi őket az afrikai hordáktól. Korrupt zsidó és cigány vezetők úgy tesznek, mintha elhinnék, hogy a kormány rasszizmusa jó rasszizmus, és nem fordulhat át bármelyik pillanatban – ha a hatalom és a pénz logikája úgy kívánja – antiszemitizmusba, cigánygyűlöletbe, vagy bármibe, ami szavazatokat, tehát pénzt hoz. Esetleg tényleg elhiszik, hogy az az egybites idióta, aki rohamosztagot hív a fejkendős nőre, mert migránsnak nézi, vagy az a náci sejthalmaz, aki a falakra írja éjjel, hogy Ölj meg egy migránst minden nap!, az majd különbséget tesz jó pogrom és rossz pogrom között?!

– Csicska ország lettünk – mondta egy teológus barátom -, mert a szerb apák a rendőrség előtt gyülekeztek, amikor bevitték a gyermekeiket, a lengyel bírók az utcákra vonultak, amikor megalázták őket, a románok börtönbe zárták korrupt politikusaikat a független ügyészek segítségével, de mi azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb különbékét kössük meg,  mert nagy a család, kell a pénz, holnap is nap lesz, valamiből élni kell.

A nemzeti együttműködés rendszerét ránk szabták.

A szomszédnak vászonból szabott sárga csillaga van, bezzeg nekünk selyemből készült! Lenézzük és kinevetjük – felsőbbrendűségünk biztos tudatában.







6 hozzászólás : Para-Kovács Imre: Cselédek

  1. Tóth Zoltán

    július 29th, 2018

    Magyarországon a rezsim mind nagyobb elánnal cigányozik, és persze zsidózik is.

    Magyarországon az “ellenzék” is hasonló vehemenciával cigányozik, no meg zsidózik.

    Magyarországon a lakosság nagy elégedettséggel konstatálja, hogy nyugodtan cigányozhat-zsidózhat, hiszen bármikor rákenheti bárkire.

    Így hát Magyarországon a cigányok és zsidók is mind elszabadultabban kezdenek cigányozni-zsidózni, hiszen még gyanúsak lennének a hallgatásukkal ennek az össznépi kuruttyolásnak a negédes kakofóniájában.

    Mindeközben Magyarország egyre csak süllyed a maga kavarta posványban.

    Korábban már több, hasonló témájú, de szerintem alaptalanul, túlzottan optimista felhanggal záródott cikknél megjegyeztem a következőket (http://168ora.hu/itthon/romagyilkossagok-kerdesek-tiz-ev-utan-is-153156 + http://hvg.hu/elet/20180705_A_magyarorszagi_zsidok_egyharmada_attol_tart_hogy_zsidouldozes_johet_tiz_even_belul + http://168ora.hu/itthon/a-migrans-a-leggyuloltebb-valtozatlan-az-antiszemitak-aranya-151801 ) – melyek legalább annyira érvényesek az antiszemitizmusra, mint a cigányellenességre. Az idézett kutatások margóján az alábbiakat szeretném megjegyezni:
    – bizonyos társadalmi jelenségek egyfajta metamorfózis nyomán testesülnek meg, tehát, bár még jelenünkben nem észlelhetőek tökéletesen, viszont az előzményeik (a megelőző stádium) már felfedezhetőek lehetnek;
    – a vizsgálódó egyéni beállítottsága (és saját vágyai) jelentős mértékben befolyásolhatják az ítéletalkotást, szemben a történelmi tapasztalatokkal, melyek alanyai már nem aktív szereplői a jelenünknek;
    – érdemes minden változást és tapasztalást önmagunk önkényesen felállított keretein kívül is elhelyezni, értelmezni.

    Mindezekkel arra szeretnék utalni, hogy a hivatkozott felmérések által vizionált kép talán sokkalta rémisztőbb, mintsem azt az értékelésre hivatott grémiumok vélik. Az elmúlt évtizedben gondosan plántált gyűlölet kipattanásához csupán egy kisebb válság szükséges, márpedig, tetszik, vagy sem, de akár paradigmatikusnak nevezhető változások előtt állunk, viszont a társadalmunk (különösképpen a mi, nacionalizmusba süppedt, posztszovjet régiónk) és gazdaságunk teljesen védtelenül és felkészületlenül áll ezek előtt. Így viszont az amúgyis is sérülékeny, rigid és elavult struktúrák stressztűrése még minimális alkalmazkodást sem tesz majd lehetővé – tehát a kezelhetőbb kihívások is válságokként fognak manifesztálódni felénk. Ezen válságok persze természeti katasztrófák nyomán is létrejöhetnek (járványok, klímaváltozás); de szándékosan is gerjeszthetőek (háborúk). Elegendő olvasni a napi híreket, mindezek valószínűsége fokozatosan emelkedik!
    Éppen ezért érdemes lenne az ilyen felméréseket egy elképzelt válság szemszögéből is vizsgálni, feltételezve, hogy a kapott arányok és folyamatok egy kritikusabb időszakban jelentkeznek – kiinduló állapotként. Jelenleg az általánosult, szinte minden társadalmi réteget alapjaiban megfertőzött gyűlölet csak azért nem pattan ki tömeges erőszak formájában, mivel van, ami képes elnyomni azt. Viszont mi történik, ha ez a kompenzáló hatás hirtelen kimerül, eltűnik? Vajon mennyire súlyos megpróbáltatás szükséges ehhez, különösképpen egy az általam fentebb vázolt, egyébként is sérülékenyebb rendszer esetében?

    Mi történik, ha Magyarországon úgy tör elő a gyűlölethullám, hogy eközben annak eredetileg kijelölt üldözöttjei (menekültek) nem érhetőek el (kellő számban)? Vajon kikre fog átváltani az addig módszeresen trenírozott, lappangó agresszió? Vajon ki védi meg az elszabaduló indulatok újabb célpontjait? Újra rá kell pillantani a statisztikai adatokból létrehozott diagrammokra, összevetve mindezt a jelenlegi helyzethez vezető úttal!

    >> Magyarországon szinte egy szempillantás alatt, feltétel nélkül kapitulált a teljes társadalom a rezsimünk aljas stratégiája előtt – vagyis nem számíthat senki más sem érdemi elleneállásra, különösképpen egy valódi (tehát nem a kormányzat által szólamokban sulykolt, virtuális) megpróbáltatás esetén! Ébresztő! <<

    Mi történik akkor, ha Magyarországot úgy érik a valódi kihívások, hogy eközben az továbbhaladva eddigi pályáján véglegesen elszeparálódik az elmúlt évszázadban a béke zálogaként is felépített nemzetközi rendszerektől (regionálisan és világszinten, kommentem itt: http://hvg.hu/itthon/20180720_Tul_normalis_ezert_elfogadhatatlan_az_ENSZfele_migracios_egyezmeny_a_kormanynak#article-comments ), és ennek során prognosztizálhatóan egy totális önkényuralmat valósít meg a szűkülő lehetőségei között?

    H Á B O R Ú !

    A fentebbieket összeadva vajon milyen kép rajzolódik ki a felmérések ismételt vizsgálatából?

    Válasz
    • Névtelen

      július 30th, 2018

      kedves tóth zoltán, kéne valami fórumot találnod, ahol kiélheted a grafomániádat, ráadásul nem túl ízléses más írása alá bemásolnod a különböző kommentjeidet.

      Válasz
  2. Rózsahegyi györgy

    július 29th, 2018

    Viszonylag könnyű most jajgatni. Mélynek látszik a seb. Azonban már a hetvenes években a falu-szociológusok nyikorogtak: baj van, a “nép” megint olyan, mint volt a háború előtt: kulturálatlan, félig analfabéta, vezért vágyó – esetleg király után sóvárgó, mint volta jó János királyunk esetében is. baj van, mert az antiszemitizmusra és cigánygyülöletre, mint mindig, most és mindörökké volt, van igény. A jelenlegi helyzet csak kicsivel rosszabb: elment 1 millió ember, magával vitt átlagosan 15 iskolaévet, 1,8 gyereket, ki tudja mennyi unokát. Elmen a faluból, meg a kisvárosból az orvos, a tanító, a jegyző, a patikus, a boltos, a postás, meg a pap. Elvitték a helyi közösség szerveződését, a megbeszélés mindennapjait, a tanácsot, a kalákát. Felhasadt a társdadalom szövedéke és soha nem látott mértékben bezúdult a gyülölet, az irigység. megint feljelentik egymást a szomszédok, feljelentik az ENSZ egészségügyi önkéntes segítőjét, a barnabőrű turistát, a szomszédot. Legszivesebben fallal vennék körül a házaikat, a soha nem látott migrások ellen, mert hátha jönnek egyszer. Mert már az elemi okfejtéseket sem értik, harmaduk funkcionális analfabéta. Mi maradt hát? Sunyi jobbágy, irigy zsellér, készséges komornyik és úrhatnám cseléd. És sehole gy szál virág

    Válasz
  3. NERKeseru

    július 29th, 2018

    Mondanam, hogy nem, de nem fogom 😉

    Válasz
  4. Avi

    július 30th, 2018

    Emlékszünk Kertész Ákos örökbecsű mondatára, amely miatt el kellett menekülnie az országból? Na tökéletesen tükrözi a magyarokat.

    Válasz
  5. Névtelen

    július 30th, 2018

    kedves tóth zoltán, nem túl ízléses más írása alatt a saját olvasói leveleidet reklámozni.

    Válasz

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)