2024, március29, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírBöjte Csaba barátja a nevelő, aki a gyanú szerint megerőszakolta a 15...

Böjte Csaba barátja a nevelő, aki a gyanú szerint megerőszakolta a 15 éves lányt

-

Böjte Csaba barátja volt a szovátai gyermekotthon volt vezetője, aki a gyanú szerint megerőszakolta a 15 éves Máthé-Bogár Mónikát, az otthon egyik rábízott lakóját. Miután felmerült, hogy L. János szexuálisan bántalmazta az egyik rábízott gyereklányt, el kellett hagynia a gyermekotthont, de elsimították az ügyet. Böjte pedig soha nem bocsátotta meg a lánynak, hogy „miatta” kellett kitennie a barátját. Elkezdődött az áldozat üldözése, hibáztatása. A lány Böjtétől kért segítséget, mindent őszintén elmondott neki, de Böjte azt válaszolta: „miatta kellett a barátját kidobnia”.

Ezt Máthé-Bogár Mónika az Átlátszó Erdély felvételén mondta el (ez a rész 20 perc 5 másodpercnél kezdődik). Böjte a valaszonline.hu-nak adott interjújában sem tagadta ezt, azt mondta: „Nézzék, Jancsit én nagyon szeretem.” Böjte azóta megnézhette az áldozat interjúját, ami abszolút hiteles, őszinte és megrázó. De Böjte továbbra is azt mondja mindenkinek, hogy „nem életszerű a történet”. Miközben a lány mindent aprólékosan elmesél, hogy a volt nevelő hogyan nyitott ki üres szobákat és vitte oda őt, ahol rendszeresen szexuális aktusra kényszerítette.

De Böjte a barátját sajnálta, nem az áldozatot, és nem azt, ami történt. Emiatt még alapvető szabályokat is sértett. Nem adta át az ügyet a rendőrségnek, a lány nem kapott védelmet, hogy ne kerüljön nyomás alá, hanem visszavonatták vele először azt, amit elmondott. Ebből a szempontből nem elhanyagolható tény, hogy Böjte maga is egy bántalmazó szexuális kapcsolatot tartott fenn az egyik beosztott nevelővel. Ilyen esetekben feltételezhető a „férfi” szolidaritás hasonló ügyekben.

Böjte feljelentést sem tett, mindent elsimított, a barátját kimentette a gyermekotthonból. Pedig Böjte Csaba részletekbe menően mindent tudott. Az áldozat felé semmiféle részvétet nem mutatott, az igazság nem érdekelte, csak az, hogy az ügyet eltussolja. Az alapítvány gyermekotthonaiban tíz éven át zavartalanul és rendszeresen zajló brutális verések, megalázások (az eddig egyetlen elítélt a gyerekek szájába is vizelt, de a propagandavideókon ájtatosan az imádkozásról beszélt) és a szexuális visszaélések oka az, hogy Böjte soha nem intézkedett, hanem mindent szőnyeg alá söpört.

Mégpedig azért, mert nem tartotta a bántalmazásokat lényegesnek. A verésekkel kapcsolatban úgy gondolta, hogy az a nevelés része, ezekkel a megvadított gyerekekkel nem lehet másképp bánni. A szexuális bántalmazásoknak pedig nem tulajdonított nagy jelentőséget, mert nem gondolta, hogy az maradandó nyomokat okoz egy gyermek lelkében. Erről tanúskodik híres mondása, hogy az a gyerek, aki egy szexuális megerőszakoláson nem tud túllépni, az „fonnyadt alma”, amiből pálinkát főznek. Ez a felfogás áll a dévai alapítvány horrorisztikus működése mögött, ami nem múlt el.

Szovátán is Böjtének fontosabb a barátja, mint az igazság. Képes egy áldozatot meghazudtolni, ellene a társait felhasználni, miközben még őt is rávette korábban, hogy vonja vissza, ami történt. Böjte eltussolja egy súlyos pedofil bűncselekménysorozat gyanúját azért, mert a vélelmezett elkövető a barátja. Böjte a barátját védi az áldozattal, az egyik volt gondozottal szemben, akit elmondása szerint megerőszakoltak és szexuális aktusokra kényszerítettek rendszeresen. Mivel a nevelő Böjte barátja, Böjte megvédte, és elsimította az ügyet. Az áldozatnak pedig pokollá tették az életét.

Böjte nem elégszik meg azzal, hogy futni hagyott egy pedofil bűncselekménnyel meggyanúsított nevelőt (a sok közül, akik az alapítványa gyermekotthonaiban ténykedtek), hanem az áldozatot támadja és próbálja lejáratni. Kegyes szövegek kíséretében május 30-ra olyan rendezvényt szervez, amelyen szembefordítja a szovátai gyermekotthon egykori lakóit egymással: „szembesítsük a vádaskodó hajdani lányunkat a vele egy szobában lakó lányokkal, azokkal akik nap mint nap együtt járt iskolába, együtt tanult, játszott!”

Akiket azonban megszólaltatott, egyik sem lakott Máthé-Bogár Mónikával egy szobában és nem „játszottak” együtt.

Ezeket a lányokat már akkor is megfélemlítették és hazugságra kényszerítették, amikor az otthon lakói voltak. Máthé-Bogár Mónika a videón is elmondja, hogy tudott más lányok zaklatásáról is, az egyik társa benyitott és szemtanúja volt annak, hogy L. János éppen szexuálisan kihasználja, de ő is letagadta. Ezek a gyerekek profi módon hazudnak, mert kicsi koruktól erre lettek nevelve, hogy ha vendégek jönnek, ha román ellenőrzés érkezik, esetleg valamilyen nyomozás zajlik, tagadniuk és hazudniuk kell. Erről az egykori nevelők is beszámoltak.

Böjte a leleplező cikkek után kampányt indított, ennek részeként az erdélyi Sóvidék televízióba küldte a szovátai gyermekotthon három volt lakóját, hogy velük cáfolja Máthé-Bogár Mónika vallomását. Már az is megkérdőjelezhető, hogy egymással szembefordítja és kihasználja a volt gondozottakat, méghozzá a barátja érdekében egy bűncselekmény gyanújának eltussolása érdekében, de az különösen elfogadhatatlan, hogy olyan lányokkal kelti azt a hatást, mintha nem történt volna semmi, akik nem voltak szemtanúi az eseményeknek. Böjte egyszerűen manipulál és hazudik.

Máthé-Bogár Mónika a Sóvidék riportjával kapcsolatban lapunknak elmondta: „az egyik lány be volt idézve akkor és letagadta, hogy foglalkozott volna vele Jancsi, pedig Messengeren leírta nekem, hogy igen, vele is foglalkozott. A két másik nő 2015 nyarán hazaköltözött végleg, szóval nem voltak ott abban a periódusban, amikor történt az abúzus. Böjte azt ígérte hogy a Sóvidék tévében a szemtanúk fognak megjelenni. Egyik sem volt szemtanú. A harmadik lány elöl lakott a másik épületben, ő sem volt szemtanú.”

Ezekre a lányokra hivatkozott Böjte a megerőszakolt lánynak napokkal ezelőtt írt zsaroló levelében is úgy, hogy „tudnod kell, a lányok elmondták az igazságot”. A lányok semmiféle igazságot nem mondtak el, közülük kettő nem is lakott már az otthonban, amikor a szexuális bántalmazás történhetett. A harmadik sem lehetett szemtanú, mert nem is abban az épületben lakott, azt is letagadta, hogy a szovátai gyermekotthon vezetője. L. János őt is szexuálisan zaklatta, pedig erről korábban beszélt.

L. János a gyermekotthon egyik volt lakóját vette feleségül, aki az elmondások szerint féltékeny volt a férjére, s ez is közrejátszhatott abban, hogy a nagyobb lányokat rendszeresen szidalmazta, verte és a hajukat tépte. Csendélet Böjte Csaba gyermekotthonaiból. Lehet menni május 30-án a kirakatrendezvényre, megtekinteni a hazugságot, amit Böjte évtizedek óta terít a nyilvánosság elé. Aminek a valósághoz semmi köze.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések