Óriási a felháborodás a keresztény értékrendet valló, republikánus párt mögött álló Fox News csatornánál, miután a csatorna népszerű műsorvezetőjével Bill O’Reilly-vel azt követően is szerződést kötött a televízió, hogy kiderült: összesen 13 millió dollárt adott öt nőnek, akiket szexuálisan zaklatott, hogy ne tegyenek ellene feljelentést és ne beszéljenek a történtekről.

A Fox News női dolgozói csalódottak és félnek, mert mint kiderült, a liberálisok erkölcstelen életfelfogását ostorozó Fox News-nál évek óta rendszeresen molesztálnak és erőszakolnak meg nőket, akik nem mernek szólni, mert elveszítik az állásukat. A CNN tegnap esti élő műsorában egy volt alkalmazott elmondta, hogy Bill O’Reilly hívta a lakosztályába, miután nemet mondott, a férfi kirúgatta a csatornától.

A botrány kirobbanásának különösen örültek a fiatal női alkalmazottak, akik úgy érzik, hogy egy férfiak uralta vadászterületen élnek és dolgoznak, ahol az állásuk és a karrierjük kerül veszélybe, ha ellenállnak a keresztény hímeknek, akik a világnézetükből fakadóan is lenézik és alacsonyabbrendűeknek tartják a nőket, csakúgy, mint Trump. Rupert Murdoch társelnök és két fia szoros kapcsolatban áll Bill O’Reilly-vel, ezért a nagy szavakat a szexuális zaklatás ellen, nem követik tettek. Bill O’Reilly a csatornánál marad, és mindenkit megfélemlíthet.

Sok nő a szövetségi nyomozásban bízik és abban, hogy a fő befektetők megunják egy idő után a botrányos helyzetet és valóban rendet tesznek. A mostani botrány szerves folytatása a tavaly novemberi botránynak, amelyet Megyn Kelly könyve indított el, amelyben részletes beszámolót közölt arról, ami a Fox Newsnál zajlik, a a Fox News alapító-elnökétől Roger Alies-től lefelé minden szinten.

Roger Alies botránya tetéződött, amikor a csatorna egyik arca is szexuális zaklatással vádolta meg. A volt szépségkirálynő, Gretchen Carlson, be is perelte Aliest, s akkor további hat nő jelentkezett, hogy őket is zaklatta Alies, aki végül távozni kényszerült. Távozásakor 40 milló dollárt kapott a Fox News-tól a távozásáért és a hallgatásáért. A vádak egészen az 1980-as évektől kezdődően folyamatosak és tartanak a mai napig. 2016-ban egy Andrea Tantaros nevű riporterné is beperelte Aliest, mivel ellenállt a zaklatásnak, ezért eltávolították a képernyőről.

A politikai elemző riporternő már akkor megvádolta Bill O’Reilly-t és egy másik neves férfit a Fox News csapatából, Scott Brown-t. A mostani botrány kapcsán hívásokat fogadnak a többi nőtől egy bizalmas telefonszámon, de sok nő attól tart, hogy a keresztény értékekről papoló Fox News figyelteti a vonalat, és amelyik nő beszélni mer, azt azonnal kirúgják, fenyegetik.

A liberálisokat kritizáló republikánus hipokriták évtizedek óta tartó botrányának azonban végre vannak következményei: A Mercedes Benz letiltotta saját reklámjait a Bill O’Reilly show-ból, mert nem vállal közösséget a műsorvezető szexulás zaklatásaival és a nőkkel szembeni erőszakkal.