2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországPat Robertson az ATV-n megprófétálta és Istennek tulajdonította a Capitolium elleni fegyveres...

Pat Robertson az ATV-n megprófétálta és Istennek tulajdonította a Capitolium elleni fegyveres támadást

-

Pat Robertson tévéprédikátor, és Amerikában közismert hamis próféta, az ATV-n futó 700-as Klub című műsor alapítója és házigazdája, a január 5-i adásban megdöbbentő próféciával lepte meg a nézőket. Azt állította, hogy Isten szólt hozzá, mégpedig azt mondta neki, hogy „Donald Trump megnyerte a választást és ellopták tőle”. Ez egyrészt azért furcsa, mert nem sokkal ezelőtt, ugyancsak Isten nevében, Pat Robertson arra szólította fel Trumpot, hogy fejezze be a választási csalásról szóló kampányát, és vegye tudomásul, hogy a választást elveszítette.

Most viszont Robertson az mondta, hogy „valami drámai történik, még mielőtt a kongresszus szavaz az elektorokról. valami egészen drámai dolog meg fogja változtatni a szavazás kimenetelét. Isten Szent Szelleme fog beavatkozni, és ez egészen drámai következményekkel fog járni”. Hamis próféta ilyen közel még nem járt az igazághoz, legalábbis, ami a „drámai eseményt” illeti. Mert drámai esemény valóban történt. Trump uszítása nyomán szélsőjobboldali fegyveresek megtámadták és elfoglalták a Capitoliumot, az amerikai törvényhozás épületét. Az evangéliumi kerestzénynek mondott Pence alelnököt és a kongresszus tagjait ki kellett menekíteni, a biztonsági szolgálat egy nőt meglőtt, aki meghalt.

Ez mindenképpen drámai eseménynek mondható, csak éppenséggel ellentéte annak, amit Pat Robertson mondani akart. Ő arra célzott, hogy valamilyen drámai esemény eltörli a Joe Bidenre adott elektori szavazatokat, és mégis  Trump marad az elnök. Ezzel szemben a Capitolium elleni fegyeveres terrortámadás után, amelynek számos sérültje és egy halálos áldozata is van, morálisan lehetetlenné vált Trump hazugságainak védelme, különösen politikai haszonlesésből. Trump öngólt lőtt, mert ez a puccskísérlete ellene fordította még azokat a republikánusokat is, akik csatlakozni akartak az elektori szavazatok megtámadásához.

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének – ellenzékinek mondott – televíziójában, az ATV-ben, Németh Sándor amerikai tévéprédikátor lelkésztársa ugyanazt hazudta a választási csalásról, a választási győzelem ellopásáról, ami a Capitol megtámadásához, egy ember halálához és az amerikai demokrácia és szabadság súlyos sérelméhez vezetett. Ami még súlyosabb, mindezt Isten nevében tette, ami istenfélő emberek szemében hitelt ad a szavainak. Rajtunk kívül, akik jól ismerjük ezeket az istentelen, szégyentelen, pénzéhes sarlatánokat, ki gondolná azt, hogy lelkészek isten nevében hazudnak, hamisan prófétálnak, bűnözők módjára uszítanak.

Az ATV-ben a magyar nézőket egy szélhámos sarlatán hamis próféta azzal etette, hogy Isten csinál „drámai eseményt”, amiről azt gondolhatják most némelyek, hogy Isten a törvény ellen uszít fegyveres banditákat, hogy a kereszténységet személyes haszonszerzésre használó gazemberek a nekik kedvező immorális szörnyetegnek elcsalja a törvényes választást. Isten megöl egy nőt, hogy a választók akarata ellenére az adócsaló, notórius hazudozó, rasszista, nőverő legyen Amerika elnöke. Egy olyan ember, aki nmem tiszteli a törvényt, aki csalásra biztat állami tisztviselőket és megfenyegeti őket. Ennek a sötét vén gazembernek a próféciának álcázott hazugságait közvetíti a liberális demokratikus ellenzéknek részvételével és asszisztenciájával működő álellenzéki ATV. Mi ez, ha nem a legsötétebb középkor, fasizmus? Mit keres ott a magát európainak és 21. századinak nevező demokratikus liberális ellenzék és értelmiség?

Az amerikai kongresszus még aznap este összeült újra, hogy hitet tegyen az alkotmányosság, a demokrácia és a szabadság mellett, hogy nem engedik megfélemlíteni magukat. Mindkét párt felszólalói méltósággal beszéltek és elítélték az összeesküvés-elméleteket. Isten és a Szentlélek nélkül is tudták, hogy ha a bíróság előtt egyetlen bizonyítékot nem tudtak bemutatni, államonként több százezer, sőt millió hamis szavazat bizonyítására, ha a tények cáfolják a konspirációs elméleteket, akkor senki nem csalta el a választást. Hogy a jogorvoslati lehetőségek adottak, és ha azok nem igazolják a hamis vádakat, akkor a megválastzott elnök legitim, nem szorul további vizsgálatra vagy legitimációra. Kivéve olyan karrierista gazembereket, mint Josh Hawley, Missouri szenátora, aki elnöki ambíciói miatt hazudik, mert azoknak a támogatására számít, akik megtámadták a Capitoliumot.

Mindennek az ellenkezője történt, mint amire Pat Robertson számított és amivel Isten nevében szédítette a naiv hívőket. Az ATV tulajdonosa, Németh Sándor, ugyanazt a gyűlölet retorikát használja, mint azok, akik Trump uszítására ma fegyverrel megtámadták a Capitoliumot. Ugynúgy uszít és hazudik, ugyanolyan összeesküvés-elméleteket terjeszt, és a magyar baloldali liberális demokratákat a nácik terminológiájával gyökértelennek, nem őshonosnak nevezte a saját hazájukban. Gábor György volt az egyetlen közszereplő, aki bejelentette, hogy nem teszi be többé ebbe a hazug, mocsok televízióba, a hazugság és gyűlölködés fellegvárába, amit ATV-nek hívnak. Előtte Iványi Gábor tette meg ugyanezt. Tudomásunk van egy másik neves közíróról is, aki azonban ezt nem kívánta bejelenteni.

De milyen értéktelen emberek azok, akik ezt látják, tudják és naponta egymásnak adják a kilincset az orosz titkosszolgálat fake news propagandáját a legsunyibb módon közvetítő szennytévében, az ATV-ben? Akinek nem számít, hogy mit legitimálnak, mit támogatnak, kikkel közösködnek, csak szerepelhessenek. Azt sem bánják, hogy megvezetik őket, az orbáni propagandára, a nézők manipulációjára használják fel őket. Csak szerepelhessenek.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések