2024, október12, szombat
KezdőlapMagyarországTervszerűen építik ki a diktatúra jogi hátterét

Tervszerűen építik ki a diktatúra jogi hátterét

-

Lépésről lépésre, tervszerűen épül ki a totális diktatúra jogi háttere, amelyet szükség esetén használni lehet. A terrorizmusra vonatkozó törvénycsomag után a következő lépés, melyről hírt adott a sajtó, a gyanúsítás nélküli lehallgatás és megfigyelés.

Mint Fekete Gy. Attila írja, „már a bűncselekmény elkövetésének legkisebb gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy valakit lehallgassanak, hogy titkos megfigyelés célpontjává váljon, vagy hogy tudta nélkül felbontsák és elolvassák a leveleit, távollétében átkutassák a lakását, kocsiját.” Elég annyit mondani, hogy „előzetes felderítést” végeznek, és máris azt csinálnak, amit akarnak.

Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója szerint az továbbra is jogállami garancia, hogy a hatósági lehallgatás, a titkos megfigyelések továbbra is bírósági engedélyhez kötöttek maradnak”. Csakhogy a mai bíróság csak részben szabad és független, vannak a Fidesz által használható bírák, másrészt egy tisztességes bíró esetében is olyan helyzet elé állítják a bíróságot, hogy gyanú nélkül nincs mi alapján döntenie, illetve ítélkeznie a lehallgatási kérelemről.

Mi alapján dönti el a bíróság, hogy egy „előzetes felderítés” indokolt-e, ha nem kell hozzá indok? Ez nyilván csak egy rutineljárás marad, és ha megszavazzák a javaslatot, akkor a politikai szándékú megfigyelésnek, lehallgatásnak, semmiféle akadálya nem lesz. Ez nem jogállami eljárás, hanem diktatúrák sajátja. Nem lehet lehallgatni olyan személyeket, akik semmit nem követtek el, csak a hatóság, még inkább a politikai vezetés számára gyanús.

Ez üldözés, zaklatás, az emberi méltóság és az emberi jogok sérelme. Ugyanakkor nem tekinthető elszigetelt jelenségnek, esetleg rossz szándék nélküli túlkapásnak, mert jól illeszkedik egy törvényhozási folyamatba, amelynek lényege az, hogy kiépítse egy totális diktatúra jogi hátterét. Orbán önkényuralmi rendszerének nem túl elmés sajátossága az, hogy nem használ erőszakot, amíg nem muszáj, de előre megteremti annak a törvényi hátterét.

A törvénytelenséget törvényessé teszik, de ezek a törvények „törvénytelenek”, mert sértik a jogállami és alkotmányos normákat, a nemzetközi szerződéseket, az ENSZ szabályait és az egyetemes emberi és polgári jogokat. Orbán egész rendszere törvénytelen, de igyekszik a törvényesség hamis látszatát megtartani, hogy a legitimációját megőrizze.

Mindez elméleti kérdés addig, amíg valakinek nem hallgatják le a telefonját, hálószobáját, az autóját, amíg nem poloskázzák be az irodáját, és nem tartanak titokban házkutatásokat nála. A javaslat továbbra sem teszi lehetővé, hogy valakinek csapdát állítsanak, de az csak egy lépés, hogy az „előzetese felderítés” során hamis bizonyítékokat kreáljanak, esetleg a lakásában vagy az autójában bármit elhelyezzenek. Ellenőrizhetetlen, mit csinálnak.

Ha az Orbán-rendszernek lesz igazi ellenzéke, és nem kell ellenséget gyártani Soros György személyében, a menekültekből, a diktatúra rendelkezik majd az összes látszólag törvényes lehetőséggel, amellyel az ellenzéke ellen felléphet és bűnözőnek, terroristának állítsa be őket. Tömeges mozgalom esetén betiltsa a kommunikációs csatornákat, lekapcsolja akár az internetet vagy a mobilszolgáltatást, korlátozza a sajtó működését. A vezetőket megfigyelje és lehallgassa.

Ez a Fidesz-demokrácia. Semmi nem jog, csak kegy, s mindaddig tart, amíg a rendszer jónak látja, és amíg a rendszer nem érez valakit veszélyesnek magára nézve. Akkor bújik elő a demokratikus bárány bőre alól diktatúra farkasa. Arra hivatkozik, hogy törvényesen jár el akkor is, amikor törvénytelenül cselekszik.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések