KezdőlapBelföldApa, kezdődik: Magyar Péter sógora lesz az igazságügyi miniszter

Apa, kezdődik: Magyar Péter sógora lesz az igazságügyi miniszter

-

Magyar Péter a végére tartogatta a csattanót: megnevezte kormánya leendő igazságügyi miniszterét, a sógorát. Melléthei-Barna Márton Magyar Péter húgának férje, akivel még a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán ismerkedett meg, majd lettek barátok, végül rokonok. Az új igazságügyi miniszter nemcsak Magyar Péter, hanem Gulyás Gergely évfolyamtársa is volt az egyetemen. Magyar miniszterelnök, Gulyás a Fidesz frakcióvezetője, Melléthei-Barna igazságügyi miniszter lesz.

A Magyar Péter kampányát segítő sajtó egyetlen szóval sem kifogásolta, hogy Magyar egyik legközelebbi barátját és sógorát tette meg az egyik legfontosabb tárca vezetőjének. A bemutatás szerint ő felel „a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért”, valamint „a magyar embereknek járó uniós források hazahozatalát lehetővé tevő jogszabályi keretek” kialakításáért. Kezdődhet a Magyar által beígért „jogászkodás”. Várjuk, mikor hangzik el először, hogy Brüsszel magyarellenes és kettős mércét alkalmaz.

Magyar Péter az igazságügyi miniszter feladatai között nem említette az Orbán-rendszer alapjait és jogi kereteit képező fideszes alaptörvény megsemmisítését, s új Alkotmány előkészítését. Ez azonban megkérdőjelezi mind a rendszerváltást, mind a jogállam helyreállítását. A Fidesz egypárti alaptörvénye nem egy jogállami alkotmány. Magyar ehelyett arra helyezte a hangsúlyt, hogy „a magyar emberek ismét egyenlőek legyenek a törvény előtt, hogy megszűnjön a korrupció és helyreálljon a független ellenőrző intézmények, hatóságok szakmaisága és azok működése politikamentes legyen”. Mindezt az Orbán-rendszeren belül. Fából készül a vaskarika.

Melléthei-Barna Márton a Tisza Párt jogi igazgatója, több mint húsz éve ügyvédként dolgozott. Államigazgatási és törvényelőkészítői tapasztalata nincs. Kiválasztásában a legfőbb szempont a megbízhatóság lehetett, nem annyira a szakmaiság. Melléthei-Barna lehetne akár jó szakember is, de az önmagában visszatetsző, hogy a miniszterelnök a sógorát nevezze ki igazságügyi miniszternek. Ez inkább Torgyán Józsefre emlékeztet (bizonyos tekintetben Orbánra), mint egy rendszerváltó demokratikus vezetőre.

Ez már most egy családi vállalkozás benyomását kelti, miközben Magyarország most mondott ítéletet egy másik fideszes családi maffiára. Magyar választása egyértelmű üzenet, hogy a kétharmados korlátlan hatalmát nem a jogállam helyreállítására, hanem egy másik érdekcsoport uralmának a kiépítésére használja. Akinek tisztességes szándékai vannak és birtokában van az önmérsékletnek és a jóízlésnek, emellett nincsenek hátsó gondolatai, nem nevezi ki a sógorát igazságügyi miniszternek.

Ez piros zászló, amiből olvasniuk kell azoknak, akiknek feladatuk, hogy Magyaron számon kérjék az ígéreteit, a rendszerváltást, a stílusváltást és a demokratikus normákat. A másik bejelentett kinevezés sem sokkal jobb: a belügyminiszter Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív igazgatója, aki szintén nem a belügyi szakmából jött, hanem a sportszereket árusító Decathlon áruházlánctól, ahol 19 évig dolgozott. Magyar ezt azzal próbálta hitelesíteni, hogy a sport is a Belügyminisztérium alá tartozik majd. De a sportszer nem sport.

Pósfai kinevezése szintén politikai és bizalmi választás. A miniszterelnök, a belügyminiszter, az igazságügyi miniszter, a kulturális miniszter, a honvédelmi miniszter, a pénzügy-, továbbá a külügyminiszter volt fideszes államtitkárokból és Magyar Péter legközvetlenebb baráti társaságából, bizalmi embereiből és a sógorából áll. Akiknek bármilyen közük van a szakmai területhez, amit irányítanak, azt korábban a Fideszben tették, ott szocializálódtak. Rájuk vár a rendszerváltás feladata. Innen szép győzni.

A hatalom egyik legérzékenyebb pontjára a legközelebbi bizalmi ember, egy családtag kerül. Ez több, mint nepotizmus: struktúra. Nem egyszerűen arról van szó, hogy rossz döntések születnek, hanem arról, hogy ami történik, az ellentéte annak, amit ígértek. Ebből a kinevezésből már most látszik, milyen rendszer épül. A kezdet már önmagában elárulja a véget. Borzalmas lesz látni, ahogy a Fidesz lubickol az ellenzékiségben, és a demokratikus kritikát megfogalmazók egy oldalra kerülnek velük.

Az 1989-es rendszerváltást, amely valóban rendszerváltás volt, a köznyelv „gengszterváltásnak” nevezte, pedig nem az volt. Magyar legnagyobb félelmeinknek kezd megfelelni, s ez már most úgy néz ki, hogy egy gengszterváltás lesz. A fékek és ellensúlyok rendszerét, a független ellenőrző intézmények szerepének helyreállítását az igazságügy miniszterre bízta, aki a sógora. A Fidesz a parlamentben osztogatja a bizottsági helyeket, Mészáros Lőrinc kész együttműködni az új kormánnyal, ahogy a Fidesz káderképzője, az MCC is.

Minden szó szerint a Fideszen és a családon belül marad. Most jön az, amit a Tisza szimpatizánsok ígértek, hogy ha Magyar nem azt csinálja, amit ígért, akkor elzavarják őt is. (Hangos nevetés.) Pedig ez még csak a kezdet.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések