2024, július21, vasárnap
KezdőlapAmerikaValóságos dráma zajlik az amerikai demokraták között

Valóságos dráma zajlik az amerikai demokraták között

-

A New York Times értesülése szerint Joe Biden elnök azt mondta egy szövetségesének, hogy tisztában van azzal, hogy nem tudja megmenteni az elnökjelöltségét, ha a következő napokban nem tudja meggyőzni a közvéleményt, hogy mentálisan és fizikailag alkalmas, a múlt heti katasztrofális teljesítménye nem az egészségi állapotának a következménye.

Még nem dőlt el semmi, Biden továbbra is küzd az újraválasztásért, de tisztában van vele, hogy a következő néhány fellépése (beleértve a péntekre időzített interjúját, amit George Stephanopoulosz készít vele az ABC News-ban, s várhatóan vasárnap adnak le, továbbá a gyűléseit Pennsylvaniában és Wisconsinban), eldönti, képes-e megfordítani a hangulatot.

Ez a beszélgetés az első jele annak, hogy Biden komolyan fontolgatja, hogy felépülhet-e a csütörtöki atlantai vitán nyújtott kétségbeejtő fellépése után. Ezután erősödtek meg az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy életképes-e jelöltként, és hogy betöltheti-e még négy évig az elnöki posztot. Ez a kérdés határozza meg az újraválasztásának az esélyeit.

A New York Times ugyanakkor nem mérvadó és nem megbízható, mert exponálta magát azzal, hogy elsőként szólította fel Bident lemondásra, és szereptévesztésbe került azzal, hogy harcol a távozásáért. Demokráciában nem füstös szerkesztőségi szobákban döntik el, ki legyen a jelölt, az ő feladatuk az lenne, hogy kiderítsék Biden valódi állapotát.

Mindezt igazolja, hogy a Fehér Ház már cáfolta is az állítást. Ez azonban semmit nem mond arról, hogy mi a valóságos helyzet és mi fog történni.

Az első amerikai elnökválasztási vita óta valóságos dráma zajlik a Demokrata Pártban, amely könnyen Trump fölényes győzelméhez vezethet, ami tragédia lenne Amerika és a világ számára. Nem mutatkozik jó megoldás, mert Biden visszalépése sem oldana meg minden problémát, ugyanakkor nemcsak ő ragaszkodik a maradásához, hanem mások is.

A valódi kérdés az, amit Biden családjának (elsősorban a feleségének) és a közvetlen munkatársainak kell tudni, hogy valójában milyen állapotban van a hivatalban levő elnök. Az első vitán tragikusan szereplő Biden másnap tüzes kampánybeszédet tartott, amelyen teljesen jó állapotban volt. Mitől volt a vitán olyan, mintha nem lenne magánál?

Mert a vitán nem elsősorban azzal volt a baj, amit mondott, noha a tompasága miatt nem ütött le magas labdákat. Trump olyanokat hazudott, hogy egy dinamikus ellenfélnek le kellett volna mosni a pályáról. A rémisztő elsősorban az volt, hogy gyengének látszott, fakó hangon beszélt, néha bizonytalanság volt a szemében, mint aki nem tudja, hol van.

Ez ijesztette meg a párt vezetőit és szavazóit, de olyan mértékben, hogy egy felmérés szerint a demokrata szavazók 75 százaléka gondolja úgy, hogy nagyobb esélye lenne a pártnak megtartani a Fehér Házat, ha nem Biden lenne a jelölt. Ugyanakkor nem lehet Bident rávenni, hogy visszalépjen, és sokan kitartanak mellette, mint Obama és mások.

A pánikhelyzetet nem a gyenge szereplése okozza, mert Trumpnál egy alvó Biden is jobb, mint ahogy Barack Obama mondta, hogy vannak kevésbé jól sikerült viták. A pánikot az okozza jogosan, ha Biden a kora miatt, a fizikai és a mentális állapota miatt nem alkalmas elnöknek, s emiatt nem szavaznak rá. Trump egy elmebeteg, de fizikailag jobb állapotban van. A szavazást pedig nem ennek kellene eldönteni.

A vita már most rendkívül káros, mert megosztja a pártot és a szavazókat. Alapvetően azt kellene eldönteni vagy megtudni, hogy Biden valóban alkalmatlan-e jelöltnek és elnöknek vagy nem. Ehhez hihető és igaz magyarázatot kellett volna adni arra, hogy mi történt, ami megnyugtatja a szavazókat. Ilyen magyarázat nem született, ami ezt elérte volna.

Felmerült, hogy beteg volt, megfázott, gyógyszert szedett, elhangzott, hogy egész nap több kampánybeszédet tartott a vita napján, amit egy fiatal egészséges emberrel sem lehet megcsinálni. Egyes pletykák szerint Biden délelőtt 9 és délután 4 között teljesen aktív és akcióképes, mint bárki más, de nem lehet elnököt választani délelőtt 9 és 4 közötti időre.

A jetlag sem lehet elégséges magyarázat, mert azt két nap alatt ki lehet aludni. Most a kampánystáb arra törekszik, hogy Bident megmutassa jó állapotában. Nancy Pelosi azt javasolta, hogy Biden adjon minél több interjút, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy jó állapotban van. Mert a kérdés az: amit láttunk az rövidzárlat vagy állapot?

Ha ez utóbbi, akkor az kényszerhelyzet, akkor meg kell győzni Bident, azoknak is, akik még támogatják, hogy nagy tisztelet és elismerés mellett vissza kell lépnie. Amíg ez nem derül ki egyértelműen, addig nem sok esély van a visszaléptetésre, hiszen Biden az előválasztást megnyerte, ha még nem is hirdették ki hivatalosan, mint jelöltet.

A tragédia az, hogy nem kényszerhelyzet esetén csak egy belső puccsal távolítható el, de ez nagy ellentéteket és megosztást támasztana a Demokrata Pártban. Emellett a legfőbb baj az, hogy nincs igazán jó, katarzist és reményt kiváltó jelölt sem, akire Bident lehetne cserélni. Kamala Harris alelnök nem népszerű, vele is majdnem biztos a vereség.

Kamala Harris nemcsak azért veszélyes választás, mert fekete és nő, ilyen elnöke pedig még nem volt Amerikának, ahhoz olyan sztárnak kellene lennie, mint Michelle Obama, akinek a neve fel sem merül, mert nem akar elnök lenni. Hanem azért is, mert Kamala Harris nem moderált demokrata, mint Biden, ezért sok szavazat elveszne.

Nemcsak a demokraták egy részének szavazatai, de azoknak a republikánusoknak a szavazatai is, akik Bidenre szavaztak volna Trump és a veszély ellen, amit a demokráciára jelent, de Kamala Harrisre ez már nem igaz. Ha Bident fizikailag nem tartják alkalmasnak, akkor már őrá sem szavaznak, így sokan azzal szavaznak, hogy nem szavaznak.

Azok a nevek, amelyek a nyilvánosságban forognak Harris mellett, nem elég ismertek országosan. Több állam kormányzójának neve merült fel, de nincs egy átütő személyiség, akit ennyi idő alatt fel lehetne futtatni. Van egy mozgalom, amely Kamala Harrist nyomja most előre, jobb híján, de rá tényleg csak protestszavazatok érkeznének Trump miatt.

Személyes és országos dráma is zajlik egyszerre, nem látszik megnyugtató megoldás, ami azzal a veszéllyel jár, hogy Trump túlnyeri magát, amit ő azonnal teljes felhatalmazásnak tekintene az alkotmányosság lerombolására és a fasiszta diktatúra kiépítésére. Arról nem beszélve, hogy megnyerheti emiatt a Szenátust és a Képviselőházat is.

Ez pedig a minimális kontrollt is kikapcsolná. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, a világ pusztulásának a tünete mindez, mint ahogy a klímaváltozást sem lehet megállítani, a közösségi média pusztító hatása, a világ kollektív elbutulása, az emberiség önpusztítása is megállíthatatlan. Trump egy tünete a világ állapotának, a tömeges elhülyülésnek.

A világ normális és épeszű része nem tehet mást, mint küzd ez ellen, nem fogadja el, nem adja meg magát a világ szörnyetegeinek. Nagy a demokraták felelőssége most, hogy mit döntenek. Egy biztos, ha Biden nem alkalmas, ha valóban kiesnek neki pillanatok, és nem tudja kontrollálni magát a kora miatt, nem az ő makacsságának kéne dönteni, mi történik.

Ugyanakkor, ha leváltják, azt úgy kellene megtenni, hogy a párt és a szavazók egysége megmaradjon, ne szakadjon két részre a tábor, és olyan jelölt legyen, akire örömmel és nyugodt szívvel szavazhat mindenki és bárki. Az izgalom és a vita éppen azért nagy, mert a demokraták tisztában vannak a tét nagyságával. Miközben sok a hisztérikus hang is.

Mindennél fontosabb az, hogy megállítsák Trumpot, de ha még nyerne is, az minimális lehessen, és ne kapja meg a Kongresszus mindkét házát. A Legfelsőbb Bíróság mostani döntése is mutatja, hova vezet, ha Trump fasisztákat jelölhet pozíciókba, miután az általa kinevezett három kulturharcos bíró segítségével megúszhatja a bűncselekményeit is.

Az pedig a jogállam halála.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések