Ráhel kezdhetné a divatszakmát az apja öltöztetésén

Közzétéve February 08, 2020, 10:59 am
7 mins

“A focicsapatok után a közhivatalok alkalmazottainak öltöztetéséről is gondoskodna Orbán Viktor mindenható állama” – írta 2019. októberében a HVG. Mindenki azt remélhette, hogy a divatba fektetett hatalmas pénz, eléri talán Orbán Viktort is, akinek slampos és trottyos megjelenése még akkor is minden magyar szégyene, ha egy civilizált és kulturált ember az országot államcsínnyel kisajátító diktátort legfeljebb egy potenciális börtöntölteléknek tartja, a nemzet képviselőjének pedig semmiképp. A világ mégiscsak rajta keresztül alkot véleményt a magyarokról, ami ettől függetlenül is egy tragédia.

Csak reménykedhetünk abban, hogy Orbán otthonosság érzete nem jut odáig, hogy a disznóvágós ruhájában és sapkájában jelenik meg diplomáciai rendezvényeken, de az aggodalom jogos. Nem lehet tudni, honnan indult arra a találkozóra, amelyen Ursula von der Leyen német politikussal, az Európai Bizottság elnökével találkozott. Mindenesetre induláskor nem talált egy normális fekete cipőt, ezért a kéznél levő otromba barna cipőt vette a fekete színű öltönyhöz. Mint tudjuk, Orbán szegény ember, csak a családja és a strómanja multi dollármilliárdos, de ennyire azért talán mégsem.

A külső általában a belsőt tükrözi, a parasztos beszéd, a kocsmai közönségnek szánt viccek, hasonlatok, nem felvett modorosság részei, hanem a felvett jó modor kopásának bizonyítékai. Miután minden az övé, ellopott, kisajátított mindent, riválisait megvette, minden valódi versenyt, ahol helyt kellene állni, ahol adnia kellene magára, kiiktatott, málik le róla a felvett civilizációs külső, és önmagát adja. Ez látszik az öltözködésén, a frizuráján, a pocakos megjelenésén, az egész kinézetén. Még nem látjuk őt olyannak, amilyen, mert ez még mindig felvett külsőség, de lassan elérhetünk a felcsúti disznószaros csizmához, amiben igazán jól érzi magát. Pálinkás demizson, svájci sapka, sózott disznóbőr neylonzacskóban.

Már Orbán Ráhel is strómannak látszó személyt állított maga helyére, amikor a Magyar Divat és Dizájn Ügynökség (MDDÜ) igazgatójának a barátnőjét, Bata-Jakab Zsófiát nevezték ki. A Magyar Turisztikai Ügynökség égisze alatt működő divatügynökséget kétmilliárd forinttal tömték ki. Ahogy a turisztikai ügynökség, úgy a divatügynökség is Orbán Ráhel biznisze, amelyhez a pénzt az állam adja, az Orbán-család vállalkozásainak megfelelően. Orbán Ráhel divatdiktátori ambíciókkal indult, a részletektől megkíméljük az olvasót, de a szakmát kezdhetné apja öltöztetésével. Egy normális öltöny, cipő, főleg nadrág, esetleg nyakkendő a libafos zöld és az újpesti lila helyett, nem kerülne kétmilliárd forintba. Bár ha a család nyeri a közbeszerzést, akkor a duplája is lehet. De a magyar ember észre sem veszi az ilyesmit.

Amilyen a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a sajtó, az igazságszolgáltatás, az emberi jogok helyzete, a közigazgatás, a szegények helyzete, az látszik Orbán öltözetén és fordítva. A NAT ugyanaz a színvonal, mint a fekete öltöny barna cipő összeállítás, Wass Albert kötelező tananyagként pontos mása a trottyos gatyának. Juhász Gyula “Anna örök” című verséhez hasonlóan, minden benne van abban, ahogy ez az ember megjelenik és ahogyan kinéz. “Mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben és elvétett szavamban, és minden eltévesztett köszönésben.”

Orbán minden ízében maga a NER, kívül belül, látszara és a valóságban. Egy slampos nagy bunkóa rendszer, akár csak a megálmodója. Úgy nézki, amilyen. Illetve, még nem egészen. Lesz ez még rosszabb is. Az ocsmányságának részei a divatszakmába ölt milliárdok is. Orbánhoz úgy passzol a diplomácia, mint a divatszakma a szaros pelenkához. A 2Rule úgy viszonyul az Adidashoz, ahogy a NER egy liberális demokratikus jogállamhoz. Orbán Viktor képére és hasonlatosságára alakul át minden, és lassan mindenki. Borzalmas világ, amelynek esztétikuma pontosan kifejezi a belső értékét.

Orbán Ráhel és a Gucci. Orbán Viktor és Justin Trudeau vagy Emmanuel Macron. Rogán Antal és a Louis Vuitton. Felvilágosodás, kereszténység és a NER. Dzsudzsák és Messi.

Image result for orbán disznóvágás

Orbán Ráhel divatdiktátor

 







26 hozzászólás : Ráhel kezdhetné a divatszakmát az apja öltöztetésén

  1. Nyuszika

    February 8th, 2020

    Bartus úr, esetleg túlsúly problémák nélküli, vegetáriánus – esetleg vegán – , úri szalonok ízlésének megfelelően öltözködik…?

    A diktátor személyiségjegyeinek boncolgatása ugyanis nem magyarázza a rendszer általános politikai, társadalmi, gazdasági összefüggéseit, így a rendszer elleni küzdelem szempontjából is nagyrészt irreleváns, ha nem éppen kontraproduktív. A demokrácia alapelve pedig, ha tetszik, ha nem az egyenlőség ( amely nem exkluzív a szabadság rovására, ahogy a liberális/konzervatív reakciós demagógia beállítja, sőt… ), a nekünk nem tetszők is ugyan jogú, rangú polgárok, emberi lények, egyenlő jogokkal és kötelességekkel… Attól mert valaki nem olyan kifinomult polgári ízlésű, nem volt lehetősége olyan szintű oktatásra, művelődésre, mint ami az uralkodó osztályok által etalonként van állítva, még tiszteletben tarthatja a demokratikus jogállami és általános emberi normákat. Egyébként a kulcs amúgy is az, hogy a társadalmilag meghatározó divatok, ízlések, ideológiák, hiedelmek, elfogadott életformák és egyéb normák stb. túlnyomórészt amúgy sem spontán alakulnak ki, hanem az uralkodó társadalmi, politikai viszonyok diktálják őket. E viszonyok között, pedig, tetszik vagy nem, de uralkodó osztályok vannak, akiknek az érdekeit, ízlését tükrözik. Ha Hunniában Orbán és köre az uralkodó osztály csúcsa, akkor csakugyan, az ő ízlésüket és érdekeit tükrözi minden, a jogállam felszámolásától, az alaptantervig stb. A disznótoros gúnyolása mögött se valószínű hogy az állatvedelem húzodik meg a liberális, labanc majmok számára. Ha a kifinomult Macronok és egyéb majmok libamájat vagy osztrigát zabálnak az már más… A demokratikus értékek terén is például, az óceánon túl, a nagy liberális Demokrata Párt milyen transzparens elnökjelölt állítási procedúrával rendelkezik, ahogy erről a felületről is értesülhettünk róla… Az úri Macronok, Von der Leyenek stb. által képviselt politika és az Orbán-rezsim közötti strukturális viszonyról nem is beszélve.

    Reply
    • Tasunkó Szapa

      February 10th, 2020

      Demokratikus jogegyenlőségről, egyenlő emberi jogokról, egyenlő elbírálásról beszélsz, ugyanakkor uralkodó osztályokról is egy mondatban… 🙂
      Hmm… Engem valahogy nem győztél meg.

      Reply
    • Amanda

      February 11th, 2020

      Nyuszika, a divat változó, a stílus örök. Stílusosan öltözni nem kerül sok pénzbe. Lehet úgy is, persze, és lehet kevésből is, ha odafigyel az ember.

      A külső a belső kifejezése. Ez tanulható. És az, hogy valaki akarja-e, hajlandó-e tanulni, sokat elárul.

      Az más kérdés, hogy te lázadsz dolgok ellen. Ezt meg tudom érteni akkor is, na én más dolgok ellen lázadok, mint te.

      Te viszont, ha jól tudom, nem törsz azokra a szerepekre, amelyek ellen lázadsz. A miniszterelnök viszont képviseli az országot, amelyik megválasztja. A divatdiktátorról se feltétlen annak a szónak kellene az ember eszébe jutnia, hogy Röffencs. Mégis az jut.

      Reply
      • Nyuszika

        February 11th, 2020

        Ez egy szerencsétlen vita, miközben ez egy század rangú kérdés a magyar közállapotok kapcsán ( persze diktátorok elméje általában még hozzávetőlegesen se épp, az öltözködésnel még jobb példa erre a házi stadion ).

        Egy dolog a stílustalanság, és egy dolog a származási háttér folyamatos felemlegetése.
        De érthető, ez utóbbi Magyarországon a szokásosnál is jobban számít.

        Reply
        • Amanda

          February 11th, 2020

          Jó, azt ugye tudod, hogy a származási hátteret illetően úgy 100%-ban azonos az álláspontunk? Azt nem értem, hogyan maradhatunk ezzel – legalábbis látszólag – összesen ketten.

          Reply
          • Nyuszika

            February 11th, 2020

            🙂

  2. Nyuszika

    February 8th, 2020

    Röviden, nem az a baj, ha valaki slampos, hanem az, ha rabolt vagyonból az, és hazudik, csal és embertelen elveket vall… Ahogyan a rohadt kifinomult megjelenés is ugyanolyan problémás lenne, rabolt javakból, aljassággal, embertelenséggel párosulva…

    Reply
    • Amatőr

      February 10th, 2020

      De az, hogy valaki a külső jegyek tekintetében a Macronokhoz, a Von der Leyenekhez szeretne igazodni, viszont a személyiség jegyei folytán az az istennek sem sikerül a suttyójának, azért tollhegyre tűzhető.
      Pláne, ha az illető köp arra a demokráciára ami alapján akár megértőek is lehetnénk a sanyarú gyermekkorára az atyai verésekre is tekintettel.

      Reply
  3. István

    February 9th, 2020

    Uralkodó osztály ide, uralkodó osztály oda – már amennyiben vannak még osztályok -, a megjelenés sokat elárul. Kocsmába nem megyek öltönyben, de egy fontos tárgyalásra felveszem, mert tudom, hogy alkalmazkodnom illik a szituációhoz. A divatnak – pláne a lassan változó férfidivatnak – vannak nem szabályai, de ajánlásai, amik nem véletlenül alakultak így. Ha valaki figyel arra, hogy az öltöny színével megegyező zoknit és cipőt viseljen, az nem sznob, hanem jóízlésű úriember. Azonban úgy látszik, hogy ami az EU-ban természetes, az a magyar kormány tagjainál nem. Rájuk férne egy valódi stylist, aki személyiségükhöz, alkatukhoz ajánlana alkalmi vagy más viseletet. Régen ezt a feleségek, vagy édesanyák tették meg, de úgy tűnik, a mai egyenfekete öltözködés eluralkodása miatt már rájuk sem számíthatnak.

    Reply
    • Nyuszika

      February 9th, 2020

      Mindez irreleváns a rezsim elleni küzdelem szempontjából. Már ha valaki egyáltalán szándékozik küzdeni ellene… egyébként valóban, lehet öltözködésről eszmét cserélni…

      Reply
    • proaktiv

      February 9th, 2020

      Az iménti István kommentjére volt válasz, de mégsem ott között ki.

      Reply
  4. antifülke

    February 9th, 2020

    A magyar nép és a magyar történelem szégyene ez a tolvaj.
    Igazi büdös paraszt, aki azt hiszi, hogy okosabb mindenkinél (lásd csavaros észjárás), miközben csak egy gátlástalan hazudozó gyáva tolvaj geci.
    Azt hiszi, ha magát csóró szegénynek hazudja, miközben már mindenki körülötte, még a kutyája is milliárdos, akkor azt el fogják hinni.
    Egy beteg elme, akinek az volt az álma a faluszéli putriból Soros György által kivakarva, hogy saját stadionja legyen, aranylábú ifjakkal benne.
    Közben megjött az étvágy, és az egész országot kilopta alólunk. A Magyar Köztársaságból ugyanolyan szarfészket csinált, mint a saját telkére közpénzek 10 milliárdjaiból épített birodalom ( ami neki csak hab a tortán, a több 100 milliárdos vagyon mellett). Az országunk ugyanolyan Patyomkin demokrácia lett, mint amilyen Patyomkin foci klub a felcsút, a lopott Puskás névtől kezdve a működéséig (az összevásárolt migráns falábúakkal), mert a piacon, közpénz nélkül egy percig nem élne meg. A villanyszámlát se tudnák kifizetni a jegy bevételekből.
    És mindezekhez még a buggyos gatya a kopott barna cipővel….
    Egyébként egy vicc, és mindent elmond az országunk morális és jogi állapotáról, hogy azt hazudhatja, semmije nincs, miközben a saját telkén több 10 milliárdnyi fejlesztés folyik (ráadásul közpénzen!!!), és ez így mindenkinek rendben van.
    https://hirklikk.hu/kozelet/egy-kormanyzati-erdekkor-ugy-lopja-szet-a-kozpenzt-ahogy-amaffia-szokta/359892/
    “Tény, hogy a magyar egészségügyi rendszer krónikusan alulfinanszírozott, a kormány pedig még a beszállítók felé fennálló 70 milliárdos – jogos – tartozás miatt is inkább maffiastílusban alkudozik.
    Legyen világos, csak összehasonlításképpen: ez a 70 milliárdos összeg kevesebb, mint amennyit eddig a kormány közpénzből hazug propaganda-kampányokra költött és alig több, mint amennyi közpénz az államkassza helyett TAO-támogatásként az elmúlt években a Felcsúti Fociakadémia számláján landolt.”

    Reply
    • Nyuszika

      February 9th, 2020

      Igen, ezek már lényegesebbek az ízlésnél… De a származási háttér folytonos felhánytorgatásával az ő malmukra hajtjuk a vizet. Tetszik vagy nem, de az ország nagyobb része nem Budapest…

      Reply
      • antifülke

        February 9th, 2020

        Akkor kifejtem kicsit érthetőbben a Nyuszikák kedvéért:
        Azok, akik gyűlöletet gerjesztenek évek óta a gazdasági bevándorlókkal (migránsokkal) szemben, ráadásul a polgárháborúk elől menekülteket is migránsoknak hazudják, nos ők is gazdasági bevándorlók. Vagyis migránsok. Mert a migráció vándorlást jelent.
        Mert az mindegy, hogy ők országon belül migráltak egy jobb élet reményében egy budapesti kollégiumba, vagy Európán belül migrál valaki egy jobb fizetés reményében (kb.600.000 magyar). És ugyanígy nem elítélhető, ha valaki Afrikából szeretne Európába jönni civilizációban élni, és nem egy polgárháborús, középkori közegben.
        A vidéki és román migráns fideszszopók ugyanúgy elveszik a budapestiek munkáját (és nem mellesleg a kultúrájukat is), mint ami ellen óriásplakátokkal “harcolt” a fidesz. És miután Budapest befogadta ezeket a falusi migránsokat, azok elfoglalták azt, a legértékesebb ingatlanjait ellopják, szétrabolják az országot, 3 nap alatt kapnak minden saját agyrémükre építési engedélyt (lásd Kossuth tér) vagy nemzetgazdaságilag kiemelt lesz a lopott pénzből megvalósuló projektjük (lásd tiborcz vagy polat), miközben büntetik a fővárost és kivéreztetik, mert a befizetett adókból alig kap vissza. Az EU-s forrásokat pedig csak vidéken lehet elkölteni. Budapestről jóformán semmire nem lehet pályázni, míg bárki kaphat EU-s “visszanemtérítendő” támogatást egy faluszéli vendégházra, pedig a kutya nem jár arra. Közben a főváros termeli meg a GDP 40%-át.
        És ugye ők Sorosoznak, akiket Soros György vakart ki a szarból. Én például nem kaptam Soros ösztöndíjat, amivel Oxfordba mehettem volna demokráciát tanulni. Mégis én vagyok Soros ügynök a szemükben.
        A parasztozást pedig pejoratív értelemben használom, nem a dolgos földműveseket akarom megbántani, ez szerintem nyilvánvaló.
        Szóval innen Budapestről én így látom…

        Reply
        • Nyuszika

          February 9th, 2020

          Kösz, ezt felesleges volt kifejteni ilyen hosszan, ugyan értelmiségi nem vagyok, de azért olvasgatni szoktam. Egy szó mint száz, vagy a születés alapján alkotunk előítéletet, vagy a személyes kvalitások, cselekedetek alapján keresztül tekintünk másokra. Akinek nem inge, ne vegye magára.

          Reply
          • Amanda

            February 11th, 2020

            Ebben én mindig melletted állok. Vagy te mellettem. Vagy egymás mellett. Valamelyik.

            (Majd összeöltözünk, vagy lesz valahogy)

  5. princess

    February 9th, 2020

    Orbán a kollegista fiúk többségével egyetemben vidéki proli, aki már nem paraszt, de még nem is városi polgár. Ergo nem képes disztingválni , ezt tükrözi az öltözködés stílustalansága is. Ehhez nem a politikának van köze, hanem például Görög Ibolya hiányának.

    Reply
  6. Nyuszika

    February 9th, 2020

    Akik nem bp.-iek, azok miért nem képesek olyasmire, mint akik Bp.-n születtek.?
    Azok az úgynevezett ellenzékiek, akik szintén megkülönböztetnek embert és embert a születése alapján, azt a szart érdemlik ami ott van ( bár többnyire mivel egy eleve jobb módú középosztálybeli státuszból osztják az észt, amúgy sem ők a legfőbb elszenvedői az ottani rendszernek ).

    Reply
  7. István

    February 9th, 2020

    Csak a születésről, és a képességekről. Marx édesapja ügyvéd volt, Engelsé textilgyáros. Értelmiségiek révén mégis letettek valamit a világ asztalára, hiába középosztálybeli státuszból osztották az észt. S bizony nem a rendszer haszonélvezője volt egyik sem.

    Reply
    • Nyuszika

      February 9th, 2020

      Ezt hol vontam kétségbe?

      Reply
  8. proaktiv

    February 9th, 2020

    Nem érdekli őket a stílus, nem is foglalkoznak vele, öltözködésnél egyetlen szempont, hogy ami rajtuk van, minél drágáb legyen. A többi nem számít. Az erdme´nye a vidéki suttyó megjelenés.

    Reply
  9. abramovics

    February 10th, 2020

    tegyünk egy alapvetést!
    .
    Királyok között bölcsesség ragad az emberre!

    Keresd a „királyok” társaságát, egy-egy gondolatuk évek töprengéseit takaríthatja meg neked. Azt viszont szem előtt kell tartanod, hogy az élet igazi királyai ritkán viselnek koronát, sokkal gyakrabban jelennek meg bohócsapkában, vagy átzsírosodott paraszti kalapban.
    .
    javaslom, mindenki, ki ide írogat ezt tartsa szem előtt, mielőtt marhaságokat fogalmaz meg, illetve egymást elkezdi fikázni!
    természetesen azt a néhány koszos, mocskos fideszállat trollt, aki itt is jelen van, bármikor, bárki normális, a demokratikus jogállam, és a demokrácia felé elkötelezett értelmes felnőtt, önálló identitással bíró ember csuklóztathat, cikizhet, gúnyolhat, vagy ha éppen úgy hozza úri kedve a jó kurva mocskos anyjába zavarhat.
    .
    a csuti gecigány tekintetében soha, senki nem állíthatja, hogy esetében az élet királyainak egy tagját láthatnánk!
    ő maga koronát vizionál a fejére, király szeretne lenni,
    .
    DE
    .
    nem az, esetében sokkal inkább, egy tapló, tahó, kulturálatlan, faluvégi böngésző pszichopata tolvaj féregről beszélhetünk.
    egy torzult genetikájú rothadék állatról, akit fizikailag, és minden más tekintetben ki kell törölni véglegesen az emberi genomból az összes leszármazottjával, fattyával egyetemben, s a hozzácsapódott mocskokkal együtt, kik a hasonló hasonlót vonz tétel alapján vannak ott.
    azzal az szó szerint meg nem fogalmazott állítással is vitatkoznék egy picinykét, mi szerint a külcsíny, mint olyan nem mutatja meg az alany jellemét.
    természetesen a megfelelő fenntartásokkal, s értelmes felnőtt emberek megítélése alapján, vagy azok által levont konzekvenciákat szabad elfogadni, amihez irányadónak tartom Jaroslav Hasek megállapítását a trágár beszéddel kapcsolatban, mely a szalonok arszlánjait említi.
    .
    összegezve:
    a csuti gecigány esetében úgy a normális megjelenést, a normális viselkedést, egyáltalán az intelligens, művelt, valóban nagy tudású emberekre jellemző viselkedést, megjelenést, cselekedeteket teljesen hiábavaló akárcsak odaképzelni is, lett lévén őkelme egy genetikai hulladék, mely elpusztítandó!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

    Reply
    • rumrabló

      February 12th, 2020

      “egy torzult genetikájú rothadék állatról” Az, hogy genetikailag meghatározott lenne, vagy meghatározható lehetne genetikailag orbán nyilvánvalóan torzult, beteg jelleme, azt nem tudom, de legalábbis erős kétségekkel fogadom. Ha persze a “torzult genetikájú” kifejezést nem szó szerint értetted, hanem úgy, hogy velejéig gonosz, az ellen kevesebb kifogásom van, stilisztikai dolog ez.

      Reply
      • abramovics

        February 12th, 2020

        nézd!
        azzal nincs semmi baj, hogy nem vagy tisztában alapvető biológiai ismeretekkel.
        a helyzet az, hogy bizony, az emberi genom nagy mértékben határozza meg az egyed jellemét.
        természetesen a környezeti hatások is befolyásolják a kialakuló jellemet – lásd az apja ütötte, verte, rugdosta a földig, amiből az adott egyed a csuti gecigánnyá fejlődött – ami egyébiránt a hím egyedek spermiumaiban jobban továbbadódik a következő generációnak, mint a női petesejteken keresztül.
        az az egyed, melynek a genetikai torzulásai egy gyilkos vadállattá teszik az egyedet, az minden tekintetben kiirtandó az egyetemes emberi genomból, hiszen csak és kizárólag negatív hatással van az emberi genom fejlődésére.
        .
        összegezve:
        .
        a helyzet az, hogy biza a csuti gecigány torzult genomja teljes mértékben meghatározza jellemét, mely ebből adódóan egy torzult jellemő, gondolkodású szörnyeteget takar, akit el kell pusztítani.
        .látod?
        még felkiálltójel sem kell a végére, hisz faktum.
        .
        .
        abramovics voltam, s vagyok
        .
        .
        ps.:
        örültem, hogy segíthettem!

        Reply
  10. Aurora Boreálisz

    February 17th, 2020

    Multkoriban egy tévé riporter rákérdezett egy FidSS szavazóra, hogy miért mindig Orbánra… ???

    Az egyszerű válasz eképpen hallatszott:

    M E R T . Ő . P O N T . O L Y A N . M I N T . M I . V A G Y U N K .

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)