Sokatmondó, hogy ereszt a NER, egyre több helyen lehet olvasni belső információkat. Már olyan is előfordul, hogy a Fidesz belső köreiből névtelenül adnak információkat. Ilyen régen nem volt, ez a fegyelmezetlenség az MSZP sajátja volt, hogy a párt emberei kibeszéltek a sajtónak mindent.

A Magyar Nemzet ezúttal Semjén vadászatszervezőire hivatkozva cáfolta Semjén állításait, hogy a svédországi rokonai fizették a luxusvadászatait. A leírás alapján tipikus korrupciós ügyletről van szó: Semjén miniszterelnök-helyettesként luxusvadászatokat fogadott el egy olyan üzletembertől, aki állami támogatásokat kapott.

Semjén svédországi luxusvadászatait a lap szerint egy Farkas József nevű üzletember finanszírozta, akinek szállodái több száz millió forint támogatást kaptak, az egyik hotel avatásán maga Semjén is részt vett, és az avató beszédében a szálloda állami támogatását indokolta, ami a támogatásban való közvetlen részvételét sem zárja ki.

De az mindenképp korrupciós ügylet, hogy egy állami hivatalnok ilyen negy értékű ajándékot kap, ráadásul olyan embertől, aki több száz milliós állami támogatásban részesül. Mindezt abszolút üzleti alapon működő szállodára, ráadásul azzal az ócska szöveggel, hogy a belföldi turizmus erősíti a családokat. Mintha családtámogatás lenne.

A kép jobboldalán Farkas József, aki fizette Semjén luxusvadászatait

A Magyar Nemzet szerint Semjén svéd luxusvadászataira a vadászatszervezőknek a pénzt minden alkalommal Farkas József utalta át, aki minden alkalommal maga is résztvett ezeken a vadászatokon. Ezt a lapnak próbálta tagadni, de fényképek bizonyítják ennek az ellenkezőjét. Ez az ember egyszerűen megvesztegette Semjént.

Minden ilyen esetben azonnal le kell mondania egy miniszternek, és eljárást is indítanak a korrupt közhivatalnok ellen. Izraelben Netanjahu kormányfő ellen ennél sokkal kisebb értékű ajándékok elfogadása miatt készülnek vádat emelni. Ott is ajándékot adott egy amerikai üzletember, aki később egy törvényben állami kedvezményhez jutott. Semjén esetében egész szállodát béreltek ki, és helikoptert is béreltek a vadászatához.

A képmutatás netovábbja, hogy Semjén korábban arról beszélt, hogy ne irigykedjen senki a külföldi vadászatok miatt, mert az a cél, hogy minél több magyar ember megengedhesse magának, hogy külföldre megy ártatlan, védtelen állatokat gyilkolni. Kereszténydemokrata vadász olyan képtelenség, amit a Bibliából sehonnan nem tud levezetni. Ez gyilkolás. De az, hogy mindezt nem is a saját pénzéből teszi, hanem megvesztegetésként kapja, az még a Büntetőtörvénykönyvet is sérti, nemcsak a tízparancsolatot.

Az ellenzéknek azonnal követelnie kellene Semjén távozását, mert egy vesztegetési ügyben lebukott. Korrupt politikus, akit svéd luxusvadászatokkal vesztegetett meg egy olyan ember, akinek a piaci alapú magánvállalkozását minden józan ok nélkül több száz millió forinttal támogatta a Semjén által képviselt állam. Semjénnek azonnal távoznia kell, és ellene azonnal feljelentést kell tenni korrupciós bűncselekmény miatt. Polt Péternél.

Ezzel mindent el is mondtunk arról, hogy milyen következmény várható. A törvények felett állnak Orbán és emberei. Ezt nevezik önkényuralomnak.







Egy hozzászólás : Vesztegetés: Semjén luxusvadászatait egy üzletember fizette

  1. Amanda

    March 12th, 2018

    Majdnem egész Európában van egy pont, ahol az ember lemond. Bulgáriában is van. Romániában is van. Szlovákiában úgyszintén. Igaz, kellett hozzá százhúsz ezer tüntető, de akkor is.

    Lengyelország és Magyarország a kivételek.

    Arra emlékeztek még, hogy az MNyP-t Orbán mellett a lengyelek rabolták el a dolgozóiktól?

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)