2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírÚjra utcára kerül a "nevető zsidó" náci plakát

Újra utcára kerül a „nevető zsidó” náci plakát

-

Orbán jól megtanulta Finkelsteintől a leckét, nem szabad azzal törődni, mit mondanak rendes emberek, mekkora a felháborodás, mert a hazugság és a negatív propaganda, amely például antiszamita előítéletre épül, hatni fog. Nem számít, hogy az egész világot megbotránkoztatta a legutóbbi „nevető zsidó” plakátkampány Soros Györgyről, cinikus módon elkezdték ugyanezt a májusi európai parlamenti választásra.

Az új plakátkampány ezúttal is a zsidó-világösszeesküvést nevei meg a Magyarországra leselkedő legnagyobb veszélynek: Soros György nevet a háttérben, előtte pedig a bábként megjelenő Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, aki nyilván Soros és a mögötte álló zsidó pénztőke akaratát hajtja végre. Ez a plakát rövid a náci ideológia tömör ábrázolása.

Az előző plakátkampányban ugyanis egyértelművé tették ezt a jelentést azzal a mondattal, hogy „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén”. A keresztény nemzet romlásán dolgozó kárörvendően „nevető zsidó” a náci plakátok kedvenc figurája volt. Ezt a legmértékadóbb nyugati lapok is azonosították a legutóbbi Sorosról szóló plakátkampánnyal. A mostani plakát folytatása az előzőnek, mintha már meg is valósult volna a figyelmeztetés: Soros ott nevet Juncker mögött. Alattuk pedig a fenyegetés, hogy milyen gonoszságokra készül a Soros markában levő „Brüsszel” Magyarországgal szemben.

Mindhárom kijelentés hazugság. Mindezt úgy adja elő Orbán propagandagépezete, mintha felvilágosítaná és nem félrevezetné a magyarokat. Azt állítják, hogy „Önnek is joga van tudni”, mire készül Brüsszel, mintha valamilyen rejtett titkot lepleznének le, és okosítanák fel a magyar népet. Ez egyszerűen a rémhírterjesztés büntetőjogi kategóriáját súrolja, valótlan állításokkal tömeges pánikot kívánnak előidézni, hogy a magyar emberek félelmükben és rettegésből Orbánra szavazzanak. Orbán így tud szavazatokat szerezni, a nép becsapásával és megfélemlítésével. Ez egyszerűen bűnözés. Ugyanakkor választási csalás is, mert szándékosan becsapja és félrevezeti a választókat. Mindezt a saját pénzükön.

Mivel Orbán ezzel az uszítással kívánja már egész Európát megfertőzni, és az egész Európai Uniót a szélsőjobboldal bevándorlásellenes gyűlöletkampányával fenyegeti, hamar megszületett a válasz arról, hogy Orbán hazugságával szemben mi a valóság. Nem igaz, hogy van egy olyan „Brüsszel”, amely Magyarországtól függetlenül létezik, és azt tesz Magyarországgal, amit akar. Éppenséggel fordított a helyzet, mert Magyarország sorozatban blokkolja az uniós határozatokat a vétójogával, és trollkodásával Európa normális működését és biztonságát veszélyezteti. Magyarország az Unió egyenjogú tagja, semmit nem lehet rákényszeríteni, Magyarország „Brüsszel” része. Az Európai Unió nem gyengíti, hanem erősíti a határokat, nemtervezi „migránsvízumok” bevezetését, a tagállamok döntenek arról, hogy kit engednek be az országukba és kit nem. Ez így volt eddig is, így van most is, és így marad a jövőben is.

Íme a két plakát, a hazugság és az igazság. Az Európai Bizottság plakátján egymás mellett áll Orbán és Juncker, sehol nincs Soros, mert semmi köze nincs az Európai Unióhoz. Ugyanolyan kívülálló, mint bárki más, akinek lehet véleménye bármiről, de az csak egy magánvélemény, mint bárki másé. Orbán az, aki nevet, Juncker kissé meghajolva, a Bizottság elnökeként a tagállamokat szolgálja gondterhelten. Orbán minden egyes állítása hazugság. Kérdés az, hogy a két plakát közül mennyi kerül ki a magyar utak mellé, a falvakba, a városokba, melyik hányszor jelenik meg a médiában, és melyik jut el az emberekhez. Az orbáni propaganda közpénzből annyit költ erre, amennyit akar. A másik oldalon nincs erre pénz, nincs erre elég akarat. Pedig az Európai Bizottság is tarthatna Magyarországon tájékoztató kampányt, mert a magyar uniós polgároknak joguk van tudni az igazságot. Ha Orbán megengedi nekik, hogy bármilyen tájékoztató kampányt folytassanak.








Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések