Szarka ezredest felszabadítóként “behívják” majd az SZFE “terrorizált keresztény diákjai”, mint a szovjet csapatokat

8 perc olvasási idő

Az SZFE-ügy megoldására az intézmény élére helyezett katonatiszt, Szarka Gábor ezredes, a nyilatkozataiban már előre felvillantotta, hogyan “oldódik” majd meg az SZFE-krízis. Mint elmondta, információi szerint „a tiltakozók terrorizálják a bent lévőket, kiabálásig menő viták vannak”, továbbá „A tanköztársaságban valamiféle demokrácia van, csak kérdés, hogy most már ez nem dikatúra-e”. Világos beszéd, előbb-utóbb segítséget kell nyújtani az SZFE épületén belül terrorizált diákoknak, véget kell vetni a Soros által pénzelt és az illegitim, bukott baloldal által felhasznált “csoport” terrorjának. Szarka ezredes nem tehet mást, mint bevonul felszabadítóként, mint a szovjet hadsereg.

Szarka ezredes most is leszögezte, nem kíván erőszakot alkalmazni, csak azt nem tudjuk, ez egyáltalán hogyan jutotott eszébe egy egyetem autonómiát követelő diákságával szemben. Őt majd “behívják”, és ha behívják, nem tehet mást, mint “bemegy”, és felszabadítja azokata  diákokat, akiket azért terrorizálnak libernyák sorosista társaik, mert már régóta nehezen viselték az egyetemen a liberális terrort és már gyerekkorukban is keresztény oktatásra vágytak. Szarka ezredes pedig nem tehet mást, az egyetem vezetése nem engedheti meg, hogy terrorizálják a kívülről feluszított “csoport” tagjai a békés keresztény diákokat. Miután Szarka ezredes bevonul, mint a II. ukrán front, és felszabadítja az SZFE elnyomott igazi diákjait, áldatlan állapotokról számol majd be. Kiderül, hogy az épületet megszállva tartó diverzáns csoport vezetői és tagjai nem is SZFE-s diákok voltak, csak néhány megtévesztett volt közöttük.

Megtudjuk, hogy a változást eleve az SZFE diákjai akarták és az alapítványosítás az ő akaratukra történt, Vidnyánszkyt követelték, de az egyetemet évtizedek óta külső hatalmak ügynökei által megszállt “csoport” ezt nem engedte. Nem történt más, minthogy a magyar nemzet ezen a területen is megvalósította az önrendelkezést, és visszavette azt, ami az övé. Brüsszelisták és Soros György ügynökeinek fészke volt az épület, nem véletlen, hogy ennyire ragaszkodtak hozzá, és meg is szállták. Szarka ezredes talál majd egy-két “igazi” diákot, akik azonnal életre szóló szerződést kapnak a Nemzeti Színházba, és beszámolnak arról az elnyomásról, ami az egyetemen volt, csak azért, mert ők keresztény hívők és nem voltak hajlandóak lemondani a család eszményéről. Majd drámai képekben ecsetelik a vörösterror drámai napjait, ami az épületben zajlott. A felszabadító hadsereg az utolsó pillanatban érkezett és mentette meg őket.

Szarka ezredestől távol áll az erőszak gondolata, de nem tehetett mást, rákényszerítették. Már az is gyanús volt neki, hogy nem engedték be az épületbe, megakadályozva, hogy a fizetéseket utalni tudja. Ennek hatására néhányan, akik nem kaptak fizetést, kezdték károsnak ítélni az SZFE diákjainak megmozdulását, mert azért fizetésre szükség lenne, viszont Szarka ezredes nem tehetett semmit. Szarka ezredes jóhiszeműségét bizonyítja, hogy a lázadásért nem tépeti le a tanárok és a dolgozók körmeit, hanem béremelést ígért nekik, ha véget vetnek a sztrájknak és az ellenállásnak (az más kérdés, hogy nem mindenki érdemli meg, csak akit arra méltónak találnak), és a diákoknak is büntetlenséget ígért, holott halomra is lövethetné őket. Jellemző a sorosista gondolkodásra, hogy az egyetemi autonómia követelését és a sztrájkot ők demokratikus követelésnek és eszköznek tekintik, ahol fel sem merülhet a büntetés.

Szarka ezredes békés ember, aki azért ment katonának is, hogy a békét védje. De mindennek van határa. Ha az épületen belül elnyomják, terrorizálják, kínozzák a keresztény diákokat a Soros által megbízott és felbérelt áldiákok, ha valakit a keresztény hite miatt megaláznak, fizikailag bántalmaznak, éheztetnek, s emiatt segítségért kiáltanak, akkor neki kötelessége segíteni, bevonulni, a terrort gyakorló “csoport” tagjait ártalmatlanná tenni, és kezeik közül a békés, rendes, keresztény diákokat kiszabadítani. Még szerencse, hogy a békét védő hadseregben erre az abszurd esetre is kapott Szarka ezredes kiképzést, és meg tud oldani egy ilyen érzékeny operatív műveletet. A keresztény élet harc a hitetlen és Krisztust megfeszítő antikeresztények, továbbá az ördög és a szolgái ellen, s ehhez olyan békés keresztény katonákra van szükség, mint Szarka ezredes, aki érvényt szerez a törvénynek, az igazságnak, aki rendet tesz és véget vet a terror minden formájának.

Száz Szarka ezredest, ezeret, minden kulturális intézmény, minden egyetem, minden kutatóintézet, levéltár, múzeum, kórház és szerkesztőség fölé. A magyar nemzet keresztény, ezt jegyezze meg jól mindenki. Akik nem keresztények, azok elárulják magukat, hogy nem magyarok. Ha nem magyarok, akkor ellenségek. Ha ellenségek, akkor veszélyesek. De Szarka ezredes eszén nem járnak túl. Szarka ezredes teszi a dolgát, mindenki megnyugodhat. Hamarosan csend és rend lesz.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Vera Jourová jobban érti Kelet-Európát, a magyar embereket védi Orbánnal szemben

Következő cikk

Itt a keresztényüldözés: visszatér a CEU Budapestre