2024, június13, csütörtök
KezdőlapAmerikaTrump kinevezte Orbánt török elnöknek

Trump kinevezte Orbánt török elnöknek

-

Trump számára egyetlen zéró pont létezik a világmindenségben, az pedig ő maga. A hozzá való viszony dönti el, ki milyen kategóriába kerül. Ha valaki egyszer kritizálni merészeli, az elvágta magát egy életre, és bekerül a világ gonoszainak társaságába. Amíg Trump él, ő onnan ki nem kerül, s válogatott gúnyolódások és mocskolódások tárgya lesz. Ha valaki jót mond róla, kedvezően nyilatkozik számára, az a mennybe megy, kiválóság lesz belőle.

Ennek köszönhető, hogy Trump korábbi szoros szövetségese, mondhatni elvbarátja, Bibi Netanjahu, akivel még a korrupcióban is egy oldalon állnak, örökre elveszítette Trumpot, mert merészelt gratulálni Bidennek a választási győzelme után. Orbán Viktor viszont nem tud lekerülni Trump repertoárjáról, mióta a Trumpnál is nagyobb hazudozó, Tucker Carlson interjújában azt mondta, mindenre megoldás az, hogy vissza kell hozni Trumpot.

Trump azóta minden kampánybeszédében a világ egyik legerősebb vezetőjének nevezi Orbánt, aki annyira hülye, hogy ezt is elhiszi. A hízelgőiről nem beszélve, miközben ebben sem Orbán a fontos, nem az ő képességeiről és teljesítményéről van szó, hanem Trumpról, akit Orbán feldícsért. Ha Orbán az ellenkezőjét mondta volna, akkor ugyanazzal az erővel a világ leggyengébb hájpacnija lenne, s Trump rajta köszörülné a nyelvét, ha emlékezne rá.

Az emlékezéssel egyébként is egyre nagyobb bajok vannak. Donald Trump legutóbb a II. világháború kitörésétől tartott, most pedig a világ legerősebb vezetőjének nevezett Orbánt Törökország elnökének hívta. A vicc az, hogy azért mondta ezt, hátha nem tudják, akik hallgatják, hogy kiről van szó. Trump felvilágosította őket, hogy ez az erős ember a török elnök. Egyébként éppen annyira erős, mint amennyire Törökország elnöke.

Trumpot ismerve, ha megtudja a tévedést, az elszólást úgy oldaná meg, hogy akkor legyen Orbán Törökország elnöke. Egyszerűen kinevezné Orbánt török elnöknek. Nem ő tévedett, csak Orbán még nem vette át a hivatalát Isztambulban. Vagy ha másképp nem lehet a kis malőrt tisztázni, akkor vonják össze a két országot. De az is lehetséges, hogy nevezzék át Magyarországot Törökországnak. De ha megtudja azt is, hogy a törökök voltak Budán…

Trump esetében az a probléma, hogy nem lehet tudni: az időskori demencia mondatja vele ezeket a tévedéseket, vagy csak ennyire hülye, hogy nem tudja, melyik világháború volt, és melyik lesz, Orbán török elnök vagy magyar miniszterelnök, mert mindkettő belefér. A dicsérete azonban így meglehetősen kínos, mert arra utal, hogy Orbán mégsem olyan nagy ember és olyan fontos, hogy megjegyezné legalább azt, kicsoda.

Nem is nagyon érdemes, ebben igaza van.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések