2024, október8, kedd
KezdőlapMagyarországVolt III/III-as ügynök terjeszti, hogy a "buzik" tüntetnek a CEU-ért

Volt III/III-as ügynök terjeszti, hogy a "buzik" tüntetnek a CEU-ért

-

A szélsőjobboldali kormánypropaganda azzal támadta Gulyás Mártont, hogy nemi identitását vette célba, amellyel az aljasságnak általuk is nehezen bevehető csúcsait döntötték meg. De azt a hazugságot, hogy a CEU melletti tüntetéseket a Soros által pénzelt meleg genderlobbi szervezi, Morvay Péter volt III/III-as ügynök terjeszti, aki „Hartmann László” fedőnéven volt az állambiztonság besúgója, s a Közgazdasági Egyetem hallgatóiról jelentett. Tevékenységét a BM kétszer is 2-2 ezer forintos jutalommal ismerte el.

Morvay, aki a Hit Gyülekezete vezető lelkészének személyi titkára is, és a Hetek valamint az ATV munkatársa, a Facebook oldalán a vele rejtélyes kapcsolatban álló Breitportal.hu cikkét közölte, amely valami ugyancsak rejtélyes módon a CEU genderszakának disszertáció-listáját idézte, amit Morvay már egy másik blogról korábban szintén megosztott. A cikk szerint „véletlenszerűen” kiválasztott diplomamunkák tálalása kiforgatja azok tartalmát, és valamennyi szexuális perverzióra utal. Mintha a CEU-n ezt tanítanák.

Morvay és társai nem ismerik a tudományos kutatás szabadságát, és aki a genderszakot választja, vagy a nemi identitást kutatja, azt egyszerűen lebuzizzák, mintha a teheneket vizsgáló állatorvost is szarvasmarhának néznék. De ennél is fontosabb az, hogy Morvay, a Hit Gyülekezete médiafrontembere, volt III/III-as ügynök, ezúttal azt terjeszti, hogy a CEU-ellenes törvény ellen tüntetők nem mások, mint „buzik”, a megmozdulásokat a Soros által támogatott meleglobbi szervezi. Aki közéjük áll, az a „meleglobbi utcai demonstrációjának kellékévé válhat pillanatok alatt”.

A cikk szerint „az idő múlásával kimutatja foga fehérjét az utcai forradalom”. Szerintük a „Soros György által alapított CEU-t jól ismerők előtt nem lehetett kérdés, hogy az egyetem az egyik bástyája a hazánkban is robotoló genderlobbinak. Az egyetemen már évek óta működik egy genderszak, ami ontja ki magából a diplomás meleg-lobbistákat, akik az esélyegyenlőség címszó alatt terjesztik nyugati mintára a feminizmust és ultraliberalizmust”.

A CU-ellenes törvény ellen tüntető diákokat egyszerűen lebuzizzák. „Persze ezen nem lepődnek meg azok, akik ismerik Soros György munkásságát – szól tovább a cikk. – A milliárdos üzletember nem csak a tömeges bevándorlás ösztönzője és finanszírozója, de aktívan pénzeli a hazai melegjogi szervezeteket is. Azokat a szervezeteket, akik aktívan és nyíltan kiálltak és szervezték az elmúlt napok tüntetéseit. A megszólalók mögött látható molinón szerdán látni is lehetett némelyik logóját: például a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszióét és a Magyar LMBT Szövetségét.”

Lefordítjuk magyarra: mivel a több tízres tömegben megjelent két melegszervezet is, illetve látható volt a logójuk, ezért az egész a meleglobbi szervezése, „gigantikus Budapest Pride”, s nem a törvénytelenség s az egyetem bezárása, az akadémiai szabadság korlátozása elleni tiltakozásról van szó. A III/III-as Morvay (Hartmann László), valamint az általa képviselt Hit Gyülekezete, a hálózatán át terjeszti, hogy az egész tiltakozás a meleglobbi műve, akiket – persze – Soros támogat. A CEU bezárása ellen tiltakozó Nobel-díjasok, és a világ több száz tudósa, az ENSZ főtitkára, mind a meleglobbi támogatója. A CEU-ért pedig nem kár, mert van benne genderszak is.

Ezt terjeszti Németh Sándor, és az egyháza, aki amúgy a liberális ellenzék televíziójának mondott ATV tulajdonosa. Azt terjesztik, hogy „talán nem véletlen, hogy a résztvevők és a képernyő mögött ülők is azt tapasztalhatták, hogy az oktatási szabadság címszó alatt szervezett utcai performansz órák alatt egyfajta gigantikus melegfelvonulássá vált. A vulgáris transzparensek és rigmusok mellett tucatszámra lehetett látni szivárványos zászlókat és csókolózó melegpárokat”. Tegyük hozzá: egy nyolcvanezres tömegben, s ebből szerintük az következik, hogy az egész a meleglobbi rendezvénye és „buzik” vonultak fel.

Ebből a tematikából van bőven a Breitportal.hu-n, amelyek között szintén gyanús átfedések vannak, amelyek mind ugyanarra a közös gyökérre, a Hit Gyülekezetére mutatnak vissza. Például a „9 oka amiért nem hullatok könnyet a CEU-ért„, az egészen frenetikus „Kitálalt a genderpszichológus” című opusz, és a szeretet nevében az „LMBT-aktivista az új vatikáni médiaguru, Ferenc pápa jelölte ki” című fröcsögés. Ezeket Morvay vélhetően gyártja is, de módszeresen megosztja és szétküldi a szélrózsa minden irányába. A Hit Gyülekezete, akár egy titkosszolgálat, a nyilvánosság több szintjét használja. A legitim nyilvánosságban alig érezhetően csúsztatnak és manipulálnak, a földalatti blogokban pedig névtelenül nyomják a legmocskosabb álhíreket és propagandát. De Morvay megosztásaiból és a tartalomból látni, honnan fú a szél.

Egy alkalommal az Amerikai Népszava utána járt az igen megbízható forrásokból származó rémtörténetek egyikének, miszerint börtönbe csuktak egy svéd lelkészt azért, mert a Biblia álláspontját merte mondani a homoszexualitásról. Kiderült, hogy az eset 11 évvel ezelőtt történt, a lelkész nem a Biblia álláspontját mondta, hanem gyűlöletkeltően uszított, a világ minden katasztrófájáért és betegségéért a homoszexuálisokat tette felelőssé, mint egykor a zsidókat a tífuszért. A lelkészt első és másodfokon egy hónapi börtönre ítélték, pedig öt évre kellett volna, ám a svéd legfelsőbb bíróság ezt is eltörölte, mert a liberális Európai Unió a vallásszabadságot még a gyűlöletbeszédnél is előbbre valónak tartotta. Ezt a liberális Uniót gyalázzák közben, mert azt is a meleglobbi rányítja, mint mindent, ami nem fasiszta, hanem liberális.

A melegek elleni „keresztény” uszítások mögött ilyen megalapozott tények állnak, és az Amerikai Népszava főszerkesztőjének kemény erőfeszítésébe tellett, hogy egy keresztény lelkész, aki ezt a hazug történetet terjesztette, amelynek minden mondata hazugság volt, visszavonja, és elismerje, hogy amit állított, az nem igaz. Mert az uszítás, a hisztériakeltés, a hatásvadászat fontosabb, mint az igazság. Ahogy a genderképzést is kriminalizálják, a buzikkal azonosítják, és az egész CEU-t is, s a CEU mellett tüntető tízezreket is lebuzizzák.

A Breitportal.hu neve nem véletlenül hasonlít a Breitbart nevű amerikai szennyportálra, amely eredetileg Breitbart Budapest néven indult, majd a névbitorlás miatt átment egy fejlettebb website-ra és nevet váltott. Ha valaki megnézi a Breitportal.hu oldalát, akkor láthatja, hogy annak tematikája, üzenete és stílusa megegyezik a Hit Gyülekezete egyéb blogjainak tartalmával, és ezek közös nevezője a III/III-as Morvay, aki az ugyancsak Hit Gyülekezetéhez tartozó, buzizó és sorosozó Vigyázó blogot is szerkeszti.

Ha ezek a blogok, fake news website-ok, valóban egy hálózat részei, mint ahogy ez látszik, akkor a Hit Gyülekezete ugyanolyan álhír terjesztő hálózatot hozott létre, mint az orosz titkosszolgálat. Nem egyszer a forrásaik is közösek. Ezt a hálózatot onnan lehet megismerni, hogy Morvay a Facebook oldalán osztja meg ezek álhíreit, hazugságait és összeesküvés-elméleteit, mint valami előkelő idegen, mint akinek az egészhez semmi köze. Az esetnek az is tanulsága, hogy a volt III/III-as ügynököket, mint amilyen Morvay Péter, ki kellett volna tiltani a közéletből, nem saját döntésükre bízni az átvilágtás utáni visszavonulásukat.

Ilyen aljas tevékenységre nem mindenki képes, csak ügynök lelkületű emberek, akiket már a kommunista állambiztonság is jó érzékkel választott ki, hogy bármilyen szennyes dologra hajlandók. A Fidesz média ezek melegágya. A volt ügynökök, mint Morvay Péter, megbújnak, belesimulnak a közéletbe, tele vannak velük a pártok, az egyházak és a sajtó, s mérgezik az emberek lelkét. Mindez rámutat arra, hogy az ügynökkérdés változatlanul megoldásra vár. Sokat tehetne ezért például az első ügynöktörvény-javaslat kidolgozója, Hack Péter, aki a Hit Gyülekezetében elérhetné, hogy hatátalanítsák a Hartmann László fedőnevű volt ügynököt, Morvay Pétert.

*

Morvay és hites barátai azért is sem hiányolják a CEU-t, mert a nyitott szellemiségű CEU évekkel ezelőtt egy alkalommal merészelt meghívni egy palesztin professzort, aki nem osztotta a Hit Gyülekezete elfoogult szélsőjobboldali izraeli álláspontját. Ezért zaklatták a CEU rektorát, hogy többé ne merje a New York-i Columbia egyetem professzorát meghívni, Budapestről talán nem sikerült kitiltatniuk. Nagyjából ilyen emberek égették el Giordano Bruno-t a máglyán, mint a Hit Gyülekezete, ahogy most bezáratnák a CEU-t.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések