2024, április16, kedd
KezdőlapMagyarországVajna Timi menni Amerika

Vajna Timi menni Amerika

-

Látszólag bulvárhír, de valójában egyáltalán nem az. Viszont annál sokkolóbb, legalábbis azoknak, akik figyelemmel kísérik Andy Vajna és felesége magyarországi ámokfutását.

Szóval, itt a bejelentés. Nem a régóta beígért gyermekáldás, hanem az, hogy Vajna Tímea elköltözik Magyarországról. Amerikába teszi át székhelyét a magyar filmügyi biztos felesége, ott épít új, talán még a magyarországinál is fényesebb karriert, fejleszti a nyelvtudását. És, nagyon nem mellékesen, amerikai állampolgár szeretne lenni. Ehhez öt éven keresztül legalább két és fél évig Amerikában kell élnie, járulékot fizetnie, meg hasonlók.

Kevés lett Vajna Tímeának Magyarország. Hiába van meg mindene, szerető férje, aki ugyan közel negyven évvel idősebb nála, de vannak vonzalmak, ahol nem a kor számít. Hanem valami más. Pénznek is nevezhetnénk, vagy hatalomnak, de nem akarunk ennyire egyértelműek lenni.

Mondjuk inkább úgy, hogy Vajna Tímea kinőtte Magyarországot. Ez a Palácsik Tímea néven született fiatal nő, amióta férjhez ment Andy Vajnához, megkapott mindent az élettől. Fánkozója van Budapesten, távoli álomszigetekről posztol fotókat, világsztárokkal vacsorázik, hogy az itthon maradt magyarokat hadd egye a sárga irigység. Bejáratos a nagy sztárok világába, más kérdés, hogy Antonio Banderas és a többiek mit gondolnak Andy Vajnáról és fiatal feleségéről.

Most már mindegy, késő a bánat, Vajna Tími itt hagy bennünket és ily módon életútjával is utat mutat a magyar fiataloknak. Hogy n em a teljesítmény, a szorgalom, a tehetség számít, mert más úton is lehet boldogulni. Ha van egy gazdag, befolyásos férjed, aki jóban van az ország hatalmi elitjével, az sem baj, ha a bácsi néhány évtizeddel idősebb nálad.

Andy Vajna, akit hivatalosan ismét Vajna András Györgynek hívnak, Magyarországon marad. Neki itt jó, neki itt van meg mindene. Kaszinója, amelyben nincsenek az adóhivatalhoz bekötött online kasszák, és televíziós csatornát is vett nemrég, ami most még vaskosan veszteséges, de az állam (kormány) majd szépen teletömi hirdetésekkel, és akkor már csak a pénztárgép csilingelésére kell figyelni.

Andy Vajnának Magyarországon van Amerika.

25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések